Gregus Zoltán








Parkolás


Gyermekkoromban sok galambom volt. Napokon, heteken keresztül csak néztem őket. Elrepültek és visszajöttek, egyik a másik mellé repült, s repültek mindketten tovább. Tőlük tanultam az udvarlást s a szerelmet. Nem úgy, hogy röptében, nem. Csak valahogy nem tudok parkolni azóta sem. Erre nemrég jöttem rá, mikor az autó ablakán beszólt egy váratlan fiatalember, hogy foglalom a helyét, azt mondja. Igen, a hellyel van valami. Mikor beszólt, akkor sem fértünk. A lánnyal a kormány és az ülés közé préselődtünk, de leginkább a kormány zavart.

A hely és a célirány, de akkor ebbe nem gondoltunk bele igazán.



Ígéret


Azt mondtad, egyszer valamikor biztosan. Egyszer azt mondtad, valamikor aludnál velem. Azt is mondtad, hogy nem ígérsz, csak szükséged van a csendre. Hogy, ha majd meghallom, biztosan felismerem. Továbbá azt is, hogy írsz nekem, ha majd nem lesz hangtalan.

Nem szabad ígérned, csak a semmit. Így sem beváltható: ígéret vagy.



Találkozások


Nem tudom, hol kezdődött. Volt egy álmom, ebben valaki, akit nem ismertem. A nevét is tudtam, de aztán elfeledtem, mire megébredtem. Nem hagyott nyugodni. Még a neten is rákerestem.


Megérkezett B pár napra, nyári szerelem. Véletlenül tudtam meg, találkoztunk. Kerestem benne az álmom, tudtam, hogy ő nem lehet. Mégis. Múltnak hitt érzések és emlékek keresték helyüket botorkálások és találkozások közepette. A lélek szemmel láthatóan nőtt egy kicsit, mint Fiathatszáz Kobak szemében. (A Piros-autós mese gyerekkorom igazi meséje.) Igen, nőtt, éreztem. Mikor B-nek el kellett mennie, már nem érezte jól magát korábbi méretében, feszített. A lélek már csak ilyen, nő és zsugorodik néha.


Szóval elment. Egy kávézóban véletlenül összefutottam D-vel, egy barátom. Ritkán találkozunk, valahogy mégis sokat beszélgettünk. Örültünk egymásnak, azt hiszem. Szóba került sok minden, és két lány. Az egyik A, kedves nekem, jóbarát. D nem ismerte név szerint, de aztán felismerte emlékeiben. A másik lány C, felismertem emlékeimben. Másnap reggel ismét összefutottam D-vel. Beszélgettünk C egyik képéről. Mondtam, hogy épp találkoznom kell A-val, velem jöhet. Később A felrakott nekem egy dalt. Rádöbbentem, hogy ez ugyanaz, mint amiről B mesélt nekem. Az én fülembe is beköltözött.


Akkor jelent meg ő. Megkértem, hogy játssza el, ha ismeri. Azt ígérte, hogy egyszer valamikor biztosan. Hittem neki, a szavának s a tekintetének. A lélek egyszerre megint nőni kezdett, új irányt vett. Mivel autóval voltam, s ők éppen siettek valahová, megkért, hogy vigyem el őket. Mondtam, hogy elviszem. Eszembe jutott, hogy igen, ezt akartam már korábban is, egy másik helyen, négy nappal ezelőtt, mikor még itt volt B. Alig beszélgettünk, valamit mégis, zenét raktam talán. Előadásra készültek. Évek óta hallottam erről az előadásról, de még sohasem láttam. Múltdarabkák tolakodtak elő. Szeretnéd megnézni, kérdezte úgy, ahogy ezt ő kérdezi, kicsit bólogatott hozzá. Igen, szeretném, mondtam. Az előadáson mellettem ült, közel kellett hajolnom hozzá, ha valamit mondtam. Közel kellett hajolnia hozzám, ha valamit mondott. Éreztem az illatát, a leheletét. Utána egy nagy asztaltársaságba kerültünk, és még mindig nem tudtam a nevét. Egy idő után csak egymással beszélgettünk. Valamikor később megjelent C, a nővérem, mondta. Hirtelen összeállt valami. Megértettem, hogy miért kellett B-nek elmennie, miért találkoztam tegnap D-vel és ma A-val, miért emlékszem C-re, és hogy miért nincs neve neki. Megsejtettem valamit a véletlenek furcsaságából, hogy játszanak velünk. Játsszák, hogy vannak, de nincsenek: csak általuk arcunkká váló sorsvonalak.


Korábban elmentünk egymás mellett, de most találkoztunk, mondtam. Igen, ma nagyon találkoztunk, mondta. Fiathatszáz már egészen nagy volt, bele lehetett ülni és száguldozni vele. Mindketten belefértünk. Mikor elváltunk, kapott tőlem egy játékvonatot. Ez volt a zsebemben, mit A-tól kaptam a délután, és egy álom járt a fejemben.






Volt egy lány


Volt egy lány, Amaryl. Akkor még nem tudtam róla semmit. Nyáréjszaka és fülledt insomnia. Egy ismeretlen kocsmába tévedtem, Retró volt a neve, azt hiszem. Hajnali háromkor még dugig volt és élőzene. A bárpultnál kértem egy csapolt sört. Nemsokára éreztem, hogy nyom ez a tér vagy csak a tömeg teszi, ki kellett lépnem. A kerthelység szintén tele volt, ismeretlen emberek. Leültem a kikövezett járdaszegélyre, cigiztem és iszogattam megkezdett sörömet. Kissé távolból néztem az embereket, gesztusokat. Hallgattam a nyüzsgő élet hangjait. Jólesően hatottak rám ezek az elemi megnyilvánulások akkor. Máshonnan jöttem.

