Ulysses
VI
nagy öböl a kórház amely beburkol és befogad
a falakat az ablakot a magány kígyói nyaldossák
s a levegő meggyűl a száj szélén mint vadászkutyákén a nyál
a lázlap csillagképeket mutat
és mindenki úgy hozza-viszi ujjai közt hőmérőjét mint egy faágat
virágvasárnap van szomorúság díszíti a falakat
kibontott hajú diáklányok most az ágyak gyűrött lepedőikkel
és csöndes mindenki mint aszálykor a patakok
az idő fehér köpenyt vett magára s elvonul melletted
de a te szavaid csíkosak akár a vízimadarak
idegen vagy itt egy szám csupán a kórháztermek lottóhúzásán
a doktor havat ráz ki ruhaujjából
de szemei vad varjúcsapatként lepik el arcod karjaid
az órák kúszónövényekként lopóznak előre
fundoianu gyakran bejön virágot hoz
nevetnek rád a vázából mint a balázsfalvi állomásfőnök 1918-ban
kedvesed kezét érzed az ujjaid közt
nyelved lakattal zárja le ínyed rácsait
az emlékek széthasadnak mint a rosszul megcsinált kötés
megrebbennek a hallgatás falevelei miközben
kitapogatsz magadon egy szomorúságot majd még egyet
mintha bokacsontjaidat tapogatnád
az ágyak olyan közel vannak de az egyedüllét
iszapba zár nem bírsz moccanni két tüdőd vigyorog és integet
mint két kölyökmajom a rácsok mögül
a fény az ajtó fölött szarvasagancshoz hasonlít
az ápolók csontokat zörgetnek akár egy kulcscsomót
s az ágyszomszédok tekinteteket és dohányt adnak-vesznek
mások a parkban meghívókat névjegykártyákat
izzik a szív üllője a láztól ebben a kovácsműhelyben
a láz végigcsókolja a combokat az ajkakat
ugyanaz a lélek fed be mindenkit ahogy az óceán
az igazgyöngyöket és gőzhajókat
és már te sem vagy más mint a többi elvesztetted magad visszakéred régi énedet
de az arcok teljesen egyformák itt úgy ahogy az ágyak is
s az éjszaka fejedre telepszik mint egy jégtömlő
Balázs Imre József fordítása
[Fotó: Jackie Triste Otthon c. sorozatából]