Nappali Menedékhely - irodalom & művészet

Muerte por los Filosofos

Hideg rezonancia

A júniusi holdfogyatkozás reggelén Kalmár professzor a szokásosnál is ridegebben köszöntötte munkatársait az AKB kutatóintézet fehér folyosóján, és ez senkinek sem tűnt fel. Köztudottan a hétköznapi formaságok elszánt megvetője, és az emberi kedvesség finom művészetét sohasem gyakorolta e falakon belül. Az képezhette volna, esetleg, az ebédszünet kávéautomata körüli hagyományos pletykapartijának tárgyát, hogyha bárkire is rámosolyog, és torkát előre gondosan megköszörülve kedélyesen jó reggelt kíván. Ennek viszont az esélyei ma az átlagezrelékeknél is alacsonyabbak voltak.

Átöltözött és laboratóriumába vonult. Csak egy láthatatlan látogató előtt tárulhat fel a csodálatos átalakulás, ami itt kezdetét veszi. A professzor szemlét tart az eszközei felett. Szekrénynagyságú, illetve szekrények polcain tornyosuló gépek, műszerek több száz kapcsolóval, tekerhető szabályzókkal, pótméterekkel, digitális és analóg kijelzőkkel, gombokkal, és ő mindet ismeri, és a funkciók sokaságában a tudás rendszerűsége minden lépésénél új mosolyt fakaszt valahol a mögött, ami erre a néhány percre állandósult formában torzítja a ráncos arcát. Otthon érzi magát.

Két okból kifolyólag van életében e napnak kiemelkedő jelentősége. Az első az Elefántsprint elmélet néven ismert nagyszabású morfogenetikai kutatóterv befejező kísérlete. Az Elefántsprint elmélet nagy hangsúllyal bíró tézis a morfikus rezonanciával foglalkozó elméletek láncolatában, és a befejező kísérlet sikeressége meglehetősen elegáns módon tenne pontot egy olyan sorozat végére, ami kétségkívül nagyszabású előrelépést jelent abban, ahogy a tudományos közösség az életre mint jelenségre tekint. Nem is beszélve az átlagemberről, akinek még talán meg sem fordult a fejében, hogy génjeinken keresztül üzeneteket adunk és kapunk egy az atomokat és molekulákat összetartó erőhöz hasonló láthatatlan frekvencián, mely földünk élővilágát teljes mértékben összefűzi. Akinek a gyermeke még nem tudja, hogy a házi feladatot előnyösebb este elvégezni, amikor az osztálytársaid szintre emelték már a kollektív tudatalatti illetékes területét, mellyel kapcsolatunkat gyakran nevezzük úgy, hogy intuíció, vagy ösztön. És nem a könyveket eladó fantáziákról van szó, hanem mérésről, összehasonlításról, empirikus megalapozottságú következtetésekről, analitikus tudományról. És mind ennél többről.

Mert irántuk mutatott közönye csak egyike az okoknak, amiért kollégáinak soha nem sikerült őt megkedvelni. A másik a bűntudat. Az intézetben mindenki szabályosan, az előírások és elvárások szerint végzi a munkát. Mindenki, kivéve Kalmár professzort. A negyedévente végzett biztonsági ellenőrzések bizottságától tornyosulnak a szabályellenes eljárások nyomait sorakoztató figyelmeztetések, de nem a baleset veszélye az, ami munkatársai aggodalmát vagy ellenszenvét kiváltja, hanem a kutatási módszer. A határok azért vannak, hogy a haladás látszatát a kényelmesek is fenntarthassák. És ezt a véleményét nem kell a büfé asztalai között elordítani, vagy írásba adnia az igazgatónak. Egyebet sem hallanak magukban, ahányszor csak látják.

De most nem látja senki. Futtatja a programot, elfordít néhány csavart, megnyom néhány kapcsolót, és felmorajlik a gépek hangja. Vulkáni morajlás hallatszik a szerkezet precizitását sugalló rendszeres csipogás alatt. A professzor, mint egy mozgó sziget, közlekedik a hullámok közt, figyeli, ahogy siklanak, csapódnak, elöntenek és visszahúzódnak. Élvezettel végzi a munkáját, de gondolatban máshol jár már félig. A nap második eseményénél, amiről sem munkatársai, sem hozzátartozói nem tudhatnak, csak testvérei a Rendben. A Ras Chaleb csoport áldozati szertartása, a Sacra Transformatio pecsétjének felbontása, Szetó’él, a tizenegyedik Virrasztó idézése, melyre alakulásuk óta várnak, és ő, Kalmár Attila, mint a csoport vezetője, a szertartás főpapja, az Úr Hosszú Télideje és az égi bíra, Hénok földi intézője, a Sötét Nap hatszáz évi korszakának megtestesült szolgája és hírnöke vezeti le a visszafordíthatatlan eseménysort. Az alapanyagok találkoznak, a minták elemződnek és kivetülnek, az analógiák feltárulnak, a konklúzió elkerülhetetlen. A képernyőt figyeli, az időt várja. Hallgatja a hangot.