Szalma Réka


vastopánka III

selymes párnán vigyenek hercegek
most már sajnos vagy hátha nem sercegek
sok kurva lábán leszek
roggyasztott üvegfoglalat
hamupipő bónusz
különben megint itt van
tessék vesd meg nyers versemet
elédvetkőzött mint én
könyörgök elvetendő gyerekért neked
hogy folyna belém a viaszod
my religion fits you
mert körülmetélt voltál
selymesebb
bár lelked is körülmetélték volna
see my religion goes like that
vastopánkától szakad a sok vádli
meg nő bennem ez a kékakác
át-
emel
túrja mind a húsz indáját
ugyanolyan mint a kufirc
csak nincs képlet hogy merre kell
hamupipő nagyon sír bennem
csak úgy pereg neki mert megnőtt a lába
s mert én is rájöttem
hogy csak a cipő teszi az embert
az üveg legtöbb esetében
és azóta is az vagyok
szilíciumtetraoxid ha jól tudom
értelmezni magam képletekkel
olyan harminchat fokon roggyasztott fajta
ennek a versnek
itt a füle behajtottam szépen
hogy emlékezzen rá mindenki
farka nincsen
de hát belőlem is redukálva ez hiányzik
ki csak egy kád meleg vizére
és annyi hasonlóra vágyik
selymes párnán alszom félálmaim
és teszem a társadalmam
kartonpuzzle-t hatmilliárd darabban
cellulóz
polibetaglükópiranóz
míg bejön az a végleges székrekedés


bábszínház

eljátszalak az ujjaimmal
zsinórra kötlek így megy ez
beléd meredne mind a tíz
ne tagadd hogy neked is tetszik
mert jó neked ez a kiscica
zsinórra kötve is élvezed
mint egy kislány a meggyes bonbont
ha torkán szaladnak full szemek
blues is mehet közben ha kéred
bonbon ecet ritmus szünet
csak neked csak neked megy a play
monokróm gombokon szexelek
látod lehet


keret


elvont kézfejed magamra vonnám
hogy hívj elő most kép leszek
hívj elő te nevezhetetlen
sikítok én a színektől árva
ez a kép most falamat zúzza
s negatívan félszegű
bár rímelne rá egy képkeret
bár feszülnél hozzám mint a víz
s kapkodna ujjad mind a tíz
e monokróm kép míg keretbe indul
színesbe át kell emelned

Józsa Zsolt Levente



Önmagában művészet



Amint A meghajlás művészetének alcíme is utal rá, A Korunk fiatal szerzőinek antológiája a folyóirat 2006 januárjában indult Generátor rovatában már közölt írásokból született. Mivel a rovat szerves része a 3 kérdés–3 válasz kérdés-feleletsor – ami személyközelibb élményt kínál az olvasónak az olvasott(ak)ról –, a kötet (és egyben a rovat) szerkesztője jónak vélte ezek „csatolását”.

Abban az olvasóban, akinek alkalma volt a „kötetben forgó” szövegek egy részét kötetbefoglalásukat megelőzően is olvasni, először is felmerülhet a kérdés, hogy „mi van
ezzel a sorrenddel?” Tudni kell, a szerzők a fent említett rovatban történt közlés sorrendjének megfelelően sorakoznak az antológiában. A szövegek formáját, a különböző hangokat és a kontextust illető analógia-hiány gyanúja (márpedig egy kötet egységességére tekintettel ez nem föltétlenül pozitív észrevétel) kijátszható, ismerve a „besorolás” körülményeit. Gyanítom, nem (csak) erre a hajlékonyságra kell gondolnunk, amikor az antológia címével találkozunk, hanem valami másra (is).

Íme, az olvasó második kérdése ez lehet: „miért
ez a cím?” [Az írások összességére való tekintettel, lehetett volna Beszélő falak vagy mnt, vagy (ha mindenk)éppen Kijátszás is.] Egyáltalán található-e valami egyéb a címadás mögött, mint a „kimerített” szerző látható felfele ívelése az irodalomban? Bármilyen választ is tolnánk előtérbe, nem volna könnyű feladat a cím árnyékában értelmezni a szerzők szövegeit, és önmagában a kötetet sem. (Talán nem is releváns az ilyenszerű megközelítés.) Összehasonlító támpontokat, avagy szétforgácsoló különbségeket viszont fölösleges volna kiemelni, ugyanis a szerzők többsége pályafutása elején van, még saját hangját keresi...

Ez a tényállás eltávolít annak a kérdésnek a megválaszolásától: „mi
az, ami alapján szelektált Balázs Imre József a Generátor összes szerzője közül?” Feltehetően meghatározóak voltak a kötet szerzőit többnyire egy miliőbe tömörítő irodalmi körök (Károlykör), honlapok (A Másnapos Oldal) és a Korunk Akadémia kreatív írás műhelye. Mindhárom közeg lehetővé tette egymás írásait megismer(tet)ni, róluk beszélgetni, és (nagyjából) együtt egy színpadra lépni – majd meghajolni. Ez önmagában (szinte?) művészet.


+ 3 kérdés és 3 válasz

Józsa Zsolt Levente: Az említett rovat miért kapta a Generátor nevet, és milyen célkitűzései vannak?

Balázs Imre József: Sokszor gondolkodtam azon, milyen lenne a mai, nagyvárosi életkörülményeink között, ha egyszer több napig nem volna villany. Azt hiszem, nagyon radikálisan átgondoltatná velünk a dolgokat. Maradjunk abban azért, hogy jó, ha működik az áram. Hát ezért Generátor. A rovat abban különbözik a hasonló, fiatalok számára nyitott publikációs terektől, hogy nem csak szövegeket, hanem életrajzi-bibliográfiai adatokat és egy 3 kérdésből, 3 válaszból álló miniinterjút is tartalmaz. Olyat, mint ez. Igyekszik tehát kontextust is teremteni a fiatal szerzők munkái köré, így több kiderül róluk.

Józsa Zsolt Levente: A közeljövőben kiknek a neveire számíthatunk a Generátorban?

Balázs Imre József: Az egyik fontos szempont az, hogy még ne legyen kötete az illető szerzőnek. A másik az, hogy érezhető legyen rajta a hosszútávfutók néhány tulajdonsága: a türelem, a motiváltság például. Nem azokat a szerzőket szeretném közölni, akik végre megírták az első jó szövegüket, hanem szeretném kiválasztani a szerzők sok jó szövege közül a legjobbakat. Voltak, akiktől már kértem anyagot a rovatba, egyelőre ők maguk óvakodtak adni arra hivatkozva, hogy még nem érzik elég erősnek őket. Ezt jó jelnek gondolom, de a neveket épp ezért nem árulom el.

Józsa Zsolt Levente: Az új alternatívák keresése minden fiatal generációra jellemző. Mit gondolsz, az antológiában közölt szerzők milyen irányba fognak elmozdulni, ha már a „korábbi skatulyákban” nincsen hely?

Balázs Imre József: Létrehozzák azokat a skatulyákat, amelyekben ők érzik jól magukat. Nem azért nem férnek el a korábbi skatulyákban, mert ott már egyáltalán nincs hely, hanem azért, mert azok olyanok lennének számukra, mint egy Prokrusztész-ágy. Magyarán: azt, ami az ő munkáikban fontos, nem lehetne leírni a korábbi szempontok szerint. Nagyon izgalmas interakciók alakulnak (más-másképpen természetesen) az antológia szerzőinek szövegei és a közvetlen környezet között: a lakótelepi tájak, a városi legendák, a filmes technikák beléptetésére gondolok például. Ebben a dologban én nagy lehetőségeket látok, de nyilván nem ez az egyetlen módja annak, hogy izgalmas szövegek jöjjenek létre.



