Renitens

18+




Az anatómus és a szűz


A szűz épp abban a stádiumban járt nőségében, melyben a még fanyar gyümölcsre emlékeztetett a teste kipárolgása, amely még nem ért be édesre, de már magában hordozza azt a kipattanó zamatot és édességet, amibe aztán oly nagy gyönyörrel lehet beleharapni, kiélvezni minden cseppjét. A naivsága és az érzékeinek való kiszolgáltatottsága mindig egyfajta fájdalmas fátyolt vont a tekintetére, mint aki képes bár a tulajdon teste vágyaival jóllakatni önmagát, de már akarná megosztani azt egy másik testtel úgy, hogy a leszakításába kis híján belehalna.

Őt nézve az embernek az az érzése támadt, hogy puha, szinte hajszálvékony a bőre, ami elválasztja ettől a világtól, melyben öntudatlanul lebeg, hogy érzékei és idegrendszere olyan mértékben kifinomultak, hogy még ő maga is ki van szolgáltatva a legapróbb rezdülésnek, ami rohamként éri törékeny testét, szinte átlátszó fehér bőrét, amit mindig valami édes pára fed, ahogy megy a világban rágógumi- és cukorkás szájfényillatba burkoltan, de valami savanykás mellékízzel körítve, mintha kifejezetten ragadozói érzékekre fejlesztették volna ki a testét. Erei izgatóan hálózzák a testét, szinte érezni, ahogy a lusta vére átjárja a testét, mint egy élő gyümölcsét, melyet alig milliméternyi réteg választ már csak el az őt leszakítani vágyó mohó szájtól, és melyben a gyönyör kényes fajsúlyát épp ez a távolság hivatott fenntartani és a lehető legtovább elhúzni.

A szűz nézi a testét, és igazán nem érti célját és a vágyat, mely működteti, melytől szenved, amikor a légmozgás csöppet megmozdul apró, de kemény mellbimbóján, mely így hirtelen érzékei központjává válik, megtelik vérrel, érzékeny és törékeny idegrendszerének egész monstruma körbefonja és megeszi saját testét. Mintha kívülről lenne körbekötözve saját idegvégződéseivel, melynek esszenciái időnként csak úgy megjelennek testén, miközben gyönyörködve szenved saját testétől és vágyakozó lelkétől. Szinte szétpattan ez a vágyakozó, de apró test, mintha porcelánból lenne, finom és kényes húsanyag, még puha, de már feszül, ahogy az érzékek ébrednek rajta. Vére finoman kering a puha, rózsás húsban, behatol mindenhova, szállítja a vágyat fáradhatatlanul a hajlatokba, bizseregve dorombol a lányban a fájdalmas nőstény.

Az anatómus szinte belélát a lányba, mikor megismerkednek, a lány érzi a tekintetét magában, amint megnyitja a húsában az utakat a lelke felé. Az anatómus figyeli a lány testét, érzi anélkül, hogy megérintené, egyedi darabnak tartja, luxus állatfajtának, ami még alakítható, elég kicsit hozzáérni, hogy hatalmas éhséget szabadítson fel benne. A lány annyira érzékeny és vágyakozó, szinte remeg, mindjárt elpattan, ahogy az anatómus kedvtelve cikázik a testén. Mindig fehér köpenyben van, viszonyuk nemsokára szigorúan patologikussá válik, talán ez van jelezve már ezzel is.

Az anatómus szerint ez a test tökéletes. Hófehér, friss bőr, hibátlan, selymes, mint a belső hús bársonya, amúgy is kényes az átjárás a teste és a külvilág között, így érzi az anatómus és keresi is a határokat, a bejáratokat, ahol megbonthatja ezt a lányt, aki csak telik és telik a vággyal, nem képes még feldolgozni, csak zaklatja. A sejtjeit feltölti az az émelyítő zamat, mely könyörög a kiszabadulásért ebből a tökéletes testből. A lány kedvét leli magában, bár még nem tud a testével bánni, körvonalazatlanul érzi csak hatalmát az anatómus fölött, aki úgy ízlelgeti őt, mint valami ínyenc az ételt, jéghideg és tárgyilagos közönnyel analizálja teste ízét, illatát, állagát. Esténként vörös fénybe borítja a lány meztelen, pihés, remegő testét, mert szerinte ez áll a legjobban ehhez a helyenként szeplős, hófehér bőrű, de dúsan rózsaszín húsokban dúskáló testhez. A tenyere alatt érzi a lány bőre alatt futó vért, a vörös fény remeg a testen, szinte beléfolyik. Latinul becézgeti az anatómus a lányt, amitől ő különleges kincsnek érzi magát, mert a szavakat nem érti, hangzásuk azonban babonázza őt.

„Az arteria axillaris hibátlan, erős, az arteria vertebrallis úgy ágazódik el belőle, mintha mélytengeri élővilág lenne és lássuk csak, hova szállítja a vért, egyenesen a combban lévő vena femoralisba, amely itt fut, a combokban, a harisnyatartó alatt, csak sokkal elevenebben. Keretezi a vagina puha húsát, a rostok érintetlenek, vérdúsak, rugalmas izomzat jellemzi, erős tónus. Virgo intacta.”

