Serestély Zalán



visszaférés


valahogy így nem férünk vissza önmagunkba

valahogy így, ahogy a frissen megbontott dobozba

képtelenség visszagyömöszölni a húszadik szál

cigit. valahogy kilóg mindig egy emlék vagy egy

szerelem. vagy egy varjú az égbolton, amihez aznap

valahogy sehogy sem sikerült valami mindent átfogó

akaratot rendelni. ahogy az elrepedt üvegtégla

repedésében látni véljük az idő fehér lisztjét.

ahogy kilógnak az an(n)alógiák. vagy egy csomag gitárhúr,

melyért azon a nyáron teljesen fölöslegesen utaztunk egy másik városba

mert kiderült: nyílt nálunk is hangszerüzlet.
















a felejtés anatómiája


a kezed nyújtottad, azt mondtad anna.

gyakorló orvos: gyermekneurológia.

most azt kívánom, ha átpergetlek

szavak csontszáraz homokján akár a vizet


semmi ne maradjon belőled. legyen

közös megsemmisülés ez a vers. azaz

emléke inkább közös megsemmisülésünknek

tartok tőle: el tudlak felejteni. és nem maradna


semmi. egyetlen szemcsényi homok sem

melyen közösen folytunk a semmibe. két

semmi van. mindkettő vár ránk. a versen

túl az egyik mely most perget szét


s a másik mely elbontja lassan, kíméletesen

axonok s dendritek pillanatnyi vad szerelmét.

megérkeztünk. van egy szoros a testben: foramen

magnum. a gerinc fehér velején egymagunk hajózunk


tovább. a padló csontszáraz. azt mondtad

meg kell etetned a kutyád. ideje menned. a padló,

a padló csontszáraz. e vers homokja akár. át-

itatja a velő: a felejtés folyama benned.



Grafika: András Adél