Cristina Ispas
a rezervátum
a támogató csoport
a) az emlék
jóformán időnk sem volt összeverődni
és máris felharsant a kürt
a levelek rejtekén melyek nem szűntek meg hullani
meleg színekben
a tanítónő telt testére
a csoport életre kel
b) a barátok
egészen lent
miután aláereszkedsz a lépcsőn
a bőrrel vastagon bélelt és meleg falak közt
az asztal körül
ülnek a barátok
sokat nevetnek
és fogyasztanak
egy édes kábulat áldozataiként
a hangok összeelegyednek elegyednek összeelegyednek
mígnem az asztal egy értelmetlen
tárggyá válik számukra
egy túl jól körülhatárolt játszótérré
a reggelek pedig egyre nehezebben érkeznek
ekkor a csoport végre a világra pillant
és az a benyomása hogy megfejti
az a benyomása hogy tökéletesen érti
c) a cselekmény
márciusban a nap lecsiszolja a házban az összekarcolt felületeket
tenyérként kisimítja, a parkokban, mindenki homlokát
egészen fent a fényes és kellemes teraszon
ülnek a barátok
az asztal körül
legyek melyek boldogan zümmögnek a napsütötte ablakban
egy édes kábulat áldozataiként
d) nyomok
a csoport kilép az épület elé és cigarettára gyújt
telefonál
az eget fekete pontok borítják
nemsokára a cigik kialszanak a cipők alatt
a kezekben vizesüvegek perecek öngyújtók
jelennek meg melyek más kezekbe kerülnek
tört nevetés bukik elő egy testből
majd egy másikból
a vállakon talán táskák lógnak
a nyakak köré talán sálak vannak tekerve
egy idő után néhányan továbbkövetik a fekete pontokat
melyek lassan balfelé vándorolnak
néhányan már kezdik elfelejteni
néhányan megbolondulnak
az érzelem az érzelem egyszerűen soha nem volt
jó nyomozó
weekend a hegyekben
nem mindenki tud nevetni, de mindenki próbál
aztán jön az erdőszél jön a fény jönnek a házak
visszatérve a panzióba valaki kinyit egy képes újságot
másvalaki bekapcsolja a TV-t
a távolban egy pincér szalad egy égő asztalterítővel
egy tag meg egy csaj mintha egy beszélgetést terjesztenének ki maguk körül
az asztalon gyorsan gyűlnek az üvegek tízórais zacskók régi folyóiratok
amikor a kamera közelít
látszik hogy a tag és a csaj nem mond egymásnak tulajdonképpen semmit
reggel a szobában karomban a laptoppal
egy horrort nézek
enyhe félelem fog el egyes jeleneteknél,
de a film intelligens, végigkövetem
a csoport későn vonul vissza
amikor a nap már a hegy gerincét simogatja
és a falak kezdenek kinyílni
ebédkor mind a kezükbe ejtett fejjel ülnek
az autóban pedig senki nem szól egy szót sem
des espaces autres
a kifogástalan egyenruha alatt a hadsereg tele van sebekkel
az egyenruha alatt a hadsereg sebezhető
de ez távol történik és a film véget ér
a nominees-lista véget ér
vetetlen hagyjuk az ágyat a drapériákat behúzva és kilépünk a havazásba
a mall bejáratánál átható fenyőillat
leveszem a sapkám és aggodva nézek feléd
okésan áll a hajam?
van valami körülöttünk az emberekkel
annyira rendezettek
könnyen összetéveszthetők a próbababákkal
csupán a kellékek lüktetnek intenzíven a testekre aggatva és tűnnek elevennek
a templomkapuban egy katonaruhás fiatalember
alszik egy kutyafalkába burkolva
két lépéssel tovább a sokaság a korcsolyapályánál tolong
egy darabig a mellvédnek támaszkodva állunk
nézzük a szobrocskákat melyek a jégen keringenek egy irányba
aztán látom amint az órádat keresed a ruhaujjadban és kihúzod a fényre
még korán van
és nekünk végképp semmi dolgunk
weekend bukarestben
az az óra amikor az egyetlen utcán található lények
a hittérítők
fehér ingükben, náci frizurával
és a macskák amelyek felmásznak az emeletekre
egy ablakban valakinek a talpai, melyek a kései sugaraknak örvendenek,
két alvó madárnak tűnnek
az utolsó skateboard is elhagyja
az akadémia terét
rengeteg ember, „művész”, a motorokban
elfoglalunk két helyet egy már foglalt asztalnál
arról beszélgetünk hogy mostanában mit csináltunk
sok név, fénykép melyekből semmit nem értek
mária jól néz ki
vihar kerekedik a derült égből
és elrontja az esténk
Bérhalmi Angelika fordításai
hihető és hihetetlen
estefelé azzal az érzéssel
léptem ki a házból hogy már lecsúsztam a szinkronizálásról
a városban még csúcsidő volt
az utcákat emberek kötötték össze
néha csoportok szakadtak ki a folyamból
és szétszéledtek az útkereszteződéseknél
