Adorjáni Panna
KÖNYVÍZELÍTŐ
A Milliomos könyve[1] ismerősen
ismeretlen utazás Ștefan Bănulescu különbejáratú Romániájába. Történetek sora
az ország déli részéből, talán a 20. század kezdetéről – az Isten háta mögötti Metopoliszról.
Metopolisz a legendák és a képzeletek városa: nemcsak
a hely kitalált, Románia tulajdonképpeni földrajzát és történelmét illetően, de
minden benne megelevenedő történet, alak, életkép is annak tűnik. A
történeteket a Milliomos tolmácsolja, aki metopoliszi lakos ugyan, a várostól
azonban kissé távol él, egy fennsíkon, amelyet egyszerű lazasággal „az én
fennsíkomnak” nevez. Ebből a tisztes távolságból ismerkedünk meg a várossal,
amelyet a regény szereplői teremtenek meg az előszeretettel szövögetett
legendák sokaságából. Maroszin Tábornok, a Vörös Kanca, Bazacopol, Harats,
Fibula, Lăscăreanu-a-Megalázott stb. – mind szereplők és mesélők egyben, egymás
életét szövik, beszélik. A Milliomos hangja köti össze és feszíti egymásnak a
városlakók szólamait, miközben ő maga elegánsan háttérbe vonul. És miközben azt
hisszük, hogy a Milliomos könyve a Milliomosról (is) fog szólni, az
elbeszélőről vajmi keveset tudunk meg. A Milliomos elbújik a legendák,
történetek mögé, és mindvégig láthatatlan marad.
De tulajdonképpen minden láthatatlan. A szereplőket
csúfnevek védik – a város- és környékbeliektől származnak ezek, és ugyanígy
átkeresztelődnek a városrészek, a környező dombok, szigetek és folyók is. Az átkeresztelés
és névvel való felruházás gesztusa alkotói magatartást sugall: a valóság megismerhetetlen
fikcióvá válik. A képzelet általi alkotás több szinten történik: Bănulescu
kitalálja Metopoliszt, ezt a kitalációt pedig először beleékeli a realitásba,
majd elidegeníti attól. Soha nem érthetjük meg igazán Metopoliszt és a hozzá
kapcsolódó történelmet, hiszen azt a legendák által védik a városlakók. Ugyanígy
maga az írói gesztus is végeredményben értelmezhetetlen: a Metopolisz egy
tetralógia első része, amely ugyan a folytatás ígéretével ér véget („Itt
végződik Metopolisz könyve, és elkezdődik Dikomészia könyve.”), de aztán végérvényesen befejezetlen marad. Hiányoznak
a további láncszemek, és így a könyv az olvasót a várakozás bizonytalanságában
hagyja.
A Milliomos
könyve 1977-ben íródott, a kommunista rezsim ideje alatt, és
emiatt talán keressük benne a rendszerre vonatkozó rejtett utalásokat,
próbáljuk megfejteni a csúfnevek értelmét, és értelmezni szeretnénk a saját
korszakának kontextusában. Azonban nem kulcsregényről van itt szó: a Metopolisz
inkább mesébe illő város, ahol mágikus alakok elevenednek meg, és élnek
csodálatos életet. A legprofánabb történés az ún. évüzérkedés, amely során vállalkozók
felvásárolják az elszegényedett öregek utolsó éveit annak fejében, hogy a
haláluk után ők kapják meg majd a birtokaikat. De még ezek a tragikus események
sem kapnak életszagot: az elbeszélő Milliomos higgadt hangneme és beszédstílusa
elidegeníti, az esetekhez kapcsolódó mesébe illő mozzanatok pedig stilizálttá
teszik a történeteket. Ráadásul az elbeszélő kívülállóságához sem kapcsolódik
semmiféle reflexió, a Milliomos érzéketlenül szemléli a történéseket. Ezáltal
az olvasó sem éli meg másként azokat, mint jól kitalált és megírt legendákként,
amelyeket valóban öröm és élvezet olvasni, utána azonban üresen maradunk. Ez a
könyv mintha nem akarna semmit mondani ezeken a legendákon kívül, megelégszik a
fordulatos történetekkel és olvasmányos mondatokkal. Kivétel a Vörös Kanca
gyermek- és lánykorának leírása – ez az egyetlen rész, ahol egy valóságos
emberi sors tárul fel, egy feszültséggel és titokkal teli fiatal lány nővé
válása. A rendkívül érzéki, szívszorító történet azonban nem folytatódik, és
bár a Vörös Kanca később is felbukkan, rá sem ismerünk. Az immár érett nő
ugyanolyan egysíkú és élettelen, mint a regény többi szereplője.
A csodálatos Metopoliszban az igazi csoda tehát csak
egyszer történik meg. Ezért érdemes elolvasni, de ugyanez a könyv buktatója is.
Ha egyszer megtörtént, miért nem történhet meg minden felelevenített legenda
kapcsán is? Miért nem lehelt életet az író mindenik történetbe és mindenik
figurába? A lehetőség ott van benne, mégsem teljesedik ki. Talán ezért nem
készült el a többi három könyv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése