Nappali Menedékhely - irodalom & művészet

Horváth Előd Benjámin

KEZDŐ EMBEREK KÖNYVE

(egy készülő ciklusból)

Fiatal ördög tűnődése

Kicsi ember, pici ember,

félsz és játszol, mondasz sokat,
minden nap találsz egy utat,
valami mindig meggyötör.

Kicsi ember, pici ember,
képzelődsz és sokat eszel,
mindenféle pásztor terel,
valami mindig összetör.

Kicsi ember, pici ember,
apád is csak körökben jár,
a te kerted szép zártosztály,
valami szaggat legbelül.

Kicsi ember, pici ember,
csillámporban megfürödnél,
agyacskádba semmi nem fér,
valami rágcsál legbelül.

Kicsi ember, pici ember,
szép a tested, szép a szíved,
csodákat is tudsz te tényleg,
valami úgyis összeköp.

Kicsi ember, pici ember,
vágóhídra visz az Isten,
orgiázik beleiden,
valahogy úgyis megdögölsz.

A kígyó álma

Ember voltam, volt egy kertem,
valamirevaló tervem,
voltak nők is, szoptak szépen,
megsegített engem az Isten.

Befőttet tettem el télre,
meghatott a filmek vége,
felrepültem én a légbe,
kocsmában oly híg lett a vérem.

Hegedültem háborúkban,
megnyalhattam minden ujjam,
volt a testben hormon-roham,
hideglelés, kétesebb dallam.

Ember voltam, mint az Isten.
Volt egy álmom egyszer nekem,
követett egy vérmes rémség,
szaladtam volna át mindenen,

de mintha sűrű lében járnék.

Galambmadár

mikor véget
ér az évad
akkor minden
szeplős vállú
angyal vállán
megül egy-egy
galambmadár
galambmadár
hirdetést ad
arról ami
ma vagy tegnap
történt egyszer
égövekben
és egy tépett
gyönge dalt ad
összenyálaz
szeplős vállat
belép aztán
angyal száján
galambmadár
galambmadár
méhében egy
angyalt csinál
szeplős vállú
angyalmadár
hova is száll
hova is száll

Piás angyal kukán szónokol

Mit nektek ez a hajnal,
mit nektek Kosztolányi,
mit is mutathatna itt bárki,
forduljatok fel azonnal.

Elmennék az első busszal
mintsem ilyen hülye fajjal
vesződjek minden áldott nap,
hogy mindenki magán itt elakad.

Nem érdekel, ha most kirúgnak,
ha őseim angyaltollat sírnak,
azt mondom nektek, emberek,
nyaljátok ki a mézes seggemet.

Ülő gyilkos

Hány késszúrás a köbön,
amit belátok ezen a kövön,
apámat meg kellett ölnöm,
mert jön a személyes vízözön,
csúszok le a spirál-övön,
anyámat meg kellett ölnöm,
ahogy a terveket összeszövöm,
évre év és reggel köszön,
testvérem meg kellett ölnöm,
ahogy a végtagokat szövöm,
szép családi albumba kötöm,
szerelmem meg kellett ölnöm,
hogy mindenki nagyra nőjön,
identitászavar eljön,
magamat meg kéne ölnöm,
szép a test és szép a börtön,
szabad vagyok, erőlködöm.

Almafák

Ha leereszkedtél a városba,
gondolj vissza az almafákra,
ahogy benőtte őket a gaz,
ahogy alattuk ültél,
mindarra, ami itt van,
ahogy a város alattad feküdt,
szétkente messze a szél,
gondolj erre a házra,
a kicsi ördögökre benned, bennünk,
a test, mintha angyalé, úgy félsz,
ahogy az út a völgyből került,
ahogy a női test rajtad matat,
gondolj arra, hogy magányos vagy,
hogy nem történt semmi velünk,
ha leereszkedtél,
hogy hány városba
ereszkedsz le még így.

Madarak

Félelem párolog el
az esőkkel.
Gyűrt papírok, néhány
perc vihar emlékei.
A csontvázakban
frissülő út van.
Lefutó szemek,
harisnyákon, színeken.
A szájakban nikotin rohan,
valami fellélegzés,
valami paradox tan,
elkopó ikonfesték.
Még ahogy megtelik az ég
és téged, sötét barom alak,
átfogalmaznak a madarak.

Fotó: Kerekes Gábor