lám, mik vannak
ezen a csodaszép napon szépen elterpeszkedem,
és nem csinálok semmit, gondoltam. egy szál
bugyika, más (póló, cicitartó, ilyesmi)
semmi rajtam. a teraszon fekszem, tágas placc, kilátás, néha
igazítok egyet a vágáson, a szomszéd szemközt pont
idelát, rám irányíthatja, ha teccik, ha közelebbről
akar szemügyre venni, a látcsövét.
lám, mik vannak. de most nincs képben, esetleg
a függöny mögül kukucskál (rohadt vojőr), és
elvégre jól teszi, hisz – nem bírok ellenállni! – neki
csinálom ezt. és ő hisz neki (mármint nekem). az egészből
persze max annyi lesz, hogy feláll neki, aztán kiveri
előbb-utóbb az egészet a fejéből. mert nem mer lejönni,
azt nem, régóta figyelem, pláne nem ugrik
fejest az űrbe, nem landol direkt az ölembe, nem
torpedóz meg, nem egy bombázó, gondolhatja – inkább –
rólam. csak lenézni tud. ahogy ott lát feküdni, azt
gondolhatja, mit akar ez a mániákus csitri, ha már
ennyit kitakar, ennyire kiteszi magát, mért nem mindjárt
teljesen pőrén?!... amikor idáig jut(ok), enyhe terpeszben
megemelintem a fenekem, és lesodorintom a bugyimat,
nesze!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése