Horváth Előd Benjámin



Csak versek

(próbasorok a költészet napján)


A költészet hazug s igaz s egyébként

egy félősen hunyorgó semmi vendég,

meghurcolják s csinál magára máris,

tesznek nyakába monetáris klárist.


A költészet gonoszság istenekben,

csak szentesít, tömjénnel bárkit felken,

leszarja névtelen barátainkat,

vigaszt majd nyújt nekik a kocsmaablak.


A költészet kegyelmek, furcsa mérték,

vihar után a csönd, az életem,

a történet, szerelmek, kerti esték,

az együttlét és áldás, végtelen.


A költészet szép, hiú szörnyek arca,

ő nem kíván közösséget veled sem,

fején nemes, mindentudó a korpa,

azt mondja pór és blablablábla... Isten.


A költészet nem válogat, mindenkié,

legyen csöves, legyen bár Paul Verlaine,

a temploma lehet kanális, hegytető,

ő bármikor cinkos és szerető.


A költészet egy megerőszakolt nő,

csak fájdalom, sikoly, sebek, magányok,

fogyatkozó szavak, nem élvez már ő,

mert minden ágy fölött vigyáz az átok.


A költészet a szív, mi megbocsátott,

vigaszt ad, tudja, minden megy tovább,

hogy költő nincs, mert végülis a dolgok

csak versek, bazmeg, versek, semmi más.



Fotó: Nagy Kata