nem volt semmi dolgom így hát bementem a patria-ba
a kiállításfalon, næss filmjében,
egy emberke szaladt, hogy elkapjon egy gigantikus lepkét
egy miniatűr lepkefogóval
elhatároztam, hogy a szüszpansz igen
a szexualitás mint örök és kimerítő motiváció nem
és hogy nem minden csupán nézőpont kérdése
amikor megjelentél te,
a toronyépületekben a fények elkezdtek egymás után kialudni
csak az ősz maradt rendíthetetlen
halott leveleivel és a kirakatok merő drámájával
kiléptél a győzelem sugárútra, de nem hazafelé indultál
az éjszaka véget ért a toronyépületekben felgyúltak a fények a reggel
derűsen és szelíden érkezett a mulatozók kiözönlöttek az utcákra a szórakozóhelyekről
a papírlapok fényárban lebegtek az irodákban de mi nem indultunk haza
egy idő után, akárcsak az ablakban, ahol a természet megszűnt
fokozatosan hihető és hihetetlen lenni,
elkezdett fogyni körülöttünk végre a valóság
so I started to dance / without wearing no seatbelts
az üveg egy apró foltjára mered,
mintha ott lenne a mikrofon
enyhén csillogó, új kosztümbe öltözve igyekszik elmagyarázni:
„a gyerekek tüdejüket napoztatják
a város tetején. a jövő jól hangzik”
míg beszél, az izmai pihennek
csak a falra függesztett portrék lázadnak,
az ő képe is feldereng ott
az emberkék forgolódnak a széken
elektronikus foszlányoktól, összekarcolt programrészletektől
vagy egyszerűen hibáktól hajtva
tök közömbösen az ingerekre –,
de ő csak beszél tovább
a képernyőn hatalmas kamionkerekek tűnnek fel,
amelyekről átforrósodott olaj csorog
egy irdatlan üvegagy forog szüntelen
a neonég alatt
magyarázatok melyek őt kimerítik
táncolni próbál, de már nem bír
Bartis Noémi fordításai
click
nem vagyok az a fajta aki könnyen szerelembe esik
de olykor jobban odafigyelek
a hidegre
a melegre
az asztalon szétszórt apró tárgyakra
amelyekhez bármikor odatapaszthatom az ujjaim
az erő ama megmagyarázhatatlan kitörésére, a nyugodt elmében
olykor ellenségesnek érzem magam alatt a széket
a levegőt áporodottnak a ruhákat gyűröttnek a fényt túl gyengének
a csoport összeomlik az alkohol alatt az éjszaka alatt
a beszélgetések alatt amelyek egyre gyakrabban bedöglenek
a csoport mozog megérinti a vállam kinyitja a szemem
aztán meg csak arra gondolok
mennyire szeretném
ha egy egyszerű click-kel a válladon, az éjszaka hátralevő részében egyvégtében,
képes lennélek
kicsinyíteni, nagyítani, kicsinyíteni
*
a havazásban látlak viszont, a római téren,
egy évvel később
gyógyszerek
este, miután a kolléganői levetik köpenyüket
és az ajtó felé tipegnek, ő még marad
a tenyerére támaszkodik, felhúzza fenekét a pultra
felpattintja a műanyag kupakocskákat
igaz hogy olykor még érzékel
a polcok mentén haladva
egy játékrakétát
csipogása megkerüli a szórólapos asztalkát
megcélozza a tarkóját
de az idő nagy részében jól van
amikor nagyon jól van, ő is leveti a köpenyét
ezerszer leveti a köpenyét és kilép, vállán a táskájával
ezerszer kilép, vállán a táskájával
most egészen kicsi
most egészen kicsi
most a városban van
and if I’ll have to go, will you remember me?
cristina nem alszik az ágyában
cristina elment ebédelni a többiekkel
az ágyban a ruháinak immár nincs szaga
a szobában a tárgyaknak immár nincs jelentése
a rendetlenségnek immár nincs értelme
most az asztalnál ül elővesz a táskájából egy folyóiratot
cristina egyre drágább ruhákat hord
egyre rikítóbb rúzsokat
cristina apró sikereket könyvel el
a szobában a pizsama a takaró alatt lapul
az étkezdében cristina felhúzza a viharkabátja cipzárját
gondolatban kiszámolja hány lépés van a szállóig
kedves barátok,
arra a következtetésre jutottam hogy a szuperhősök mindig
túl fáradtak, miután megváltották a világot,
hogy a magánéletben is boldoguljanak
kedves barátok,
valaki bármikor kikapcsolhatja a telefonod,
találhat rá okot
kedves barátok,
láttam a filmet, de nem emlékszem semmire
kedves barátok,
a barátaim azt mondják hogy mintha már nem én lennék
és nekik mindig igazuk van
kedves barátok,
a nők közül a legszomorúbbak
eltakarják finom ujjaikkal,
a város szélén, minden mosolyukat
Kandylu Basac fordításai
A rezervaţia c. kötetből válogatta & szerkesztette Bertók Beatrix
snapshot: serghei