Kovács Bea



Román dolgok

Megkérdezted, hogy mik a román dolgok, miről beszél egy román, mert a versedben szeretnél átírni egy sort, és valami autentikus kellene. Én most épp Kolozsváron élek, ez már bizonyos standardok szerint románia, bocsánat, Románia, véletlenül írtam kisbetűvel, de most már így hagyom. Valami nagyon autentikus román dologra szerettem volna gondolni, amire te, aki most épp Budapesten élsz, azt mondod majd, hogy na, ez tök román, azzal a magyar hajlítással, amit mi itt nemigen használunk. Mondjuk nem értettem, hogy miért akarsz román témát a magyar versbe, pontosabban az erdélyi magyar versbe, merthogy bár Pesten írod, mégiscsak Kolozsváron játszódik, és beleírtad a savanyított káposztát meg a kocsonyát is. Diszkréten meg akartam kérdezni, hogy szerinted aki kocsonyát eszik, az tényleg román dolgokról beszél, de aztán beugrott, hogy a fészbukon nem lehet diszkrétnek lenni.
Egy félig alkoholista fiú mégsem az orchideák különös természetéről beszélget szerelme anyjával, karácsonykor. 

 
Ide valami jelentéktelen hétköznapi dolog kell, valami pontosan olyan, mint az a sötét blokklakás, ahol a vers történik. Egy apró részlet, ami köré épül majd egy másfél órás új román film. Csőtörés a párttitkár névnapján; import narancs a pioníroknak; zászlóavatás egy ortodox zarándokhelyen. Ilyenek.
Próbáltam felidézni az elmúlt hetet, valami olyat kerestem, amire keresztanyám azt mondaná, hogy ilyen is csak Romániában van, esetleg hogy ilyet még nem cseszett Európa. Amiről a titkárnők cigiszünetben, otthonról hozott kávé mellett beszélgetnek. Annak, hogy semmi használható nem jutott eszembe, több oka is lehetett:
teljesen átlagos napok voltak ezek;
már megszoktam a rendszer inkompetenciáját;
Kolozsváron nincsenek román dolgok;
nem vagyok érzékeny megfigyelő.
Ez utóbbi spontán kétségbeeséssel töltött el. Rombolná önképemet, és előtted is lebuknék, ha kiderülne, szellemként járom a várost, és semmiféle külső hatás nem tud felcsigázni. Lehangolt, hogy képtelen voltam épkézláb példákkal előállni, miközben te úgy írtál krajovai abortusztörténetet, hogy se Krajovában nem voltál, se abortuszod nem volt. Nem mintha bármelyik előnyös lenne az ember számára. Már majdnem egzisztenciális problémává nőtte ki magát bennem ez, az alapvető román dolgok felismerésére való képtelenség, de összeszedtem magam, behunytam szemeimet és hagytam, hogy átjárjon az az acel ceva.
Elképzeltem, hogy egy téli estén, nyitott ablak mellett, teli gyomorral min háborodhat fel egy román. Vagy egy magyar, mondjuk, egy erdélyi. Olyan, akit már ért némi román hatás. Most tehát román hatás alatt élő erdélyi magyar voltam, karácsony éjjelén, kocsonyaízzel a számban és az idegeimre ment, hogy:
a Cipariu téren évek óta épül az ortodox templom, és bár csak félig készült el, a hívők mégis keresztet vetnek előtte a buszon;
a trolikon és villamosokon az ellenőrök csak felszállás után veszik elő igazolványukat és a büntetés árát legtöbbször zsebre rakják;
a Nemzeti Színházzal szemben levő megállóban nyílt egy Opera nevezetű kantin, ahol rágós a sült csirke, és a kuncsaftok nagy része csak akkor megy operába, amikor itt veszi a tízlejes napi menüt;
kétévente felszedik valamiért az aszfaltot, de úgy javítják meg a föld mélyén titkon elromló csöveket, hogy pontosan 24 hónap múlva újból lehessen az állam pénzét igényelni;
időközönként újabb és újabb városrészeket borít el és be a gyenge ízlésre és minőségre valló piskótakő;
a Mátyás-téren olyan sörfesztivált rendeznek, hogy a szoboregyüttes már a húgyból kipárolgó alkoholtól is könnyen berúghat.
Ezeket a zavaró részleteket körülményesen megfogalmaztam, új dokumentumba mentettem, majd azt csatoltam a levélhez. Egyszerűbb lett volna a listát bemásolni a beszélgetésbe, de hivatalos formát akartam adni a dolognak, vonzónak találtam ugyanis, hogy irodalomtörténeti momentumnak lehetek részese ezáltal. Tanulmányok születnek majd e virtuális adatcseréről, netán elemi osztályok tankönyvei elemzik versed helyszíneit, életrajzi vonatkozásokhoz kötve. A fájlt Román dolgoknak neveztem el, és végtelenül büszke voltam, hogy most már én is benne leszek a versben, nem csak a volt szeretőd, akit minden sorban kétszer szívbe döfnél, emlékül.

*

Választ két hónap múlva kaptam, amikor egy üzenetben belinkelted a blogot, amin megjelent a vers, és rövid kommentárban megköszönted a segítségem, külön dicsérve nagyszerű realitásérzékemet. A vers kérdéses sorát természetesen átírtad. Nem tőlem merítettél. El is képzeltem hamar, hogy lapul a romandolgok.doc a szemetesedben, de a te változatod így románabb lett, mint a tejfölös-túrós puliszka, és nem bántam már annyira.