Bolygó Márton



[Nincs cím]

- dráma -


Hozzávalók:

- bolond1

- bolond2

- nő1

- nő2

- fekete macska



I. RÉSZ


Egy parkban történik, díszlet: 1 sétány, esetleg néhány fa


Bolond1 (elmélkedve): Jaj, milyen jó is tud lenni egy ilyen tavaszi séta! Csak tavasszal látja az ember olyannak a világot, amilyennek azt valójában teremtették. Hogy is szokás mondani? Megszabadulunk az előítéletektől.


Bolond2 (rosszmájúan): Tulajdonképpen mi köze van ennek, amit mondtál, bármihez is?


B1 (csodálkozva): Hát tudod, az évszakokat illetően...


B2 (fontoskodva): Az évszak évszak marad a te előítéleteid nélkül is!


B1 (elmélkedve): „Az évszak évszak marad a te előítéleteid nélkül is...” (majd mintegy felocsúdva) És ennek mi köze van bármihez is?


B2 (kicsit megszégyenülten): Hát, csak úgy mondtam...


B1 (a semmibe): Azt mondják, bolond vagyok...


B2: Az is vagy...


...


B1: Azt mondják, hogy te nem is létezel...


B2 (fura hangon): Hadd mondják.


...


- egy fekete macska átugrik a sétányon -


B1: Mennyi állat...


B2: Egy...


B1 (zavartan): Úgy értem a világon!


B2: Ehh...


- kis csend -


B1: Az élet olyan, mint egy Bach fúga...


B2: Micsoda?!


B1: ...teljesen puritánul kezdődik, aztán fokozatosan addig komplikálódik, amíg az ember kénytelen disszonanciákkal szembesülni!


B2: „Szembesülni” – micsoda egy hülye szó...


B1: Tudod, ha néha te is gondolkodnál egy kicsit... áhh... felejtsd el...


B2: Azt mondják, hogy én nem is létezem...


B1: Tudod, Bachnál rengeteg az irónia...


B2: Miről beszélsz?


B1: Szerintem életművébe belefoglaltatik egész korának egy felfokozott iróniával történő ábrázolása...


B2: Hisz barokk...


B1: Azt hiszik az emberek, hogy a barokk világnézet nem hozható össze az iróniával, ezt pedig mindig asszociálják a humorral. Szerintem nem minden irónia humoros, nézd meg pl. a Keresztes Hadjáratokat. Persze az iróniának van humoros változata is: ilyen a szagosított toalettpapír.


B2: És ez szerinted mi módon hozható össze Bachhal?


B1: Szerintem a disszonancia gyakori használata, amit nem mindig old fel azonnal, a számmisztika, amire műveit építi, valamint a polifónia végletekig menő kihasználása egyértelművé teszi azt, hogy ő tudatában volt a kortársai és közte létező különbségeknek, és az előbbieket valószínűleg ette a méreg, amikor Bach kivitelezéseit hallották...


B2: Ma, úgy látom, az átlagnál több hülyeséget hordasz össze...


B1: ...továbbá, úgy gondolom, hogy ő volt azon ritka barokk zeneszerzők egyike, aki nem csak eszméket komponált zenéjébe, hanem a maga esszenciája is megtalálható benne. Akárcsak a 19. századi irodalmi újításokban: pl. Gogol sem egy bolondról ír egyik művében, hanem valószínűleg arról a benyomásáról, amikor ő is Spanyol Király-szerűen érezte magát, és...


B2: Mi köze Gogolnak Bachhoz?


B1: ...és titkon Dosztojevszkij is félkegyelműnek, zuglakónak érezhette magát néha, nem is beszélve arról a tényről, hogy nagy rulettjátékos volt világéletében...


B2: Ugyan, hallgass...


