Serestély Zalán



interjú a bárban


az interjú egész jól ment

behívattak udvariasan köszöntek

a falakon sehol egy szent

s úgy kérdeznek: „önnek...”


engem nem vernek át

múltkor a fiam számítógépjén

oda volt írva ’check your smile before’

azt mondta ez azt jelenti legyek fotogén


vagy mi, higgadtan ültem

jeges volt rajtam a veríték

’hogy valaki volt-e velem hűtlen’

akkor most én vagyok a teríték?


mert ez hiába mutatkozott be

hisz ennek neve sincs

ülnek a kávéjukkal le

kezükbe kilincs


azt hiszik ott asztal másik élén

tudják mi van a kezünkre írva

hogy ’volt-e gyerekszobám tévém’

hogy ’tudom-e mi az hogy altjira’


s mit érdekli őt hogy néha mozdulatlan

nagy zsibbadások közt fekszik az ember élete

mint egy gloryhole olcsóbbik fele


hogy az itteniek agyába

egyre bennebb fúródik a szem

mint kiégetett agyagkancsó

csak víz nélkül fenéktelen


s hogy ’a férjem úgye kedves ember’

hogy ’iszok-e én sötétedés előtt’

s még azt is ’egy héten hányszor’ s ha ver

’hová megyek ha már a vér elönt’


hogy ’milyen az ágyban

gyengéd, lomha’

mert ez biza mind beléje megy

a ’pszichológiai profilomba’


én meg válaszoltam s méghozzá

’check your smile before’

mert az ember arcán

a „viszonylátás” kiforr


engem nem vernek át

s hogy ’mutassam mim van’

mert parkettán szebb a kabát

s a datolyázást untam


análtól díptrótig beletettem mindent

még előző főnököm is majd szüfraktot ettől

az interjú egész jól ment

bárjukban felszolgálok keddtől



valami elnyújtóz a nyelven


az idő nagy tereket képez a szájban

apránként kilakoltat mindent

visszaállítani a lakatlan húst

a fogakkal kezd

a mosoly rendre

aztán a hang

szavak melyek csak a nyelvérzéknek fájnak

s az elmét már kímélik rég

csak fenntartják épp fenntartják

a szájpadlás recsegő boltíveit

kis haladékokra még szert teszel

egy protézis tábori ágy a kilakoltatott hálószobában

majd egy éjszaka

mikor az üresség

résnyire tárva kínálja csóré ágyait

kíméletesen mint áldozati ostya

valami elnyújtóz a nyelven

puhán roppan

az ázott anyagok állapottalanságával

a protézist ritkán teszik el emlékbe



van a hajnaloknak fészke


van a hajnaloknak fészke

ha gondolod majd nézz be

egy reggel talán mire kihűl

a kávé s e versen kívül


minden egy madáré, nagy

madáré. a fészekben hagy

mint éhes fiókát a fagy

kigyulladsz de neonkéken


mint a metán, ha meghaladta régen

e nézéssel még felfoghatót

lágy bőr hasad visszakézen

hogyan kérnénk bocsánatot


ha mindkettőnket kifűt

a vád e zúzmarakóc fenekében

a szerelmet ki viszi át e rút

szárnyaszegettségben?



egy kád víz akár


vannak dolgok melyek

csak a nyelvnek

fájnak

horzsolások mint pontos

hasonmásai a fáknak

petyhüdt moccanásai

a tájnak

emlékek álmok a fejben

magvatlan gyümölcsöt

vajúdó a hajnal


ha most összeérne a test

a porladó ősszel

nyelve egyetlen facsonk lenne

ha egyáltalán ha hellyel-közzel

mint méregtelenített

kígyók fullánkja

az ököl nem mozdul

bár a tekintet mintha bánja

és törzseinkbe vágnának

kihaló utcalámpák

gyűrött flakonok

mint kivérzett lárvák

a fák itt elnőtt szürke körmök

konok anyamód vakarják

az úttest üszkös hasát


a szavak rühes kutyakölykök

az ólban nincs hely

indulni kell és érezni egymagára


dolgok melyek

csak a nyelvnek fájnak

véres vizeletek

palatáblák az ágyak

hogy mely napon és mivé lettünk

és kinek akarok békét

ha bennem elszórta

összes díszletét már végképp

a legnémább háború

s egy kád víz akár

egy kád víz önmagában

némán kihűlünk egymásban




Fotó: Zsigmond István