Ilarie Voronca

Ulysses

II

élesednek a hangok mint a tőrök

kibomlik a levegő az ugatás a kezekre fonódik

az árusok pedig felemelik az álom redőnyét

a villamosok tejesasszonyok autóbuszok behangolják

hangszereiket

fénylenek

a hangok birsalmák a reggeli kirakatokban

a bútorok megkeresik tegnap esti énjüket

a sarkokból a pincékből és raktárakból

felénk lopódzik tegnapi létezésünk

az ágyneműk s a hangok hámlanak ahogy a skarlátos beteg

te is megkeresed önmagad egy szomszéd vagy ki melletted aludt

ujjaid ismerik a körvonalakat megjegyeznek végigkövetnek

akár egy térképet a vonalak felismerik egymást összeölelkeznek

megnyugszanak helyükön vannak a combok belek

az arc megnyílik akár egy eltolt fal

ajkak ajkak mosolyognak le a cipőkre

és minden válltömésre

lassan előhúzod magad saját lényedből

mintha kútból húznád fel a napok árnyak iszapját

felismered magad megszorítod kezed visszatérsz az éjszakai hajóútról

és elindítod a tekinteted szavaid mint egy vasúti sínpárt

régi minden mint a bélyegek egy elküldetlen levélen

másként ugyanakként jöttél elő a mozdulatlanság alagútjából

a hiányéból

úgy simítasz végig húsodon szavaidon akár egy narancs héján

mennyi mennyi titok mosolyogsz bele a tükörbe

és lám a gyümölcsárusok árujukat dicsérik

a fény kifertőtleníti a plakátok sebeit

himnuszt komponálsz a CADUM szappanhoz

hogy anyaga nem támadja meg a tested szövetét

s hogy úgy siklik a bőrödön a hab ahogy más bőre

arcod friss vízbe meríted majd lerázod róla a cseppeket most vizes faág

vagy

egy emelettel feljebb kinyílik egy csap akár egy szemhéj

újra magad felé hajolsz az ég színes tányérját látod

elfelejtetted a ház számát és keringsz magad körül

becsengetsz kiabálsz hívod a tulajdonost hogy vajon önmagadban laksz-e

pánik pánik rémület

riadó és morzéjelek

a félelem a bokád köré tekeredik

emlékeid keresed és vállaid

mint amikor szandál után kotorászol

HOL LEHET

mi a szíved szélességi foka

stephane roll 35-ös szívet visel

hálóval próbálsz meg összefogni mindent

ami az éjszaka után még megmaradt belőled

Balázs Imre József fordítása

[Fotó: Jackie Triste Otthon című sorozatából]

Vitus Ákos

Kiégés

Szélre gondolt, nyugatról jött

eső, mi az utcán ültünk,

részegekkel, csillogtak a

harcidíszek arcán, haza

szaladtak a gazdagok, volt

égő csipkebokrunk, loptunk

gyógyszereket, zenét, szemét

úszott, csontok törtek, kezét

megkértem, oly szépen, herélt

kandúr voltam, ki gondolta,

visszanő az ázott sorsa...

Repülőre gondolt, horgolt

ejtőernyőt nekünk, gombolt

pelenkát rám, tudja, félek

néha, míg a homogének

őrei a borult térnek,

melyiknek padjain túllőtte magát

magára hagyatott, meztelen anyánk...

(Azt hitte tán mienk az ég

minden áramköre kiég.)

..............................................

Repülőre gondolok most,

arra is, hogy mi akik már

csillagokból vagyunk hagyunk

fénylő csíkot magunk után

zuhanáskor körülöttünk

kívánságok teljesülnek,

szél támad, eső és ünnep,

kimászunk a roncsainkból,

csontjaink egymásba nőnek,

enyém hozzád, tiédből lesz

nyelvem amit rájuk öltesz.

M. M.: The Misfits 1961

Valaminek ünnepe volt

Villanyégők robbantak és

Valahol vajtestek között

Szemedet ellopta a fény

Nem abban a menyországban

Amelyikbe igyekeztél

Száradnak a szervek szakadt

Szemedet ellopta a fény:

Csókok mögül könnyben térve

Haza

Olyan ünnepélyes

Ázottszempillájú-fényes

Autózúgó zenés eső

Zuhogó pocsolya-táncos

Drótkoszorús

Rózsaláncos

Befejezetlen forgatáson

Találkozunk

Túl a télen

Feledetlen

...

Feketében

[Fotó: Jackie Triste Social Club című sorozatából]

kávészünet

szerzőtelen

címtelen

a parkban odajött hozzám egy hajléktalan (dőlingélt a részegségtől), és (hosszas bevezetőszöveg, kérdezősködés után) kért tőlem pár lejt. mondtam, nincs, meg is mutattam neki a pénztárcámat, meg kotorásztam a zsebeimben, de aztán: tehetetlenül felemeltem a kezeimet (mint akire fegyvert emelnek, vagy mint akit letartóztatnak), tenyeremet kifelé fordítottam (mint egy bűvész), hadd lássa, tényleg üres, tényleg nincs

viszont megkínáltam cigivel

eloldalgott (sűrű nyugtatgatások közepette, hogy ne is foglalkozzak a dologgal, ne foglalkoztassam magamat, nem tesz semmit, nem számít, igazán szóra sem érdemes)

pár perc múlva visszajött

lejátszódott egy az egyben ugyanaz

mintha meg se történt volna

ahogy megint eloldalgott, láttam, hogy az egyik kezében tart egy diktafont

most már úgy tűnt, mintha egyáltalán nem is dűlöngélne, sőt határozottan egyenesen jár. tudatosan. feladata tudatában

álcázott közvéleménykutató?

egy talált (vagy kapott, de működésképtelen?) tárgyba mint embersége utolsó menedékébe kapaszkodó, élettapasztalat-gyűjtő vagy azt mímelő homeless?

mindenesetre aznap többé nem jött. vagy már nem voltam ott