Visky Zsolt
A hetedik esztendő
Itt van a két kezem mellettem:
egyikben sincs semmi.
Nem semmi.
Hetvenhat hónapon keresztül mindig volt.
Egy másik kéz, többnyire a balban.
A mozdulat esetlen, látszik, hogy
begyakorolatlan.
Ajánlás
Hercegeim, fivérem, Margó, Orsi, Benji,
s a többiek, kik belőlem valamit sejtetek,
van-e jó mozdulat, mely szerte nem pereg:
hogy kell elengedni?
Kép: Gábor Zsófia (ceruzarajz, 15/21cm)
Csak versek
(próbasorok a költészet napján)
A költészet hazug s igaz s egyébként
egy félősen hunyorgó semmi vendég,
meghurcolják s csinál magára máris,
tesznek nyakába monetáris klárist.
A költészet gonoszság istenekben,
csak szentesít, tömjénnel bárkit felken,
leszarja névtelen barátainkat,
vigaszt majd nyújt nekik a kocsmaablak.
A költészet kegyelmek, furcsa mérték,
vihar után a csönd, az életem,
a történet, szerelmek, kerti esték,
az együttlét és áldás, végtelen.
A költészet szép, hiú szörnyek arca,
ő nem kíván közösséget veled sem,
fején nemes, mindentudó a korpa,
azt mondja pór és blablablábla... Isten.
A költészet nem válogat, mindenkié,
legyen csöves, legyen bár Paul Verlaine,
a temploma lehet kanális, hegytető,
ő bármikor cinkos és szerető.
A költészet egy megerőszakolt nő,
csak fájdalom, sikoly, sebek, magányok,
fogyatkozó szavak, nem élvez már ő,
mert minden ágy fölött vigyáz az átok.
A költészet a szív, mi megbocsátott,
vigaszt ad, tudja, minden megy tovább,
hogy költő nincs, mert végülis a dolgok
csak versek, bazmeg, versek, semmi más.
Fotó: Nagy Kata
