Láng Orsolya

Kalendárium 

Január 

Szobád falán penészvirág nyílik.
Lángrózsa jégvirágot hervaszt.
Lakásodban új bútor fényesül: az év.
   

Február 

Halkan folyik a vízöntő tenyeréből a gleccser.
   

Március 

A levegőt még nem tudod tüdőre szívni.
A szíved egy újszülött ráncos talpához hasonlít.

Április 

Pubertáskorát éli a zöldfülű rét –
pitypangokat pattogzik a fű
és a rügy megnyitja hüvelyét.

Május 

A szél ujjbegye alatt lúdbőröző folyó.
A pillanat padlóra ejtett ingeink gyanánt

gyűrődik össze hirtelen.

Június 

Nézi új lombját a fa
az olvadó ég foncsorában.
Árnyéka nincs (akár az angyaloknak):
dicsfénye pont fölötte áll.
   

Július 

Az utak fölött pára remeg,
s te az aszfaltként gőzölgő vízre lépsz.
   

Augusztus 

Oroszlánok és papírhajók.
A forróság 1000 fogú, a melegség kezes.
Világvégek és feltámadások kereszttüzében oltsd magad.
   

Szeptember 

A testeken átsüt a nap.
A tárcájában őrzött röntgenfelvételeken
áttetszőek vagyunk.
   

Október 

Mélabú, a te hajad vattacukor illatú.
Hull a táj, mint megannyi őszi cserebogár.
Sokasodnak az ősz telkei, ó, kikericsek méregkelyhei!
   

November 

Vitrinében csontvázak ragyognak, halott fecskék nippjei.
   

December 

Az utcán elkapott tág tekintetek.
Amint ünnepre fent kedvvel megcsodálják
a neurotikusan rángó fényeket.

Fotó: L. O.

Baló Levente

Ajtón kívül

Folyton-folyvást ajtókon megyünk be, ajtókon lépünk ki, hogy aztán újabb ajtókba ütközzünk, kopogtatunk, kilincselünk...

Baló Leventének szemlátomást nincs kedve kilincselni, elhiteti magával, és persze velünk szintén igyekszik elhitetni, hogy kilincselésre semmi szükség, az élet szabad, fesztelen, kötöttségek nélküli szemlélői lehetünk,

[Az egyik, iszonyú szerencsésen az elpuskázottság és kidolgozottság határán egyensúlyozó képen a kislány nem azért fogja a kilincset, mert be akar jutni valahova, ki se azért lépett, hogy még fel se szusszanva, ki se fújva magát (vajon mi történhetett bent?) mindjárt egy másik ajtóba botoljon... Habár a fényképezőgép tolakodó lencséje mintha megtorpanásra késztetné... Az elkapott pillanat mégis inkább tapintatot sugall. Mint egy lopott csók. Amiről eldönthetetlen, hogy ki adja kinek...]

vagy legalábbis azt, hogy vannak pillanatok (és hát nincsenek?!), amikor az ajtókat magunk mögött avagy nyitva hagyhatjuk... Hogy van kötetlen életforma.

Vidék versus város?

Ez így túl szimpla lenne, már csak azért is, mert némelyik fotó nagyvárosban készült; itt BL a figyelemnek ugyanazokat a spontán technikáit működteti, amikor elkattint egy-egy képet: nem is annyira a kép egésze, mint valamely, olykor nehezen, hosszas keresgélés után felfedezhető, kívül eső részlete alkotja a látvány értelmi-érzelmi centrumát... Mintha csak a nézőre lenne bízva, hogy mit tekint, tekint-e valamit a maga lelki-szellemi beállítottsága, netán esztétikai ízlése, szakmai felkészültsége szemszögéből központinak, kiemelkedőnek...

¤

A legtöbb képen magunkon, azaz házon, ajtón kívül vagyunk. Ám magunkból kilépni, akárcsak egy ajtón, nem is olyan könnyű! Hiszen mi minden megköthet: megszokás, kényelem, beidegződés, megélhetés, szerelem stb.

Baló Levente, legalábbis e képek tanúsága szerint, ha magából (preferenciáiból, reflexeiből) képtelen is kilépni, mint egy ajtón (ki képes?!), kifejezetten utálja a kötöttségeket, ki nem állhatja a zárt tereket, s nincs kizárva, hogy akkor is a folyamatos kintlevés/kintlétel mellett döntene, ha a megélhetése forogna kockán... Avagy éppen ez a megélhetése? Szerelme?

(Dankuly Csaba: Szabadtéri bóklászások)

A válogatás a kolozsvári FOTOmART Galériában február 9-én, 18.00 órakor megnyíló kiállítás anyagából készült

Quintus Horatius Flaccus

Leuconoéhoz

Ne firtasd! Tudni tilos nekem is, neked is

mily véget adtak az istenek, Leuconoé,

és Babilón jósainak blöffjeiből se okulj.

Mennyivel üdvözítőbb elszenvedni, mi nem várt!

Akár több telet rendelt el számunkra Juppiter,

akár ez most az utolsó, mely a Tirrén-tenger

szirtjei közt zavarog, légy bölcs, szűrd le a bort és

mesd el a kurta időtől a hosszú reményt.

Míg fecsegünk, lásd, fut a perc, az irígy:

szüreteld a napot, s ne igen bízz a jövőben.

Bandusia forrásához

Ó, Bandusia kristálynál tisztább forrása,

vized a borral ér fel, partod virággal teli,

holnap kecskebakot kapsz tőlem,

homlokán most rügyezik ki a szarv

amivel később nőstényért döfne sebet;

mindhiába: a nyüzsgő nyáj sarja vörös

vérrel színezi ki hullámaid

jéghideg hurkait.

És mikor eljön a kánikula, lángjai

meghőkölnek medred előtt, ahonnan

hűvöst lehelsz az igavonók égő

tagjaira és a bolygó csorda felé.

A híres források közé kerülsz ezalatt,

mert szólok a tölgyről e sorban,

amelyről a szomjasak rálelnek

a kőre, ahonnan alábuzogsz.

Epilóg Melpomenéhez

Áll végre az emlékmű, mely az ércnél

tartósabb, magasabb, mint a Kheopsz-piramis,

amelyet nem kezd ki az ónos eső,

nem horzsol sem az északi szél,

sem a számtalan év marathóni futása.

Nem tűnök el, lényegem elkerüli a halál:

hírem túlnő, mint a köröm meg a haj,

s átnyúl a századokon. Míg lesz főpap,

ki a hegyre vezesse a Veszta-szüzet,

engem idéznek majd, hol a vad Aufídus

zúg, s hol a tikkadt földön időznek a

szolga parasztok, s mondják: lám az utolsó

Elsőként tanította meg éol dalra latin füleink.

Érdemeimből szabd ki magadra, amennyi

megillet, Melpomené, s ha jut nekem is,

úgy delphi babér koszorúzza hajam.

Chloéoz

Amikor közelemből menekülsz, Chloé,

eltévedt őzsutaként keresed anyukád

melegét a vadonban, szellő űz, inalásra

késztet egy árnyék.

Rügy moccan az ágon, jő a tavasz,

vagy ág hasad egy vadrózsa tövén,

egy gyík napozik, zöld háta kivillan,

szíved térdremegés.

Tán azt gyanítod, nagymacska vagyok,

s széttéplek, ha nyomodra akadtam?

Hagyd el anyádat, őzből nő lettél,

s kész, hogy férfira lelj. [*]

Láng Orsolya fordításai

Fotó: Bartis Noémi

---

[*] A fordítások Adorjáni Mária nyersfordításai alapján készültek