Max Blecher

(1909–1938)


1999-ben Mircea Cărtărescu, a jelenleg legismertebb és legsikeresebb román író Postmodernismul românesc (A román posztmodern) címmel jelentetett meg egy értekezést, amelyben radikálisan újrarendezte a huszadik századi román irodalmi kánont. Nemcsak a hetvenes-nyolcvanas évek romániai prózafordulatát és poétikai változásait értelmezte a kötetben (amelynek következtetéseit egyébként az irodalomtudós szakma hosszasan vitatta), hanem a posztmodernség perspektívájából olyan „előzményekre” mutatott rá a korábbi évtizedek-évszázadok irodalmából, amelyekre addig kevesebb figyelem jutott. Cărtărescu vállalkozásában van valami a Weöres Sándor-féle Három veréb hat szemmel lendületéből. Persze több benne a szakmai mankó, de ugyanúgy megvan benne az alkotó ember érzékenysége, amely visszamenőleg konstruálja meg és emeli ki a feledésből saját választott elődeit.

Max Blecher 1936-os regényét, amely az Întâmplări în irealitatea imediată címet viseli (kb. Történetek az irrealitás szomszédságából; szó szerinti fordításban: „a közeli irrealitásban”), Franz Kafka és Bruno Schulz műveinek társaságában említi – az éber hallucinációk, az érzékek kizökkentése, a szimulákrumok világa szervezik a szöveget. „A metafizikától való elszakadás, a valóság alapjainak lerombolása, irreális és reális lelki folyamatoknak egyazon szinten való megjelenítése – mintha mindent egy esztétizáló szűrőn keresztül látnánk – olyan jegyek, amelyek által e szövegek túljutnak a kiindulópontul szolgáló szürrealizmuson egy posztmodern poétika irányában” – írja Cărtărescu. Ez a regény Blecher legismertebb műve, de verseket és további prózaköteteket is publikált, amelyek poétikailag az avantgárd és az esztétista modernség határterületén helyezhetők el. Cărtărescu könyvének megjelenése óta egyébként már három monográfia is tárgyalja Blecher életművét.

Blecher 1909-ben született Botoşani-ban, jómódú zsidó kereskedőcsalád tagjaként. Romanban jár iskolába, majd Párizsban beiratkozik az orvosi egyetemre. 1928-ban azonban máris meg kell szakítania tanulmányait: Pott betegséggel (gerinc tuberkulózissal) diagnosztizálják. Ettől kezdve különböző szanatóriumokban kezelik, eredménytelenül. 1935-től újra Roman városában él és ír, végleg ágyhoz kötve. Több korabeli lap – köztük avantgárd lapok – munkatársa. Első kötete 1934-ben jelenik meg, Corp transparent (Áttetsző test) címmel, verseket tartalmaz. Ezt követi 1936-ban a már említett Întâmplări în irealitatea imediată. 1937-ben újabb, önéletrajzi regényt publikál, Inimi cicatrizate (Behegedt szívek) címmel. 1938-ban hal meg. Posztumusz műként, 1971-ben jelenik meg Vizuina luminată. Jurnal de sanatoriu (Fényes odú. Szanatóriumi napló) című kötete.

Versei erőteljes szürrealista hatásokat mutatnak, bár az alig tizenöt verset tartalmazó könyv egészében inkább eklektikusnak nevezhető. „Az ideális írásmód az lenne számomra, ha áttehetném az irodalom nyelvébe azt a magasfeszültséget, amelyet Salvador Dali festményein érezni. Ezt szeretném megvalósítani – a hűvös őrületet, amelyik teljességgel olvasható és lényegszerű. A robbanások a szoba falai közt történjenek, ne valahol messze, valószerűtlen és absztrakt kontinensek között” – írta Blecher 1934-ben az egyik leghosszabb életű román avantgárd lap, az unu szerkesztőjének, Saşa Panănak. A képzettársítások álomszerű logikája, az automatikus írásmód nyomai több Blecher-versben feltűnnek, ugyanakkor a versdallam gyakran a tradicionálisabb költészet felé közelíti szövegeit.

