Madame Pompadour
a „ valahol legbelül”-
kórságban szenvedő
Madame Pompadour
csak úgy önmagában ül
(s mind innen eredő):
tollvégeket rág,
de irkálás helyett
tükrének mondja
a rengeteg közhelyet
s szamárságait:
legbelső önmaga
elcsépelt titkait.
Interruptus
csak félig állok
s ordibálok,
félig ülve,
csendesülve
a félcsendért
telefonálok.
egyre-másra
halkká válok,
reggel nyolcig
csendben várok,
a telefon is
egy buta árok:
félbemarad,
s belelátok:
az „interruptus”
egy üres átok.
JEGYZET[névtelen
Hogy mennyire
Hihetetlen, mennyire NÉVorientált társadalomban élünk. (Vajon csak a miénk ilyen?) Ah, e kijelentéshez alapos kutatásokat kéne végezzek, majd konkrét forrásokra hivatkozva lenne csak szabad közzétennem, így lóg a levegőben, sefüle-sefarka, szubjektív, sőt rosszindulatúnak vagy legalábbis elfogultnak minősíthető – megalapozatlan vélemény. Hogy mennyire igaz!
Az alapos kutatások részemrő’ ennyi: szétnéztem különböző keresőprogramokban-motorokban, hogy mi hajtja az embereket, mire is keresnek rá leggyakrabban mondjuk a kultúra iránt érdeklődők (ami, sok más mellett persze, engem is érdekel). Nem új a téma, valószínűleg kaputt nekem, hogy felvetem, de le se...
Szar. Nem annyira témák, topikok vagy effélék gyakorolnak vonzást, mint inkább a Saját Név állandó szemlézése: ki, mikor, hol, mit írt Rólam... Egyáltalán: ejtettek-e szót rólam vagy ejtettek... (Szóval rossz a kérdés: nem mire, hanem kire, így már tisztább a képünk.) Ez tényleg iszonyúan fontos, tényleg megvan a maga helye, hisz nem elhanyagolható, hogy egészségesen-pozitívan-etc. integrálódjam a szűk környezetbe (miért van az, hogy a környezet mindig szűk, mint egy kinőtt cipő?), mert már gyakorlatilag is fontos, hogy jó közérzettel, veszélytelenül közlekedjem az utcán...
E honlap egyik házigazdájaként is megfigyelhettem (a stati mutató révén, legyek korrekt), hogy bárki – belsős, külsős, tökmindegy – belép hozzánk, pár szekundum alatt végigböngészi (én is ezt teszem? gyakran bizony én is, a francba!)... ó, nem a tartalmakat, dehogyis, hanem... (na de ezt ezen a ponton már vagy még nem árulom el, annyira szégyellem még megnevezni is)... majd huss, ott sincs, mintha (na itt most már menjen, hisz kikerülhetetlen) a Nevén kívül az égvilágon senki és semmi nem szerepelne a lapon. Hm, lehet, hogy tényleg nem is szerepel?...
Igazából semmi kedvem ilyen hülye jegyzetekhez (Ki bízott meg vele?), utálok szép nyugis olvasás helyett csúnya modorban beolvasni, vagy ha már muszáj, ill. elkerülhetetlen, nos akkor: magamat, bocs, Magamat se felejtsem ki, itt nem megy az, hogy Név nem számít!
Nem hagytam ki se magam, se mást, nincs kirekesztve senki, még a névtelenek se!]
[Fotó: Bartis Noémi Ellenszer – Képeslapok c. albumából]
NACHTMUSICK
A kutyák megint
egész éjjel ugattak
a völgy konokul visszhangozta
követelőző egyetemesen egyhangú
gyűlöletüket
Semmi értelme úgy tennem mintha nem hallanám
az ugatás hasogatja a fejem és a fülem
nem megy az alvás
ember!
Megpróbáltam követni a wroclawi Nachmann rabbi
tanácsát:
„Ha nem tudsz aludni,
idézd elmédbe az Utolsó Ítélet napját!”
de cseppet sem segített
ezért hát hogy megrémisszem magam csendesen
segítségül hívtam
a Tibeti Halottaskönyvet
elképzeltem hogy a lelkem
a Bardoban kóborol
számtalan ostromló, háborgató képzet közt
Amelyek valóban halálra rémítettek
és elérhetetlen távolságba
űzték az álmot
Újjászületni! Még egyszer túlélve
nemi erőszakokat, emberrablásokat, túszejtéseket, terrort
aids-et, drogfüggőket,
ajatollahokat, dogmatikusokat,
kisszerű, vérszomjas diktátorokat
akik örökkön nyughatatlanok és álmatlanságban szenvedve
fáradhatatlanul a Tiszta és Tökéletes Boldogság
tévedhetetlen terveit szövögetik
A Nyugat Dekadenciája
(– Spengler és Toynbee leereszkedően mosolyognak
és bólintanak okos fejükkel –)
a vörös Kelet, a Közel-Kelet
a Távol-Kelet, a fekete Észak
a Zűrzavar-Senkiföldje
vazallusává válik
Kínzás, elmegyógyintézeti vigyorok
(NEM HALLOTTÁTOK ŐKET NEVETNI!)
Ostobaság,
csupán a dózis különbözik
ADJATOK NEKIK!
És megkínálnak egy kiskanál szarral
te félretolod és kérsz egy merőkanalat
buzgalmad kimeríthetetlen, hogy mohón teljesítsd az imbecillis
és brutális parancsot
úgy tűnik szereted, feladatodnak,
mi több szent kötelességednek tartod.
A terrorizáltak rosszabbá válnak a terrorizálóknál
(ó, sokkal rosszabbá!).
Nem, elég ebből!
Isten hozta, Brink úr!
Ó, de ha igaz?
Ha igaz, újra meg újra vissza kell
térnünk e mocsárba,
e HALLATLAN BORDÉLYBA?
(mely mindjobban afféle
túlméretezett Középkor alakját ölti)
Ekkor hirtelen eszembe jutott
Jules Renard, ama bölcs
francia mondása:
„Az igazak álma? Az igazaknak
egyáltalán nem kellene aludniuk!”
Ez váratlanul
megnyugtatott
és mély
álomba merültem
mint egy másik, szelídebb és barátságosabb
évszázad újszülötte
Angolból fordította: B. Trixi
[Fotó: Hausmann Cecília]