-------------------------
(
A meghajlás művészete. Szerk.: Balázs Imre József. Kom-Press Kiadó, Kolozsvár, 2008. A kötet szerzői: Bálint Tamás, Bekő Jutka Tünde, Fülöp Orsolya, Horváth Előd Benjámin, Kósa Boróka, Láng Orsolya, László Szabolcs, Papp-Zakor Ilka, Szalma Réka, Váradi Nagy Pál, Visky Zsolt)

Kandylu Basac



Kvázi-tudományos magyarázat


Miután a gyertyát meggyújtottad

(többet is gyújts, ha már levágták

a villanyt!), a szemed fokozottan

hozzászokik majd a megváltozott


fenyviszonyokhoz. Ne félj! Egyre inkább

az lesz az érzésed, hogy egyre jobban

látsz. Ami illúzió. Attól van,

hogy a pupilla kitágul, és mind


több fényt igyekszik befogadni. Kompenzál.

Ilyenkor ha felkattintják a villanyt (hál’ Istennek

most nincs mit), a hirtelen fény erős fájdalmat vált

ki. Amíg átállítódik a látás.


Ha ezt gyors egymásutánban sokáig

gyakorolják velünk, valószínűleg

megvakulunk, mert a szem egy

idő után elveszti reakciókészségét



Fő az arányosság


Az üstbe jó, különösen

ha fenséges főztre

vágyunk, valamennyi összetevőt

belekeverni, amit a szakember ajánl.


Se többet, se kevesebbet. Fő

az arányosság. Különben

nem vagyunk különbek a

kontárnál, aki izléstelenül


hagyja füstbemenni tervbe vett

nagyszabású fogásait...

Az étlapra csak a legválogatottabb

étkek kerülhetnek fel,


mint talapzatra kész szobor,

vagy mint nőnkre káprázatos

ékszer, amit megtapogatva

(eredeti-e?!) ajkát nyitja


és azt leheli: drága!



Hangoltság


Játszom (egyedül

vagyok itthon) a gondolattal,

hogy mi lenne, ha az, aki most

a szomszédban hegedül,

túljutna az izzadásig gyakorolt

partitúrán és átlépne

– ide hozzám legalább – egyet legjobb

tudása szerint, de lazán koncertezni...


Ami elött-közben-után, mindegy,

(vagy ne is tételezzek fel ilyet bután?)

elbeszélgetnénk egy kávé meg

egy cigi mellett –

akármiről, ami nem igényel

nagyobb erőbefektetést, mint egy

beszélgetés egy kávé meg

egy cigi mellett...


De így is izgalmas. Figyelmeztet mintegy,

hogy még mindig van mit tanulnom

azoktól, akik nem hagyják magukat

könnyűszerrel lehangolódni



A lényeg a lényeg


Van, aki sokat elmélkedik,

mert abban reménykedik,

hogy eljut a lényegig


Van, aki ezt semmibe veszi,

hisz magát hülyíteni

nem fogja egy életig


Balázs Imre József



A költő ujjlenyomata


Az irodalomtörténet viszonyok története is. Az egyik ilyen viszony irányultsága a hatalom felé mutat. Az írók koronként kísérletezgetnek azzal, hogy meddig lehet elmenni az írásban: meddig tekinti a hatalom saját felségterületének a szövegek gondozását és értelmezését.

Geo Bogzáról kevesen tudják, hogy mielőtt nekiállt volna megírni unalmas útleírásait és riportkönyveit, börtönben is ült korai avantgárd versei szabadszájúsága miatt. 1928: folyóiratot szerkeszt Câmpinán Urmuz címmel, több írást szentelve a román irodalom nagy különcének. 1929: kiadja első verseskötetét Jurnal de sex (Szexnapló) címmel. 1933: megjelenik második kötete, a Poemul invectivă (Szitokvers). E könyv miatt csukják le.