Az itt fordításban közölt verseket az Áttetsző test anyagából válogattuk (ezen kívül természetesen előkerült még a Blecher-hagyatékból néhány vers, ezeket az említett Saşa Pană publikálta évtizedekkel Blecher halála után). A lefordított versek egy részét egyébként, akárcsak az Întâmplări în irealitatea imediată egyik fejezetét, a román avantgárd legátfogóbb antológiájába is felvette Marin Mincu (Avangarda literară românească. Antologie de Marin Mincu. Bucureşti, Minerva, 1983.).


B. I. J.


A ló

(Calul)


A ló büszkeségét szénában mérik

Jön egy ösvényen hajszál a napfényben

A földből tűnik elő elszakad a földtől

A földpelyhek ott szállongnak patája alatt

Ahogy vászon libegne csak

A napárbocon

Sörénye hullámzik legyező az égen

A ló egy nő aki vízből van

Egy felhőkeblű kámea

S a mozdulatai oly valóságosak

Akár az agyba tépő karmok

Zászló a halál kifakult álmában

Sziget a délelőttben fagyos őrület

Egy csepp higany a szőnyegen

Belép a ló kilép a ló

És a gyümölcsöktől roskadozó fák között

Égboltfülekkel

S verébfülbevalókkal

Elindul a ló világot látni



Járás

(Umblet)


Előbbre lépek egyre s meghal a lépteim árnyéka

Így hal meg egy sötétségből gyúrt üstökös pályája

Nyomomban az aszfalt elnyel

Mindent ami voltam s amit gondoltam

Igazi bűvész ahogy

Eltünteti életem

Szabályos ez a házsor

Az utcán amelyik mégiscsak

Jelenthetne valamit

És fent jelentéktelen lépteim fölött

Az égbolt színtelen és szagtalan és hústalan

Lehunyt szemmel járok egy fekete dobozban

Nyitott szemmel járok egy hófehér dobozban

S bárhogy igyekszem megérteni mindezt

Súlyos kalapácsok zúzzák szét a gondolataim



Groteszk vers

(Poem grotesc)


I

A zöld katona, aki a holdban lakik, nyálfonálon küld le néha ezt-azt nekem. Van úgy, hogy egy narancsot, máskor petrezselyemzöldet (saját szakállából tépdesi), néha pedig az óráját, amelyiken világítanak a számok. Az óra a tenger mélyére hull, és olyan vadul ver, hogy széttöri a hullámokat (a hajók vitorlái ilyenkor széthasadnak, mint a pukkantók).

Délutánonként a gyerekek sárkányokat eregetnek, kezükben ott a zöld nyálfonál vége. De nekik nem küld semmit a zöld katona, sem borzokat, sem szárított fügét.


II

Egy vízigramofonon sűrűn csöppennek a hangjegyek a lisztangyalok lisztkürtökön játszanak miközben az elefántom felgöngyölte ormányát egy végtelen spirálba és nincs pont nincsen vessző kiszakadt az ablak is a falból s világgá ment sebaj jó utat íme rajzolok egy másik ablakot.



Menazséria

(Menajerie)


Kutyád vagyok, bőröm rojtokban lóg rólam

Fogaim vad kardok – haraplak, ugatlak

Kígyód vagyok, és épp kísérteni jöttem

A nap lesz az alma, mellyel megmérgezlek

Orrszarvú vagyok, bohócruhában

Zsonglőrködöm neked, csak hogy nevess

Zsiráf vagyok. Kiugró nagybetű

A nappal szövegében, olvass el A

Sas vagyok, beröpülök az alkonyatba

Csőrömben a szívem, mint egy lámpa, ég.


Balázs Imre József fordításai


Nincsenek megjegyzések: