Láng Orsolya
Vasárnapgyűjtemény
Polisztirénbe fúródott gombostűhegyen
egyensúlyoznak elszúrt vasárnapjaink.
Mióta gyűjtjük őket, színük visszafogott lett.
Túlélnek így, mint a belfasti lepkék.
„Ez a vasárnap gyönyörű lesz” – sóhajtjuk reggel.
S este üvegfedelű rekeszes dobozokból
hallgatjuk a lejárt ütemű szárnyzizegést.
Tükör
Fák mögött egy blokknegyed.
Pengevágta ujjbegyed.
Üres szobák az égre látnak.
A tárgyak végül visszavágnak.
A tárgyak élén ujjbegyed.
Fenyővigyázta blokknegyed.
A reflexiók visszavágnak.
Vakablakok szobákba látnak.
Takarodó
Maradnak a részletek,
a nagyon lassú pászta.
A figyelemtől eloldozott tekintet tovasuhanása.
A lecsukódott hártyák takarója alatt az
álmatag, tétova tapogatózás,
a szemhéj lágysága, kézremegés,
az idő kézen feledkezett fogása.
A megfeneklett órainga, az ingatag test.
Egy fedőben visszaverődő lebegő mozdulat,
a lapocka közeledte, krumpli illata.
A kályhamelegben kuporgó macska,
a felhasogatott, fehér tűzifa.
Maradnak a kimondhatatlan, nagy dolgok,
s az elejtett igen-nemek,
a beszédbe belefásult nyelv,
a szégyenítő nyál az állon,
és a rossz helyen lévő, rossz helyen keresett
támaszok, zsebek.
Egyébként a hallgatás felé történő elmozdulás.
Centinként megtett lépések,
az akarat diadala.
A hunyt szem számonkérő tekintete,
üzekedő legyek az eres kézfejen.
A ránctalanító krém édes illata.
Fotó: L. O.