Egyszer csak egy lány integet nekem. Nem láttam tisztán az arcát, de úgy tűnt, nem ismerem. Visszaintettem. Örültem a spontán megnyilatkozásnak, de az is benne volt, hogy nehogy megsértsem, ha ismernem kéne. Néha odanéztem, az arcát figyeltem, de semmi. Vagyis igen, szép volt, de nem tűnt ismerősnek.

Egyszer csak leült mellém. Szia, Amaryl vagyok, mutatkozott be. Érdekesen csengett a neve. Beszélgettünk, hogy ki mit keres, kutat. Gyere velünk, és már tuszkolt be a kint várakozó taxiba, megyünk egy másik helyre, mondta. Még tartott a söröm. Ezzel mi legyen, kérdeztem a korsóra nézve. Hozd magaddal, mondta. Az autóban alig fértem, alig jutottam szóhoz, és még a söröm is.

Egy másik éjszakai helyre értünk, a nevére sem emlékszem. Igazi alvilági hangulat környékezett. Belépőt kértek a kidobófiuk, könnyűlányok és keménylegények, bömbölt az újabb popzene. Minden új volt, másvilág. Tetszett, hogy ezt még nem ismerem. Amaryl bemutatott egy barátnőjének, azt mondta róla, hogy nagy kurva, de szereti. Egy idő után már rajtam kéjelgett a lány, csókolóztunk is talán. Tényleg kurva, nyugtáztam magamban. Aztán eltűnt Amaryl a szemem elől. Meg a cigim és a sörök is az asztalról, mire visszamentem. A pincérek természetesen nem láttak semmit. Azt hittem átverés. Valami balhé is volt, a lányok egymásnak estek, a keménylegények üvöltöttek. Hazaindultam gyalog, az utcán már világos. Egyszer csak lehúz mellém egy taxi, Amaryl ugrott ki belőle, hazaviszünk, mondta. Az autóban végig egy lánnyal beszélt telefonon. A sofőrnek mondtam, hogy itt kiszállok, Amaryl még megadta a számát, hogy majd hívjam fel.

Még aznap éjjel találkoztunk. Táncoltunk és szeretkeztünk a vízparton, a másik oldalon. Ő mondta először talán, hogy lettél ajándéknak nekem. Néha felhívom. Hallgatom a telefon hosszas és tompa kicsengését.


Volt még egy lány


Volt még egy lány. Férje is. Egy éjszaka beestem hozzá. A férjét kerestem, de nem volt otthon. Valamin dolgozott. Mondta, hogy várjak egy kicsit. Bort töltött addig is. Olvasni próbáltam. Találtam valamit, de nem tudtam figyelni. Vártam, míg bevégzi. Valamikor csatlakozott ő is, a bor mellé. Ő mondta el, mi velem, mi bennem. Hallgattam. Igazi kinyilatkoztatás volt. Cipelem azóta is.


Van egy lány


Van egy lány. Csak nincs rím, nem rímelünk, azt mondja. Pedig volt rím, és rímeltünk, szintén ő mondja. Csak téves kapcsolás és eltévedt angyal. Békélek vele, veled.


Angyal-várás


Akár egy festett szájú angyal, vagy egy feslett szárnyú angyal, csak angyal legyen egy kicsit.


Nincs több lány


Az osztályfőnököm fizikát tanított. Csak Bencinek hívta mindenki. Az egyik órán velem szemléltette az elektron vonzásterét. Volt egy lány az osztályban, ő volt az elektron, én voltam a proton vagy már nem tudom micsoda, de belekerültem az ő vonzásterébe. Abba a bizonyos elektrongödörbe, amiből nem lehet kikecmeregni. És hogy jobban megértsük a leckét, még hozzátette: téged a lányok fognak tönkretenni.

Igazán ritkán hall az ember ilyen véleményt, ami egy egész életre szól.


A látás elrablása


Van még lány. Csak jól szét kell nézni, azt mondják. Csak én már nem hiszek a szememnek.



Helytelenkedés


Van egy kávézó, szeretek oda járni. Csak ritkán találni helyet, de ilyenkor az általam kiszorított tér veszít a súlyából. Van egy másik kávézó, mindig találni helyet, de a hely valahogy nem szeret engem. Egyszer rám is szólt a kiszolgáló, hogy ne üljek a kicsempézett ablakpárkányba, mert leverem az amúgy is hiányos csempét. Akkor még nem voltak székek. A tegnap a főnök egy széket akart a fejembe húzni, hogy állítólag a múltkor lehamuztam, és kiégett a műanyaghuzatja. Be volt gurulva, ordítozott velem mindenki láttára. Igaz, jókora fekete lyuk maradt utána. Én csak csodálkoztam, majd nyugodtan felnéztem, és mondtam, hogy értem, mindjárt megyek. És kiszálltam az ablakon.



[Fotó: Hausmann Cecília]


1 megjegyzés:

Szalma Réka írta...

Ez a ''Helytelenkedés'' egészen tetszett:)