Bertók Beatrix


KÖNYVÍZELÍTŐ


Emberi dolgok








„... sokkal kellemetlenebb alak vagyok, mint gondolnám” – mondja könyve előszavában C. S. Lewis (A zsoltárokról, Harmat, Budapest, 2006), miután befejezte a Zsoltárok könyvéről írott munkáját – mintha még ő maga is meglepődne a végeredményen. Csakugyan meghökkentő, első látásra legalábbis, a mód, ahogyan e költeményeket a szerző megközelíti: azon elgondolás alapján, miszerint „a gyerekszoba gasztronómiájának szilárd alapelve volt, hogy először a nemkívánatos dolgokat tüntessük el, és a végére hagyjuk az ínyencfalatokat”, úgy építi fel „jegyzeteinek”, alapjában véve esszéinek sorozatát, hogy elsőként a zsoltárokban előforduló – vélhetően nem pusztán a keresztény hívő érzékenységét – bántó mozzanatok tárgyalására kerít sort, méghozzá a lehető legtermészetesebb emberi reakciókra összpontosítva.

Így válhatunk a tanúivá annak, hogy – még mielőtt a keresztény hagyomány(ok) által lehetővé tett allegorikus értelmezés(ek) lehetőségét számba vehetnénk – milyen tényleges viszony fűzhette az ókori zsidó embert Istenéhez, környezetéhez, az élet elemi kérdéseihez – amiben Lewis szerint az az igazán megkapó, hogy bizonyos elemeiben tulajdonképpen nem sokban tér el a mai ember beállítódásától: ha például valakit durván megsértenek, szinte biztos, hogy ösztönösen kifakad, sőt esetleg elkezd káromkodni vagy átkozódni (ahogy azt számos zsoltárban megfigyelhetjük, amikor is egy embert megaláznak a méltóságában). Innen jutunk el annak a kérdésnek a feszegetéséhez, hogy mindez miért érintette fájdalmasabban Isten választott népét, mennyiben játszott bele mindebbe a Törvény léte – ami nem egyszerűen az egyéni sérelem orvoslásának a szükségességével szembesített... –, hogy végül azt próbáljuk megérteni, (potenciális) keresztényekként vagy olyanokként, akik „olvasás közben készek felfüggeszteni hitetlenségüket”, miképp fordíthatnánk a zsoltárokban megnyilvánuló negatívumot a javunkra.

Végeredményben azon túlmenően, hogy – kiváló pszichológushoz is méltóan – C. S. Lewis több lehetséges, a zsoltárokban tetten érhető visszás viselkedésformákkal szemben tanúsított viszonyulásmódot vázol fel (annak tudatában, hogy sok mai templomba járó ember épp e fonákságok miatt nem lapozza fel soha a Zsoltárok könyvét), irodalomértőként sajátos olvasási technikákra hívja fel a figyelmet, amelyek csak részben foglalják magukba az allegorikus értelmezés esélyét.

A Szentírás úgy Isten szava, vallja a szerző meggyőződéssel, hogy nem hajlandó elleplezni még a mellbevágóan közönségest sem, más szóval az emberit a maga összes, mégoly visszatetsző vonatkozásával együtt.