B. Trixi


Nincs mese

~ időszerű sztorik ~


Csak szép napok


vannak.
ezek egyikének valamelyik örvendetes órájában (hogy hol mászkálhattam megint?) belepottyantam egy mocsárba. plutty.

benne voltam. nyakig. plusz süllyedtem. fogalmam sincs, hogy hogy kerülhetett az utamba, errefelé (de hol mászkálhattam megint?) nem látni ilyesmit. kizárt.

üvöltöztem egy kicsikét, mire megjelent egy alak. örvendezni kezdtem. nyújtottam a kezem, de ő nem nyújtotta az övét. ehelyett elkezdett ocsmányul szidni. elküldtem a fenébe. vagy segít, vagy tűnjön. leköpött és szó nélkül elment.

geci.

ekkor fogtam magam, és kihúztam magam, és hazamentem. lucskosan, ahogy voltam, lehuppantam egy székre és előhalásztam a befőttesüvegből a legkeményebb uborkát. leharaptam a végét.

leharaptam még egyet belőle.

haraptam még egyet belé.

még egyet.

amíg meg nem ettem mind.


B. Trixi


Nincs mese

~ időszerű sztorik ~


Kaputt


ezt a találkozást nem úszhattam meg. nem fogsz te az orromnál fogva vezetni, mondta, és elővett egy halom fényképet, és az orrom alá dugta.
mi az? mindjárt felképel?
figyelj, felbérellek egy bulira. ezt és ezt és ezt, látod?, és vastag ujjaival egyenként mindegyikre rábökött (kiköpött, mint egy maffióz), kicsinálod és utána azt csinálsz, amit akarsz. ez az utolsó menet, aztán mehetsz. nyolcan vannak, egy hetet kapsz. egy nap egy. bőven megoldod.
és a nyolcadik?
azt bízd rám.
este a buliba úgy mentem be, mint egy bull. az ajtóban eltapostam egy félkézen fekvőtámaszozót, mint egy lufit, aki így rótta le tartozását (valamiért), mire a vetélytársai (akik egymásnak is vetélytársai) irigyen, de megtapsoltak. hetedhét országon nem láttam még ilyen megvetendő csürhét.
gyorsan bukfencet vetettem, s miután átmentem aknavetőbe, de előbb tapsikoló nyuszifülbe, hahó! ki kap el?, simán átmentem a következő hétbe.
jó ez a likvid, nem?
likvidáltad őket?
a kávézó placcán ültünk a plazzán a verőfényben: ernyő alatt.
kaputt. nem elég tiszta a légkör?
kösz, köszönte meg, és kibuggyant belőle egy könnycsepp. amiben, mint valami varázsgömbben, megláttam, amit eddig (hogyhogy?) nem.
szívesen máskor is, mondtam részvéttel, mert nem akartam szívtelennek tűnni. párszor hátba veregettem búcsúzásképp, meg mert úgy nézett ki, hogy amikor megszívta a szívószálat, rossz helyre ment a dzsúsz, és kibírhatatlan köhögési rohamot kapott.
mikor ellibegtem az asztalok között, hallottam (vagy csak hallucináltam?), ahogy egy pár dől a röhögéstől.


B. Trixi



Nincs mese

~ időszerű sztorik ~


Tipp-Topp

hogy volt, hogy nem volt, de az volt az érzésem, hogy nincs ezen a tájon senki és semmi. még madár se. habár talán csak nem vettem észre, mert nem csapott le rám egy se zuhanórepülésben. á lá hicskok? táj, táj, kicsit megint jól eltájolódtál, kicsi!

beláttam, hogy nincs kilátás. róttam a kilométereket, e kietlen tereket a fölös kilóimmal, s + még csak felhívni se tudtam senkit, mert lemerült a mobilom. o sole mio. kivettem a szemüvegem, mert feltettem magamban, hogy így talán jobban szemügyre vehetem a terepet, mely úgy terült el előttem, mint a hold láthatatlan fele; s közben felötlött bennem, hogy ez az a helyzet, amikor eléd landol, ha egy kis szerencséd van, a szerencse – vagy legalább egy kis herceg. hogy hencegjek.

de csak percegtek a percek.

.

.

.

.

.

.

.



de valaminek mindig mindenhol minden körülmények közt történnie kell.

s egyszer csak, láss csodát, tényleg: még ugyanabban a percben vagy épp elmélkedéseim közben elém toppant… na mit gondoltok, ki? hát Tipp-Topp, a nemzetközi top 10 elsője, a piros topánkás csitri! – csitt! rivalt rám, és szája elé kapta begörbített (ezt meg miből merítette?) kisujját. jobbra nézett, majd balra nézett. jobbra nézett, majd balra nézett. jobbra, majd balra. jobbra, balra. jobbrabalra. (nem tenné jobban, ha e bolondozás helyett azonnal rátérne a tárgyra?) – pssszt! te hallasz valamit? – mér’, te igen? – óriási, hát nem tudod te, hol jársz? – na végre, hol? – jer, és ne mind járjon a szád, mert mindjárt itt terem Dákó, az óriás, és ha ez a srác lekúr neked egyet abba az édes kis pofidba, abban bizony nincs profit. – profi. ilyen kúrós ez a…? – verd ki a fejedből AZT. vagy kurva vagy? vagy?… de meg se várva a válaszom, gyorsan kézen fogott és behúzott egy lyukba.

épp jókor, mert épp ekkor húzott el előttünk limuzinjában az óriás Dákó, de rögtön be is húzatta a féket.
kihajolt az ablakon.
ember, én emberszagot érzek!

hűha. hová vezet ez? nyomultunk befele a nyirkos sötétben egymás fenekébe bújva. illetve én az övébe, mert ő ment elöl, mert nyilván ő ismerte a passaget. hová vezet ez?

hosszas mélybolyongás után egy boltozatos biliárdteremben kötöttünk ki, egy barlang mélyén, de nem volt benne senki, csak a sarokban egy kölyök egy bilin. – ő Billy, mert folyton bilizik, a Dákó kiskölyke. – érdekes, ő bilizik, az apja meg bili… de mért pont itt? – ez a legbiztosabb hely, ugyanis a kölyökre vadászik most az összes ellenséges hatalom. plusz itt jobban megoszlik a szag. – állati, érzem. – hagyd az érzéseket, mert most jön a neheze. – pűha.

a storyteller itt most megáll, s beismeri, hogy tényleg itt jön a neheze. de jobb volna, ha nem jönne semmi. s tényleg, mi jöhetne? mert nem jut eszébe semmi, sem most, sem a köv. pillanatban nem fog. felelőtlenül belefogott, vitte a szöveg, mint mikor elkezd járni a szád, de végül már nem tudod, hol jársz, mit beszélsz vagy mit akarsz mondani. hencegsz. hova akarsz kilyukadni? kérdik. hűha, ezt így tényleg nem lehet hagyni. s újra belefogsz és befejezed, ha nem is úgy, ahogy az elején gondoltad, de a végére már elfelejtetted, hogy hogy gondoltad az elején, ha egyáltalán gondoltad valahogy, vagy hogy legalább milyen irányba léphetnél ki abból, amit a „végén” mondtál. hanem úgy-ahogy.

a kitörésen törtem a fejem, s biztos Tipp-Topp is, de ahhoz keresztül kellett volna vágni a büdös biliárdtermen, amiből egyetlen út vezetett ki. egy alacsony, súlyos csapóajtó. de túlfelőlről már bakancsok rohamlépte hallatszott. egy egész kommandó, bazdmeg! micsoda kommersz.

megfordult a fejemben, hogy jobb gyorsan megfordulni, sőt muszáj!, és visszamenni az úton, amin jöttünk – de Tipp-Topp már lökött is. – indulj, te lökött!

ekkor vágott szemembe az első csőr. ekkor kapott arcomba az első karom. ekkor ragadta meg valaki embertelen erővel a karom.

Tipp-Topp? ez nem ember! és éreztem, hogy felemel. és már repültünk is, keresztül a földön. vagy mintha nem is ezen a planétán, pontosabban ebben a planétában lennénk. ez nem ember! – de nem ám! mit gondolsz, mért vagyok épp én a nemzetközi top 10 elsője? – melyik top 10-é?, te legfeljebb egy kurva sztriptízes vagy egy ócska lokálban, vagy még az se, egy napközis csitri, nyögtem ájultan és vérző hússal. – tippelhetsz, amíg a top of the bloody heavens 10-ik szférájába érünk.

s fogak mélyedtek a nyakamba
s csápok tapadtak a bőrömre
s szívtak s szívtak
mintha a navigálásra figyelni sem kéne
micsoda…