De nem mindegy, hogyan. A szerzőt már az első kötet után megintették finoman: ejnye-ejnye, valami nem jól van ezekkel a versekkel, vigyázni kellene egy kicsit a közerkölcsre is, mert átnevelés lesz a vége... A kritika sem kényeztette Bogzát, George Călinescu például ezt írta: „Geo Bogza úr versei nem mutatnak túl a pikáns fotók kommersz jellegén.” (A második kötettel kapcsolatban még egyértelműbb az – irodalmi szférából kilépő – ítélete: „A zongorával rendelkező polgárlányoknak azt ajánljuk, ne fogadják Bogza urat otthonukban.”)

Bogza nem lett volna vérbeli avantgárd költő, ha nem használja fel ezeket a reakciókat valamire. Az avantgárd irodalomnak hiányérzete volt az irodalommal szemben, megpróbálta bekebelezni a nem-irodalminak számító szférát, a kontextust is. Így juthatott Bogzának eszébe, hogy második kötetében leközölje saját digitális ujjlenyomatait – vállalva a botrány (nemcsak az irodalmi mű) szerzőségét is.

A hatalomnak persze nincs humorérzéke. Jorge abbé A rózsa nevében a nevetés könyvétől védi rendtársait. Az újabb hatalom-reinkarnációk sem viselik jól a humort vagy az iróniát. Geo Bogza gesztusát betű szerint olvasta a hivatal, mint a könyv szerzőjének feljelentését önmaga ellen. Így vált a költő ujjlenyomata egy performansz részévé, amely elszakadva alkotójától, elkezdte a saját útját járni az utilitaritás, az ujjlenyomat felhasználhatósága mentén.

Geo Bogzát nem versei, hanem nevetése miatt zárták börtönbe. A nevetés félelmet kelt a humortalanokban.



Geo Bogza


Kockakő. Ősz

(Piatră cubică. Toamna)


Mint egy üstökös csóvája, olyan hosszú ez az ősz…

Annyi a nedvesség, annyi a hideg, mikor esik. Mennyire

sajnálom szegény távírópóznákat. Ha lenne pénzem,

mindegyik kapna tőlem egy-egy óvszert.

Jaj, az ősznek aranyfoga van. Sosem felejtem el

a mosolyát, mely sárga, mint a tök, amelyet gyermekként eszegettem.

Engedje meg, kisasszony, hogy felajánljam

lelkem, saját kezű aláírással.

Úgy kések le ősszel minden napról, mint a vonatokról.

Szeretem a gyilkosságokat, mert erősek, akár a levegő

elektromos kisülései.

A szív egy bordély, kapujában a vér vörös lámpája.

Szép a tőr, mint menyasszonyod keze,

átszakítja melleden a járvány függönyét,

húsod virágcserép, véred szekfűként tör elő


milyen nevetségesek aztán a rendőrök.



Az elszabadult csend

(Tăcerea dezlănţuită)


„Sokszor a hangomat próbálgatom, s eljön majd a nap

mikor torkom agyaghangokkal felel majd nekem.”