B1: ...úgyhogy szerintem ma, amikor egy mű karaktereit elemezzük, nem azt kéne mondani, hogy az író ezekről ír, hanem hogy az író magáról ír, és egy-egy benyomásának ábrázolásához egy-egy új testet használ. És amíg az olvasó azonosulni képes mindezekkel, addig az író mindenkiről ír, tehát: mindenki, aki megérti Dosztojevszkijékat, addig mindenkire jellemzőek ezen karakterek fő tulajdonságai.


B2: Hogyan érezheti valaki magát egyszerre egy gyilkosnak, egy züllött alaknak, egy, a társadalom levében megsavanyított uborkának és az ártatlanság megtestesítőjének?


B1: Ugyan, néha én is többnek érzem magam...















II. RÉSZ


Két nő közeleg...


Bolond1, Bolond2 (udvariasan) : Áhh, jónapot, kedves hölgyeim!


Nő1 (suttogva): A bolond!


Nő2: Psszt! (majd a bolondhoz) Jó napot!


Nő1 (mormogva): khm... jónpt...


B1, B2 (méltatlankodva): De hölgyeim! Hisz önök viszolyognak!


Nő1: Mi... khm... hát... viszolygunk (ezt kihangsúlyozza)


Nő2: Áhh! Semmi baj magával... izé... Önnel, csak nem aludtunk az éjjel! Ezért viselkedtünk kicsit furcsán!


B1, B2: Újra?


Nő1 (gyorsan): Igen!


B1, B2: Egyikőjük sem?


Nő1, Nő2: Nem, egyikünk sem!


Nő2: Hová indult ebben a borús időben? Ezek az őszi délutánok igencsak nagy megfázást okozhatnak.


B1, B2: Őszi...? Mi, kérem,...


Nő1: Maguk?


B1, B2: Igen, mi, kérem, azon gondolkodtunk, hogy, hogyha az ember lehet egyszerre gyilkos és ártatlan, akkor talán a tavasz is lehet ősz akár...


Nő1: Kérem, miről beszél?!


Nő2 (Nő1-nek): Ne szítsd! (majd a bolondhoz) Igen, néha a tavasz is hasonlíthat az őszhöz, mert ugye levelek... ööö...


Nő1: Ugyan, hagyjuk ezt...


B1, B2: Az ősz és a tavasz egy-egy ellentétes pólusa az évnek, és, mint tudjuk, az ellentétek csak elméleti szinten zárják ki egymást, pl. az ember is lehet egyszerre áldozat és gyilkos, ugye, Raszkolnyikov is...


Nő1: Az ember nem évszak!


B1, B2: Bizonyos szempontból...


Nő1: Ugyan, milyen szempontból évszak az ember?


B1, B2: Hisz tudja, hogy a tavasz mindig is a fiatalságot jelentette, a nyár az érett kort, az ősz az öregséget...


Nő1: ...ez még nem teszi az embert évszakká!...


B1, B2: ...és a tél a halált.


Nő2: Ilyen szempontból tényleg van benne valami, ám az túl merész következtetés, hogy az ember évszak lenne...


B1, B2: De hát mi egyáltalán nem is azt akartuk mondani!


Nő1: De ezt mondta!


B1, B2: Nem úgy értettük...


Nő2: Én nem értem magát... Különben, hát, kikre hivatkozik többes számban?


B1, B2: Hát ránk...


(Nő1 felvihog)


Nő2: Inkább... ööö... hát nem fantasztikus mégis az élet?


B1, B2: A fúga?


(Nő1 felnevet)


Nő2 (idegesen): Fúga? Milyen fúga?


B1, B2: Hát tudja, a sok disszonanciával, amellyel szembesül (ezt B2 kihangsúlyozza) az ember...


Nő2: Én... továbbra sem egészen értem magát!


B1: Hiába, ezek sose fognak minket megérteni...


B2: Csicseri népség!


B1: Van olyan szó, hogy csicseri?


B2: Hát!


B1, B2: Nos, csicseri hölgyeim...


Nő1: Tessék?!


Nő2: Izé, talán egy új szó?


B1 (kínos hangvétellel): Mondtam, hogy nincs ilyen szó!


B2: Na...


