Nagy Kata
Edit, fázós évszak közeleg
– kitalált levél egy falfelirathoz –
És majd arra ébredsz, hogy a nap ragyog. A fény, ahogy az üvegen át hajadra görbül. Ha van olyan, hogy fénygörbülés. Azt kell hinnem, hogy van. Kivételes esetekben. A fahéjszínű hajadra görbül, a fahéjszínű csigákra, amíg alszol. Az álmaid szépek lesznek pár hónap múlva, kisimulnak, mondhatni, mint az ágy jobb oldalán a lepedő, ahol azelőtt én feküdtem, és nem lesz benne már sem illat, sem szag. Steril emléked leszek csak, Edit.
Felhőkön sétálsz majd, fényképeket nézegetsz, mázsaszámra eszed a tortákat, elveszettnek hitt bizsuidat találod meg a ház előtt, a fűben, vagy anyádról álmodsz, ahogy egy végtelen parton ültök, és neki remeg a keze, amíg a homokba rajzol. De ez majd hónapok múlva lesz.
Eleinte én leszek az a kifeszített fekete vászon, amire gondolni fogsz elalvás előtt, hogy megkönnyebbülj. Az álmatlanságban szenvedőknek javasolják ezt a fajta módszert. Ne bárányokra, és ne a napi gondokra, hanem egy darab fekete vászonra 
gondolj, Edit. Így nyugszol meg. A képet neked festettem. Ne dobd ki, kérlek. Te vagy rajta, és a hajad fehér. Egy fehér hajú sellő a fekete vízben. Így fogok gondolni rád.
Hagytam neked a konyhában kávét, még meleg. Az ablakba, ahol behúz a szél, tegyél összegöngyölt takarót. És éjszakára vegyél fel zoknit, mert hideg lesz.
Pár hónap múlva majd menj egy kört a harmincas busszal. Addigra kisimulnak az álmaid, Edit.
Vodafone Life Fantázia
Hogy úgyis tudja, miféle leveleket írt. Nyalifalizlak, aszongya, hát minek nézze meg, ha úgyis tudja előre, mi lesz benne, persze, mi is lenne benne, hülye, így szeretlek, úgy szeretnélek, a kis becézgetésekkel, nyúl úr, mi is volt a legjobb, ja igen, ez a krumpliság, de csak halkan, mert hogy az orra, az olyan pont, mint egy édes újkrumpli, csak ha alulról van fényképezve, látszik, hogy törött, az íve balra húz, és hogy a múltkor, amikor a nagyszobában vette észre, persze alulnézetből, a csiklandós herék tájékából szemlélve, szóval, hogy a farka is az orral egy irányba kancsalít.
Figyelni fogom az összes nőt a közeledben, egyszerre! Ezt válaszolta volna legszívesebben, de csak sziporkázott, délelőtt jött bele újra az egyedül töltött napok után, ahogy ott ültek a pici teraszon, a két lány, és vele szemben a farkas napszemüvegben, a városka tetoválósa, rövid hajjal, de még mindig klassz testtel, szóval ahogy próbálta a négyszemélyes beszélgetés zavarát eltolni, mint egy tálcát, magától, egyszerre valahogy föloldódtak, a fiú kért még négy sört, és elkezdték potyogtatni a poénokat.
Sziporkaszívem! És nevetgélt a telefonban ott túl, néha elképzelni sem tudta, hogy létezik-e ott az a másik hely, vagy csak a hívás ideje alatt létezik, amíg tart a beszélés, hogy utána, mint a forgószínpadon, kicserélődjék valami másféle tájra.
Mért cüccögsz, minden nő csak cüccög nekem, ha nem értek valamit, folyton felidegesíted magad valami szaron, nem tudom, hol lehet az a dobozkád vagy mid. De hogy akkor majd nem is írok több levelet, mondja sértetten, és nézi a perceket a kijelzőn, a számla, tudod, sok lesz, olyan furcsa vagy. Egész nap dolgoztam, te nem lennél fáradt, de, de, az lennék, csak hallani akartam a hangodat, meg tudni akartam, hogy nálad van-e a kis cd-tartó, van az a film, meg akartam ma nézni, ha te nem volnál, érzéseim csak a régmúlt érzések árnyképei volnának –
hogy mi miatt ennyire féltékeny, előző rossz kapcsolatok, egy haverja is folyton ezzel magyarázza, persze ezt nem kell magyarázni, ő maga is láthatta, kedveli a flörtversenyeket és a friss kamaszlányokat. Van úgy, hogy felébred előbb, és nézi álmodás közben, ahogy cikázik a szemgolyója ide-oda, és közben merevedése van, olykor mond is valamit, vagy nyög, na ilyenkor csak nézi fölváltva az arcát és a kötelező erekcióját, és kissé szorongva a buja kis csitrikre gondol, akikről a másik álmodhat, erre tessék, egy üveg bor elég neki, ez azon a fesztiválon, az összes barátjuk ott volt, első nap, sörért állt nekik sorba, amikor 
végre visszaért vele, ott ölelget két tizenhat évest, és még hallja is, ahogy az a kis csaj mondogatja a fülébe, nem baj, hogy így ölelkezünk, ez tulajdonképpen semmit nem jelent, nekem is van barátom, de azért közben már tapizták volna le egymást, egyszerre nem is tudta, mit tegyen, ideges, túl fiatal és túl öreg lett egy percre, nagy nehezen közelebb ment, a nevén szólította, köszönt nekik, meg hogy bocs, kisanyám, az az én helyem, de rá haragudott jobban, az egész este azután olyan lett, mintha a város egy gégerákos óriás teste lenne, megbénult egysejtűként mozgott, a sör is akár a plazma, ki is öntötte.
Szóval a film, fontos lenne, idefigyelj, hallgass már, nem, te hallgass, szóval nem lesz több levél, majd másnak, erre megijedt picit, kinek, kinek írhatna, hát mit tudja ő, majd ír a barátnőjének, ezen maga is meglepődött, kedveskedős levelet, de maga sem értette, miért mondta a legjobb barátnője nevét, jöhetett volna egy veszélyes fiúval is, de az egész csak játék, játék, úgyse veszi komolyan, úgyis írni fog neki, arra az elképzelt helyre, amit az aszfaltból épített távolság, a hőség és az este egészen meglilásít most az alakja körül, e lila táj a játék helyszíne, és füst, ó persze, hogy szívni fog, jó, akkor nem fogok, most jobb, dehogy jobb, na jó, most le kell tenni, szeretlek, szeretlek, mondja ő is, a holdat nézi, a szúnyoghálón át: vérnarancs, semmi remény, még vagy négy este le kell tenni ugyanígy, perc alapú számlázás, el is felejti addigra, el, az arcot, reklámplakát-kollázst fog látni helyette, beszélje ki magából, most él csak igazán.
[Fotó: Lukács Róbert]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése