Láng Orsolya



Vasárnapgyűjtemény


Polisztirénbe fúródott gombostűhegyen

egyensúlyoznak elszúrt vasárnapjaink.

Mióta gyűjtjük őket, színük visszafogott lett.

Túlélnek így, mint a belfasti lepkék.

„Ez a vasárnap gyönyörű lesz” – sóhajtjuk reggel.

S este üvegfedelű rekeszes dobozokból

hallgatjuk a lejárt ütemű szárnyzizegést.












Tükör


Fák mögött egy blokknegyed.

Pengevágta ujjbegyed.

Üres szobák az égre látnak.

A tárgyak végül visszavágnak.

A tárgyak élén ujjbegyed.

Fenyővigyázta blokknegyed.

A reflexiók visszavágnak.

Vakablakok szobákba látnak.













Takarodó


Maradnak a részletek,

a nagyon lassú pászta.

A figyelemtől eloldozott tekintet tovasuhanása.

A lecsukódott hártyák takarója alatt az

álmatag, tétova tapogatózás,

a szemhéj lágysága, kézremegés,

az idő kézen feledkezett fogása.

A megfeneklett órainga, az ingatag test.

Egy fedőben visszaverődő lebegő mozdulat,

a lapocka közeledte, krumpli illata.

A kályhamelegben kuporgó macska,

a felhasogatott, fehér tűzifa.

Maradnak a kimondhatatlan, nagy dolgok,

s az elejtett igen-nemek,

a beszédbe belefásult nyelv,

a szégyenítő nyál az állon,

és a rossz helyen lévő, rossz helyen keresett

támaszok, zsebek.

Egyébként a hallgatás felé történő elmozdulás.

Centinként megtett lépések,

az akarat diadala.

A hunyt szem számonkérő tekintete,

üzekedő legyek az eres kézfejen.

A ránctalanító krém édes illata.










Fotó: L. O.