Épp ez a szűzi nősténység lázad egyre jobban a lányban, leszakításra vár, lázad, be akarja tölteni húsa célját, rendeltetését az anatómus örömére sok fájdalommal, vérrel, átszakítva, megtörve, igazi szenvedéssel. A lány sejti a fehér köpeny alatt rejlő szakértelmet, hogy az anatómus többet tud a testéről, mint ő maga, szexuális faktorait és lehetőségeit még ő maga, a lány sem sejti, az anatómus azonban pontosan tudja, hol izgatható, mennyire és mi váltható ki belőle. Az anatómus azonban vár, akkor akarja leszakítani, mikor a szűz nősténysége már szinte szaglik fülledten a hús párájában. Ahogy lüktet és burjánzik, már nem sokáig lesz képes érintetlenül hagyni és várni, hogy az éhség önmagát teljesítse be. A fundus uteri összehúzódik, habzsol, vérrel telítődik a cavum uteri, becézi a lány zárt méhét az anatómus, gyönyörű rózsaszín, maradjon is csak érintetlen, fogja körbe azt az ürességet, ami soha nem elégül ki, így lesz ízletes a lány húsa.

Egyik nap végre felfekteti a lányt egy hűvös és hatalmas márványasztalra, mert már igazán megkívánja hamvasságát, ahogy elnézte a lányt, amint a nyári napfényben málnát evett, és szinte azonnal az ő húsává vált a málna vérvörös húsa és fanyar leve, mintha a saját vére lenne. A lány örül, nem érzi a vesztét, behatolásra vár, a határai megbontására. Most megtudja, ki ő. Az anatómus közli vele, hogy a végső és abszolút behatolást fogja végbevinni a lányban, a totális és egyszeri egyesülést. Biztosítja a lányt, hogy új életet nyer utána, másmilyet, egész lénye kicserélődik, majd meglátja.

A penge elegánsan siklik a szűz két fejletlen, aprócska melle közt. A mellbimbók enyhe vörössége mintha valami dühvel nézne ki a testből érzékelve a nem várt fordulatot. Az izom készségesen nyújtózkodik ki az éles hidegség alatt, szinte szolgaian pattan ki és nyílik meg, gondolja az anatómus, magában hozzátéve, hogy úgy, ahogy az a csöpp vagina sohasem tudna. A végső nemi szerv, a cor, a maga öntudatlan és erős gyönyörűségében dobog és működteti ezt a testet, tehát mégiscsak itt van az egésznek az eredője. A gondolat máris izgatja az anatómust, aki pengéjét épp úgy használja, mintha nemes szerve lenne, mellyel megtanult érzékelni. A porló húsból lustán omló vér cirógatja a lány testét, kinek tágra nyitott szeme csak felületén érzékeli teste megbontását, ámde nem képes felfogni, mi történik vele. A legnehezebb szakaszhoz ér el a rétegek bontásában az anatómus, ez pedig a szegycsont, a sternum, mely masszívabb, mint azt az anatómus gondolta volna, egy másik szerszámmal bontja meg ezt a konstrukciót, tökéletes szerkezet, a kapcsolódása szinte műszaki, de az anatómus elől nem zárhat el semmit. Törik és recseg a csont, de épphogy csak aprókat, szinte jelzésszerűen, szakad, elválik és máris nyitja az utat a puha burokban, fészekszerűen terjeszkedő szív felé. Az anatómus megpillantja a dacosan dobogó szívet, épp oly erős az összehúzódása, mely megfelelő lesz, és mert soha nem hagyja abba a dobogást, az anatómus szinte erőszakra számít, mely képes az utolsó cseppet is kiszívni majd belőle. Határozott lila a színe, nem szederjes, hanem ingerlő lila. Itt a pillanat. A penis előkerül teljes valójában, először csak cirógatja a szűz szívét, élvezi az összehúzódást, azt az erőszakos élni- és dobognivágyást, mely egy élet dacosságával és erejével fogja őt kielégíteni. Lassan hatol bele a szívbe, megbontja szikéjével a septum cordist, óvatosan, szinte már féltőn, majd egy újabb réteget tör át, a ventriculus dextert. Kitárva, dobogva, lüktetve ver a szív, ennél mélyebbre már nincs út. A penis belehelyeződik a szívbe és várja az összehúzódásokat. A szűz szívének mindegy már, csak összehúzódni vágyik épp a körül, amit beléhelyeztek. Lassú, de nagyon erőteljes lüktetésekkel záródik, szív és lüktet a penis körül a szűz szíve a végső beleáramlásig, amikor a vérkörbe beleömlik egy egészen másfajta, de ugyanúgy életet adó nedv.




Fotó: Jackie Triste Nincs mese c. sorozatából




Rajz: pudingocska


Lépj tovább!



1 megjegyzés:

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.