Durcha Emília

FILMÍZELÍTŐ

Who Loves Ya Baby?


Ha megnézel egy részt a Kojak-sorozatból, 48 percig nincs gondod. Ám nem igaz, hogy fütyülhetsz mindenre, mert úgymond nem dolgoztatna meg; mialatt látszólag minden erőfeszítés nélkül szórakoztat. Úgy tesz fel brutális kérdéseket egy fehér-fekete séma révén (jó fiúk <–> rossz fiúk), hogy nem érzéketlen az árnyalatokra, és anélkül hogy súlyos jelképek igénybevételére lenne szüksége. Az illúziókeltés éppen a nyers tények hangsúlyozására épít, amelyen legfeljebb a figurák időnként mulatságos és melegséges bája lazít valamiképp. Főként a tökkopasz rendőrhadnagy, Kojak jelenléte, aki a meg nem alkuvás mintaképeként küzd egy jobb világért, gyakran a maga drabális módján leckéztetve meg a csirkefogókat és gazfickókat.


A rendőrtéma ürügyén egy olyan világ vetítődik elénk a közvetlenség érzésével, amelynek zavaros mélyéről nem ásít ránk szájbarágósan holmi könnyen emészthető igazság.


„Ha most nem döntesz, egész életedben ingadozni fogsz...” – hangzik el egy fojtott veszekedés során, amelyet egy fürdőszobai jelenetben követhetünk nyomon, az utolsó pillanatban döbbenve csak rá – amikor a kép megbillen –, hogy egy tükörjátékot láttunk.







A férje halálhírét tudomásul vevő hűtlen asszony (ál)megrendültségét mintegy hűvös távolból, oldalról, a hadnagy arcát égetően közelről és szemből figyelhetjük, miközben sistereg a levegő a pattanásig ajzott idegektől.


Az egymásnak feszülő – többszörösen összetett – ellentétek és az ezekből kialakuló drámai jelenet(ezés)ek közepette Kojak mindössze egyvalamit vél biztosan tudni: hogy szeretet, de legalábbis együttérzés nélkül nem megy, ami viszont szerinte nem zárja ki a kíméletlenséget.


Úgyhogy – ismét – elegánsan kicsomagol egy nyalókát, a szájába dugja, és mielőtt távozna, szélesen mosolyogva azt mondja: Who Loves Ya Baby? – Me Kojak.


Az ügy nyilván meg van oldva.





Serestély Zalán



visszaférés


valahogy így nem férünk vissza önmagunkba

valahogy így, ahogy a frissen megbontott dobozba

képtelenség visszagyömöszölni a húszadik szál

cigit. valahogy kilóg mindig egy emlék vagy egy

szerelem. vagy egy varjú az égbolton, amihez aznap

valahogy sehogy sem sikerült valami mindent átfogó

akaratot rendelni. ahogy az elrepedt üvegtégla

repedésében látni véljük az idő fehér lisztjét.

ahogy kilógnak az an(n)alógiák. vagy egy csomag gitárhúr,

melyért azon a nyáron teljesen fölöslegesen utaztunk egy másik városba

mert kiderült: nyílt nálunk is hangszerüzlet.
















a felejtés anatómiája


a kezed nyújtottad, azt mondtad anna.

gyakorló orvos: gyermekneurológia.

most azt kívánom, ha átpergetlek

szavak csontszáraz homokján akár a vizet


semmi ne maradjon belőled. legyen

közös megsemmisülés ez a vers. azaz

emléke inkább közös megsemmisülésünknek

tartok tőle: el tudlak felejteni. és nem maradna


semmi. egyetlen szemcsényi homok sem

melyen közösen folytunk a semmibe. két

semmi van. mindkettő vár ránk. a versen

túl az egyik mely most perget szét


s a másik mely elbontja lassan, kíméletesen

axonok s dendritek pillanatnyi vad szerelmét.

megérkeztünk. van egy szoros a testben: foramen

magnum. a gerinc fehér velején egymagunk hajózunk


tovább. a padló csontszáraz. azt mondtad

meg kell etetned a kutyád. ideje menned. a padló,

a padló csontszáraz. e vers homokja akár. át-

itatja a velő: a felejtés folyama benned.



Grafika: András Adél





Baló Levente


EL-KÉP