Balázs Imre József

A költő ujjlenyomata

Az irodalomtörténet viszonyok története is. Az egyik ilyen viszony irányultsága a hatalom felé mutat. Az írók koronként kísérletezgetnek azzal, hogy meddig lehet elmenni az írásban: meddig tekinti a hatalom saját felségterületének a szövegek gondozását és értelmezését.

Geo Bogzáról kevesen tudják, hogy mielőtt nekiállt volna megírni unalmas útleírásait és riportkönyveit, börtönben is ült korai avantgárd versei szabadszájúsága miatt. 1928: folyóiratot szerkeszt Câmpinán Urmuz címmel, több írást szentelve a román irodalom nagy különcének. 1929: kiadja első verseskötetét Jurnal de sex (Szexnapló) címmel. 1933: megjelenik második kötete, a Poemul invectivă (Szitokvers). E könyv miatt csukják le.

De nem mindegy, hogyan. A szerzőt már az első kötet után megintették finoman: ejnye-ejnye, valami nem jól van ezekkel a versekkel, vigyázni kellene egy kicsit a közerkölcsre is, mert átnevelés lesz a vége... A kritika sem kényeztette Bogzát, George Călinescu például ezt írta: „Geo Bogza úr versei nem mutatnak túl a pikáns fotók kommersz jellegén.” (A második kötettel kapcsolatban még egyértelműbb az – irodalmi szférából kilépő – ítélete: „A zongorával rendelkező polgárlányoknak azt ajánljuk, ne fogadják Bogza urat otthonukban.”)

Bogza nem lett volna vérbeli avantgárd költő, ha nem használja fel ezeket a reakciókat valamire. Az avantgárd irodalomnak hiányérzete volt az irodalommal szemben, megpróbálta bekebelezni a nem-irodalminak számító szférát, a kontextust is. Így juthatott Bogzának eszébe, hogy második kötetében leközölje saját digitális ujjlenyomatait – vállalva a botrány (nemcsak az irodalmi mű) szerzőségét is.

A hatalomnak persze nincs humorérzéke. Jorge abbé A rózsa nevében a nevetés könyvétől védi rendtársait. Az újabb hatalom-reinkarnációk sem viselik jól a humort vagy az iróniát. Geo Bogza gesztusát betű szerint olvasta a hivatal, mint a könyv szerzőjének feljelentését önmaga ellen. Így vált a költő ujjlenyomata egy performansz részévé, amely elszakadva alkotójától, elkezdte a saját útját járni az utilitaritás, az ujjlenyomat felhasználhatósága mentén.

Geo Bogzát nem versei, hanem nevetése miatt zárták börtönbe. A nevetés félelmet kelt a humortalanokban.

Geo Bogza

Kockakő. Ősz

(Piatră cubică. Toamna)

Mint egy üstökös csóvája, olyan hosszú ez az ősz…

Annyi a nedvesség, annyi a hideg, mikor esik. Mennyire

sajnálom szegény távírópóznákat. Ha lenne pénzem,

mindegyik kapna tőlem egy-egy óvszert.

Jaj, az ősznek aranyfoga van. Sosem felejtem el

a mosolyát, mely sárga, mint a tök, amelyet gyermekként eszegettem.

Engedje meg, kisasszony, hogy felajánljam

lelkem, saját kezű aláírással.

Úgy kések le ősszel minden napról, mint a vonatokról.

Szeretem a gyilkosságokat, mert erősek, akár a levegő

elektromos kisülései.

A szív egy bordély, kapujában a vér vörös lámpája.

Szép a tőr, mint menyasszonyod keze,

átszakítja melleden a járvány függönyét,

húsod virágcserép, véred szekfűként tör elő

milyen nevetségesek aztán a rendőrök.

Az elszabadult csend

(Tăcerea dezlănţuită)

„Sokszor a hangomat próbálgatom, s eljön majd a nap

mikor torkom agyaghangokkal felel majd nekem.”

Saşa Pană

Most, mondta a költő és valóra váltotta álmát az egyetemes csendről

foga közé szorította a gégerozsda-elixírt

s beültette a hangoskodók testébe mint egy mirigyet

és másnap a város rettegve hánykolódott

a szörnyű csend amellyel barátaikat és kutyáikat kínozták

penészként terjedt a fecsegők hangjában

egy nő nevetni akart és nevetése vattából volt

egy gramofonlemez némán forgott a tehetetlen tűk alatt

megnyíltak az ajkak és egyetlen szót sem tudtak kiejteni

nőtt a csend a házakban a torkokban

zaj híján a fülek hervadtan hulltak le a fejekről

s a kutyák a sáncokban marcangolták őket

az emberek rémülten rugdosták a kerítéseket s a konzervdobozokat

valaki ablakokat tört be puszta ököllel

de egyetlen hangot sem tudtak kifacsarni az anyagból

az égből madárrajok csorogtak alá fulladozva a bennük rekedt énektől

az állomáson vonatok ütköztek össze mint a bogarak

az embereket őrület kerülgette hallani akartak mindenáron

felrobbantottak egy házat pitypangbóbitákra esett szét

akkor lerombolták a nagy tornyot a város közepén

s a torony leomlott betemetve a teret és a házakat

anélkül hogy reccsent roppant volna valami a téglák közt

minden perccel nőtt a szomjúság a zaj iránt

akkor az emberek revolvert nyomtak a dobhártyájukhoz

és sápadtan hulltak az árokba anélkül hogy bármit hallottak volna

a várak egymást rombolták le gránátokkal robbanószerekkel

egy iszonyú kacaj hullámzott végig a föld felett

de a csend óriási, kínzó, idegtépő volt, a költő akarata szerint.

A titokzatos buştenari-i gyilkosság. A hatóság nyomoz

(Misterioasa crimă din comuna Buştenari. Autorităţile au deschis o anchetă)

Ion Anton Boşilcă, 21 éves fiatal férfi,

gépészi tehetséggel megáldva, de még olajozói munkakörben,

vastag ajkakkal, acélos izmokkal

és néhány húggal megáldva, akik közül egyik szebb, a másik csúnyább,

a harmadik pedig kancsi,

de mind rothadt lelkűek, akár a hullott alma –

Ion Anton Boşilcă (f. év) június 9-én, vasárnap

miután véget ért a tánc a faluban

hogyhogy egyedül indult el az erdőn át

és hogyhogy nem tért haza?

Félelmekkel teli vasárnap éjjel,

puskadörrenéssel teli éj.

Csak három nap után találtak rá egy olajosgödörben

feje a sötétbe veszett

lábai ágaskodtak csak az égre mint a kétségbeesés

a húgai is hegyesorrú sárga cipőjéről ismerték fel.

Sikolyaik akkor kések voltak szabdalták az eget

s láttam őket legurulni a dombtetőről.

Igen, kisasszony, gurulva jöttek lefelé, mint valami kövek.

A lánytestvéreknek nem segített senki

vonaglottak mint a giliszták a földben

s az emberek beszélték ők ölték meg bátyjukat

számtalan szeretőjükkel hogy ne szólhasson bele ügyeikbe

bátyjuk hogyha hazatért a szondától fekete munkájából

a tyúkoknak is enni adott

közben a lányok vendégeikkel foglalták el maguk

és egymás hegyén-hátán feküdtek aztán az egyetlen szobában

az erdőszéli romos háztető alatt.

Ion Anton Boşilcă úgy hagyott egy lányt

a megölt fiú bűnéről nem beszélt senki

bár meglehet a hasas lány apja

várta őt az erdőben a puskájával

és.

De nem derült ki semmi

akkor sem mikor a hét vége felé

megjött a hatóság egy kissé ittasan

(annyi a hegy s völgy Buştenari-ig, annyi a kocsma)

és kihúzták, kinyújtóztatták a fekete, elrohadt testet

késekkel szabdalták őt, koponyáját fűrésszel

(az orvos úgy tartotta agyvelejét tenyerén ahogy értékes gyöngyöket szokás)

tizennégy lyukat leltározva végül fel

s tizennégy sörétet

a máj közelében.

Aztán visszavarrták a testet

és átadták a testvéreknek mondván: tegyétek koporsóba.

És a lányok sírtak: nincs koporsónk és pénzünk sincs hogy csináltassunk.

Aznap éjjel Veta, a legszebbik közöttük

egy szondamunkásra vadászhatott

ki messze a hegyekben hagyta asszonyát

az olajtartály árnyékába húzta őt

és finoman combjához tapadva mondta:

szerelmem ma annyit ér mint egy koporsó.

Balázs Imre József fordításai

Baló Levente

Jónás a hajófenéken

Fiam, amikor elkezd serkenni a szakállad, hirtelen, egyik napról a másikra, átbuksz abba, amit a szakemberek kamaszkornak neveznek. Ez a kor megmagyarázhatatlan, izgalmas egyveleg.

Egy azonban biztos: a tied.

A farkad keményedik. Reggelente arra ébredsz, hogy mereven nekifeszül az ágy matracának. Nők illatos szoknyájához, meleg lábához még nem értél, csak félénken képzeled.

Nappal vegyél farmert. Majd elrejti feltörő vágyaidat. Ne lássa senki szemérmetlenül dudorodó nadrágodat.