Saşa Pană


Most, mondta a költő és valóra váltotta álmát az egyetemes csendről

foga közé szorította a gégerozsda-elixírt

s beültette a hangoskodók testébe mint egy mirigyet

és másnap a város rettegve hánykolódott

a szörnyű csend amellyel barátaikat és kutyáikat kínozták

penészként terjedt a fecsegők hangjában

egy nő nevetni akart és nevetése vattából volt

egy gramofonlemez némán forgott a tehetetlen tűk alatt

megnyíltak az ajkak és egyetlen szót sem tudtak kiejteni

nőtt a csend a házakban a torkokban

zaj híján a fülek hervadtan hulltak le a fejekről

s a kutyák a sáncokban marcangolták őket

az emberek rémülten rugdosták a kerítéseket s a konzervdobozokat

valaki ablakokat tört be puszta ököllel

de egyetlen hangot sem tudtak kifacsarni az anyagból

az égből madárrajok csorogtak alá fulladozva a bennük rekedt énektől

az állomáson vonatok ütköztek össze mint a bogarak

az embereket őrület kerülgette hallani akartak mindenáron

felrobbantottak egy házat pitypangbóbitákra esett szét

akkor lerombolták a nagy tornyot a város közepén

s a torony leomlott betemetve a teret és a házakat

anélkül hogy reccsent roppant volna valami a téglák közt

minden perccel nőtt a szomjúság a zaj iránt

akkor az emberek revolvert nyomtak a dobhártyájukhoz

és sápadtan hulltak az árokba anélkül hogy bármit hallottak volna

a várak egymást rombolták le gránátokkal robbanószerekkel

egy iszonyú kacaj hullámzott végig a föld felett

de a csend óriási, kínzó, idegtépő volt, a költő akarata szerint.



A titokzatos buştenari-i gyilkosság. A hatóság nyomoz

(Misterioasa crimă din comuna Buştenari. Autorităţile au deschis o anchetă)


Ion Anton Boşilcă, 21 éves fiatal férfi,

gépészi tehetséggel megáldva, de még olajozói munkakörben,

vastag ajkakkal, acélos izmokkal

és néhány húggal megáldva, akik közül egyik szebb, a másik csúnyább,

a harmadik pedig kancsi,

de mind rothadt lelkűek, akár a hullott alma –


Ion Anton Boşilcă (f. év) június 9-én, vasárnap

miután véget ért a tánc a faluban

hogyhogy egyedül indult el az erdőn át

és hogyhogy nem tért haza?


Félelmekkel teli vasárnap éjjel,

puskadörrenéssel teli éj.


Csak három nap után találtak rá egy olajosgödörben

feje a sötétbe veszett

lábai ágaskodtak csak az égre mint a kétségbeesés

a húgai is hegyesorrú sárga cipőjéről ismerték fel.


Sikolyaik akkor kések voltak szabdalták az eget

s láttam őket legurulni a dombtetőről.

Igen, kisasszony, gurulva jöttek lefelé, mint valami kövek.


A lánytestvéreknek nem segített senki

vonaglottak mint a giliszták a földben

s az emberek beszélték ők ölték meg bátyjukat

számtalan szeretőjükkel hogy ne szólhasson bele ügyeikbe

bátyjuk hogyha hazatért a szondától fekete munkájából

a tyúkoknak is enni adott

közben a lányok vendégeikkel foglalták el maguk

és egymás hegyén-hátán feküdtek aztán az egyetlen szobában

az erdőszéli romos háztető alatt.


Ion Anton Boşilcă úgy hagyott egy lányt

a megölt fiú bűnéről nem beszélt senki

bár meglehet a hasas lány apja

várta őt az erdőben a puskájával

és.


De nem derült ki semmi

akkor sem mikor a hét vége felé

megjött a hatóság egy kissé ittasan

(annyi a hegy s völgy Buştenari-ig, annyi a kocsma)

és kihúzták, kinyújtóztatták a fekete, elrohadt testet

késekkel szabdalták őt, koponyáját fűrésszel

(az orvos úgy tartotta agyvelejét tenyerén ahogy értékes gyöngyöket szokás)

tizennégy lyukat leltározva végül fel

s tizennégy sörétet

a máj közelében.


Aztán visszavarrták a testet

és átadták a testvéreknek mondván: tegyétek koporsóba.

És a lányok sírtak: nincs koporsónk és pénzünk sincs hogy csináltassunk.


Aznap éjjel Veta, a legszebbik közöttük

egy szondamunkásra vadászhatott

ki messze a hegyekben hagyta asszonyát

az olajtartály árnyékába húzta őt

és finoman combjához tapadva mondta:

szerelmem ma annyit ér mint egy koporsó.


Balázs Imre József fordításai