Nő1: Magának mi a szerepe a társadalomban?


B1, B2 (nagy zavarban): Mi csak az igazságot keressük, törvényt ebben a fúgában! A törvény mindenek fölött áll!


Nő1 (rosszmájúan): Talán a bíró seg... khm... Bíró Úr... segíthet!


B1: Áhh, a bíró!


B1, B2: Köszönjük alássan!


Nő1: Pff! Köszönik?!


Nő2: Ööö... Izé... Szívesen!


B1, B2: Viszontlátásra!


Nő2: Viszlát!


Nő1 (suttogva): Remélem, a bíró majd becsukatja!


Nő2: Psszt!















III. RÉSZ


Bírósági váróterem


Bolond1: Én örülök, hogy eljöttünk!


Bolond2: Hmm...


B1: Tudod, eddig igazán nagy teher volt számomra elviselni a mások értetlenkedő nézését, amikor szóba próbáltam elegyedni velük; mindenki szemében ugyanaz a nyugtalan fény, mindenki oldalpillant, mindenkinek kínos a jelenlétünk...


B2: Bárgyú egy népség...


B1 (elmélázva): Hmm... Nagy szerencsénk van ezzel a bíróval! Állítólag egy isteni küldönc!


B2 (gyorsan): Igen, nagy szerencsénk van...


B1: Talán valamiben bizonytalan vagy?


B2: Nem, nem, csak hát...


B1: Csak hát mi?


B2: Nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb megoldás...


B1: Mire gondolsz?


B2: Hát... Nem is tudom... hisz...


B1 (feszengve): Hisz micsoda?


B2: Elég jól megvoltunk mi így is... Kell nekünk ez a változás?


B1: Föltétlenül! Ez lehet életünk nagy esélye!


B2: Igen, csak...


B1 (fennhangon): Végre érteni fog minket valaki! Végre mi is megtaláljuk a helyünket ebben a...


B2: Igen de...


B1 (egyre hangosabban és idegesebben): Nem lesz több lenézés! Nem lesz több értetlenkedés!


B2: Úgy gondolod, hogy...?


B1: Végre igazságra lelünk! Végre megértjük, hogy miért áll a törvény, az igazság, mindenek felett! (szinte ordítva) Ez a bíró maga a sors! Maga a szabadság!


B2: De hisz...


B1: Ugyan, eleget húztál te már vissza! Eleget irányítottál! Nincs szükségem többé rád!


B2 (gyorsan): Igen, úgy gondolod? Hisz...


B1 (szónokolva): Úgy gondolom, mert te igenis...


B2 (belevág): Hisz nélkülem te nem is lennél! Egy pólus vagy csupán! Egy fél tudat!


B1 (ijedten): Ez nem igaz! Ez hazugság! Teljes értékű vagyok! Távozz!


B2: Ha elmegyek, te meghalsz!


B1: TÁVOZZ!


B2: Azt mondtad, hogy a világ nem ért minket! Nem pedig te nem érted meg a világot! Minek azonosulni? Minek beolvadni? Ki lennél te, ha én nem lennék? Én vagyok az oka annak, hogy nem a szemedbe kacagnak! Én vagyok az arroganciád! Én vagyok a méltóságod! Én vagyok az ember, és te vagy az álom! Szeretned kéne engem! Szolgálnod kéne engem! A bíró fölött meg nekünk kéne ítélkeznünk, nem pedig neki fölöttünk! És mi kéne a törvény fölött álljunk, nem pedig ő fölöttünk! Ha mindenki kirekeszt minket a világából, rekesszünk ki mi is mindenkit a miénkből! Mi jogosítja az embereket arra, hogy eldöntsék, hogy mi normális és mi nem? És mi igazság és mi nem? Nekünk kéne megmutatnunk...


B1: Utoljára! Távozz!


B2: Ha elmegyek, meghalsz!


B1: Menj csak el már!


- lehull egy hópehely -













Fotó: Hausmann Cecília





Nincsenek megjegyzések: