Serestély Zalán
interjú a bárban
az interjú egész jól ment
behívattak udvariasan köszöntek
a falakon sehol egy szent
s úgy kérdeznek: „önnek...”
engem nem vernek át
múltkor a fiam számítógépjén
oda volt írva ’check your smile before’
azt mondta ez azt jelenti legyek fotogén
vagy mi, higgadtan ültem
jeges volt rajtam a veríték
’hogy valaki volt-e velem hűtlen’
akkor most én vagyok a teríték?
mert ez hiába mutatkozott be
hisz ennek neve sincs
ülnek a kávéjukkal le
kezükbe kilincs
azt hiszik ott asztal másik élén
tudják mi van a kezünkre írva
hogy ’volt-e gyerekszobám tévém’
hogy ’tudom-e mi az hogy altjira’
s mit érdekli őt hogy néha mozdulatlan
nagy zsibbadások közt fekszik az ember élete
mint egy gloryhole olcsóbbik fele
hogy az itteniek agyába
egyre bennebb fúródik a szem
mint kiégetett agyagkancsó
csak víz nélkül fenéktelen
s hogy ’a férjem úgye kedves ember’
hogy ’iszok-e én sötétedés előtt’
s még azt is ’egy héten hányszor’ s ha ver
’hová megyek ha már a vér elönt’
hogy ’milyen az ágyban
gyengéd, lomha’
mert ez biza mind beléje megy
a ’pszichológiai profilomba’
én meg válaszoltam s méghozzá
’check your smile before’
mert az ember arcán
a „viszonylátás” kiforr
engem nem vernek át
s hogy ’mutassam mim van’
mert parkettán szebb a kabát
s a datolyázást untam
análtól díptrótig beletettem mindent
még előző főnököm is majd szüfraktot ettől
az interjú egész jól ment
bárjukban felszolgálok keddtől
valami elnyújtóz a nyelven
az idő nagy tereket képez a szájban
apránként kilakoltat mindent
visszaállítani a lakatlan húst
a fogakkal kezd
a mosoly rendre
aztán a hang
szavak melyek csak a nyelvérzéknek fájnak
s az elmét már kímélik rég
csak fenntartják épp fenntartják
a szájpadlás recsegő boltíveit
kis haladékokra még szert teszel
egy protézis tábori ágy a kilakoltatott hálószobában
majd egy éjszaka
mikor az üresség
résnyire tárva kínálja csóré ágyait
kíméletesen mint áldozati ostya
valami elnyújtóz a nyelven
puhán roppan
az ázott anyagok állapottalanságával
a protézist ritkán teszik el emlékbe
van a hajnaloknak fészke
van a hajnaloknak fészke
ha gondolod majd nézz be
egy reggel talán mire kihűl
a kávé s e versen kívül
minden egy madáré, nagy
madáré. a fészekben hagy
mint éhes fiókát a fagy
kigyulladsz de neonkéken
mint a metán, ha meghaladta régen
e nézéssel még felfoghatót
lágy bőr hasad visszakézen
hogyan kérnénk bocsánatot
ha mindkettőnket kifűt
a vád e zúzmarakóc fenekében
a szerelmet ki viszi át e rút
szárnyaszegettségben?
egy kád víz akár
vannak dolgok melyek
csak a nyelvnek
fájnak
horzsolások mint pontos
hasonmásai a fáknak
petyhüdt moccanásai
a tájnak
emlékek álmok a fejben
magvatlan gyümölcsöt
vajúdó a hajnal
ha most összeérne a test
a porladó ősszel
nyelve egyetlen facsonk lenne
ha egyáltalán ha hellyel-közzel
mint méregtelenített
kígyók fullánkja
az ököl nem mozdul
bár a tekintet mintha bánja
és törzseinkbe vágnának
kihaló utcalámpák
gyűrött flakonok
mint kivérzett lárvák
a fák itt elnőtt szürke körmök
konok anyamód vakarják
az úttest üszkös hasát
a szavak rühes kutyakölykök
az ólban nincs hely
indulni kell és érezni egymagára
dolgok melyek
csak a nyelvnek fájnak
véres vizeletek
palatáblák az ágyak
hogy mely napon és mivé lettünk
és kinek akarok békét
ha bennem elszórta
összes díszletét már végképp
a legnémább háború
s egy kád víz akár
egy kád víz önmagában
némán kihűlünk egymásban
Fotó: Zsigmond István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése