Serestély Zalán
visszaférés
valahogy így nem férünk vissza önmagunkba
valahogy így, ahogy a frissen megbontott dobozba
képtelenség visszagyömöszölni a húszadik szál
cigit. valahogy kilóg mindig egy emlék vagy egy
szerelem. vagy egy varjú az égbolton, amihez aznap
valahogy sehogy sem sikerült valami mindent átfogó
akaratot rendelni. ahogy az elrepedt üvegtégla
repedésében látni véljük az idő fehér lisztjét.
ahogy kilógnak az an(n)alógiák. vagy egy csomag gitárhúr,
melyért azon a nyáron teljesen fölöslegesen utaztunk egy másik városba
mert kiderült: nyílt nálunk is hangszerüzlet.
a felejtés anatómiája
a kezed nyújtottad, azt mondtad anna.
gyakorló orvos: gyermekneurológia.
most azt kívánom, ha átpergetlek
szavak csontszáraz homokján akár a vizet
semmi ne maradjon belőled. legyen
közös megsemmisülés ez a vers. azaz
emléke inkább közös megsemmisülésünknek
tartok tőle: el tudlak felejteni. és nem maradna
semmi. egyetlen szemcsényi homok sem
melyen közösen folytunk a semmibe. két
semmi van. mindkettő vár ránk. a versen
túl az egyik mely most perget szét
s a másik mely elbontja lassan, kíméletesen
axonok s dendritek pillanatnyi vad szerelmét.
megérkeztünk. van egy szoros a testben: foramen
magnum. a gerinc fehér velején egymagunk hajózunk
tovább. a padló csontszáraz. azt mondtad
meg kell etetned a kutyád. ideje menned. a padló,
a padló csontszáraz. e vers homokja akár. át-
itatja a velő: a felejtés folyama benned.
Grafika: András Adél
