Kovács Bea
Román dolgok
Megkérdezted, hogy mik a román dolgok, miről beszél egy román, mert a
versedben szeretnél átírni egy sort, és valami autentikus kellene. Én most épp
Kolozsváron élek, ez már bizonyos standardok szerint románia, bocsánat,
Románia, véletlenül írtam kisbetűvel, de most már így hagyom. Valami nagyon
autentikus román dologra szerettem volna gondolni, amire te, aki most épp
Budapesten élsz, azt mondod majd, hogy na, ez tök román, azzal a magyar
hajlítással, amit mi itt nemigen használunk. Mondjuk nem értettem, hogy miért
akarsz román témát a magyar versbe, pontosabban az erdélyi magyar versbe,
merthogy bár Pesten írod, mégiscsak Kolozsváron játszódik, és beleírtad a
savanyított káposztát meg a kocsonyát is. Diszkréten meg akartam kérdezni, hogy
szerinted aki kocsonyát eszik, az tényleg román dolgokról beszél, de aztán
beugrott, hogy a fészbukon nem lehet diszkrétnek lenni.
Egy félig alkoholista
fiú mégsem az orchideák különös természetéről beszélget szerelme anyjával,
karácsonykor.
Ide valami
jelentéktelen hétköznapi dolog kell, valami pontosan olyan, mint az a sötét
blokklakás, ahol a vers történik. Egy apró részlet, ami köré épül majd egy
másfél órás új román film. Csőtörés a párttitkár névnapján; import narancs a
pioníroknak; zászlóavatás egy ortodox zarándokhelyen. Ilyenek.
Próbáltam felidézni az elmúlt hetet,
valami olyat kerestem, amire keresztanyám azt mondaná, hogy ilyen is csak
Romániában van, esetleg hogy ilyet még nem cseszett Európa. Amiről a
titkárnők cigiszünetben, otthonról hozott kávé mellett beszélgetnek. Annak,
hogy semmi használható nem jutott eszembe, több oka is lehetett:
teljesen átlagos napok voltak ezek;
már megszoktam a rendszer
inkompetenciáját;
Kolozsváron nincsenek román dolgok;
nem vagyok érzékeny megfigyelő.
Ez utóbbi spontán kétségbeeséssel
töltött el. Rombolná önképemet, és előtted is lebuknék, ha kiderülne,
szellemként járom a várost, és semmiféle külső hatás nem tud felcsigázni.
Lehangolt, hogy képtelen voltam épkézláb példákkal előállni, miközben te úgy
írtál krajovai abortusztörténetet, hogy se Krajovában nem voltál, se abortuszod
nem volt. Nem mintha bármelyik előnyös lenne az ember számára. Már majdnem
egzisztenciális problémává nőtte ki magát bennem ez, az alapvető román dolgok
felismerésére való képtelenség, de összeszedtem magam, behunytam szemeimet és
hagytam, hogy átjárjon az az acel ceva.
Elképzeltem, hogy egy téli estén,
nyitott ablak mellett, teli gyomorral min háborodhat fel egy román. Vagy egy
magyar, mondjuk, egy erdélyi. Olyan, akit már ért némi
román hatás. Most tehát román hatás alatt élő erdélyi magyar voltam, karácsony
éjjelén, kocsonyaízzel a számban és az idegeimre ment, hogy:
a Cipariu téren évek óta épül az
ortodox templom, és bár csak félig készült el, a hívők mégis keresztet vetnek
előtte a buszon;
a trolikon és villamosokon az ellenőrök
csak felszállás után veszik elő igazolványukat és a büntetés árát legtöbbször
zsebre rakják;
a Nemzeti Színházzal szemben levő
megállóban nyílt egy Opera nevezetű kantin, ahol rágós a sült csirke, és a
kuncsaftok nagy része csak akkor megy operába, amikor itt veszi a tízlejes napi
menüt;
kétévente felszedik valamiért az
aszfaltot, de úgy javítják meg a föld mélyén titkon elromló csöveket, hogy
pontosan 24 hónap múlva újból lehessen az állam pénzét igényelni;
időközönként újabb és újabb
városrészeket borít el és be a gyenge ízlésre és minőségre valló piskótakő;
a Mátyás-téren olyan sörfesztivált
rendeznek, hogy a szoboregyüttes már a húgyból kipárolgó alkoholtól is könnyen
berúghat.
Ezeket a zavaró részleteket
körülményesen megfogalmaztam, új dokumentumba mentettem, majd azt csatoltam a
levélhez. Egyszerűbb lett volna a listát bemásolni a beszélgetésbe, de
hivatalos formát akartam adni a dolognak, vonzónak találtam ugyanis, hogy
irodalomtörténeti momentumnak lehetek részese ezáltal. Tanulmányok születnek
majd e virtuális adatcseréről, netán elemi osztályok tankönyvei elemzik versed
helyszíneit, életrajzi vonatkozásokhoz kötve. A fájlt Román dolgoknak
neveztem el, és végtelenül büszke voltam, hogy most már én is benne leszek a
versben, nem csak a volt szeretőd, akit minden sorban kétszer szívbe döfnél,
emlékül.
*
Választ két hónap múlva kaptam, amikor egy üzenetben belinkelted a blogot,
amin megjelent a vers, és rövid kommentárban megköszönted a segítségem, külön
dicsérve nagyszerű realitásérzékemet. A vers kérdéses sorát természetesen
átírtad. Nem tőlem merítettél. El is képzeltem hamar, hogy lapul a
romandolgok.doc a szemetesedben, de a te változatod így románabb lett, mint a
tejfölös-túrós puliszka, és nem bántam már annyira.