Hátiszákodat leveszed vállaidról. Egyre hatalmasabb és egyre súlyosabb. Te mégis, hanyagul, félvállra veszed. Csakúgy félvállra kapod, amit a szüleid bepakoltak neked. A másik vállad szabadon lebeg, kicsit mindig előbbre, fedetlenül.

Fiam, amikor ezt a levelet olvasod, én már hajón leszek. De ne irigyelj, nem a fedélzeten állok, hogy bámuljam a végtelen víz hullámait és merengjek. A hajó fenekén leszek. És robotolok. Pontosabban szólva, szolgálatban leszek. Védelem alatt. Hatalmas ércfalak védenek az erős víz szomjától.

Nulla pont nincs. Újrakezdeni nem lehet semmit. Csak folytatni.

Te folytatsz engem. Sajnálatos rád nézve, talán ezt gondolod. De én örülök.

Büszke vagyok rád. Boldogan pusztulok.

Amikor hazaérsz, anyád sincs otthon. De a hűtőben van főtt étel, leves. Egyél és nőjj.

Ne haragudj rá. Nem tudja jobban csinálni. Nem a levest, az életét. Te azt hiszed, jobb leszel.

Bocsáss meg magadnak.

Majd, ha lesznek bűneid.

De ez már a férfikor.

Addig visszatérek.

Vér

A farönkön maradt egy mogyorónyi vérfolt. Ahogy felkaptam a kezem, éreztem, nem láttam, már semmit sem láttam, csak éreztem, amint a langyos vér lefut az ujjamon, elborítja a kezem, aztán az egész karom.

Egyszer csak ott álltam az ajtó előtt, anyám hirtelen, kicsit ijedten, és ettől felgyorsulva lépett elém. Amikor meglátta a kezem és a karom, friss vérrel áztatva, felsikoltott, és nekitántorodott a mögötte becsukódó ajtónak.

Madártej

Ki kellett menni a konyhából, és elindulni a kapu felé, mintha ki szeretnék menni az utcára. Aztán hirtelen egy kanyart venni, mert rögtön ott volt a pince torkában az ajtó. Szárazon csikorgott, amikor kinyitottam, valamiért éveken keresztül nem tett apám zsírt a sarokvasak közé, talán lustaságból, talán nem. Anyám, ha eléggé figyelmes volt, hallhatta az ajtócsikorgást, bár, most értem meg, elég volt látnia az ingadozó, bátortalan lépteimet, ahogyan minden irányba fülelek, hogy egészen biztosan egyedül legyek. Ha ki akarok menni a kapun, akkor nem így indulok el, tudhatta anyám már akkor.

Kinyitottam a szárazon csikorgó ajtót, kicsit szembevágott az állott levegő. Behajoltam és beleszippantottam abba a levegőbe, bele kellett szippantanom. Hamarosan megtelt az orrom a madártej illatával. Nagyokat kortyolgattam a merítőkanálból. Külön ízlelgettem a vastag tej vaníliás ízét, majd pedig az elomló fehér habdarabokat. Közben vigyáznom kellett, ne legyen tejes se az orrom, se az állam, se a fülem, se a hajam. Ha mindez hibátlanul megtörtént, akkor bízhattam abban, hogy szidás vagy verés nélkül fog lezajlani a madártej felszolgálása a családi ebédnél.

Ha sikerült annyit kortyolnom, hogy megítélésem szerint szemmel nem látható a szintcsökkenés, de már épp a határt súrolja, és már több egy korttyal sem hiányozhat, akkor egy mozdulattal becsukom az ajtót, és nagyon határozottan kifordulok a kapun. Olyan határozottan és olyan hirtelen, hogy anyám felharsanó kiáltását se hallhassam már.

JEGYZET

K. Basac

K. OLVASÓ, 1 KÉRDÉS!

– Kedves Olvasó, szoktál-e szenvedni attól, hogy nem szeretkeztél valakivel, akivel nagyon szerettél volna szeretkezni? (A kérdés, ugye... hülye?) K. olvasó, én nem szeretkeztem valakivel, akivel nagyon szerettem volna szeretkezni, és aki nagyon szeretett volna szeretkezni velem! Tökéletes kombináció. De elbasztuk. De – hogy, hogy nem – korántsem ért még véget a dolog

– Bevallom, az illető – bár nem tudom, mennyire vagyok én illetékes e témában –, akit szeretek (pardon, szerettem) nem szép. Csúnya, sőt egyre csúnyább, mert kurva féltékeny, hogy én kivel dugok, miközben ő azon van, hogy elhitesse: ő mindenkivel. A féltékenység megcsúnyít. Ezért nem vagyok én féltékeny. Direkt, sportból. De mint minden sport, ez is edzést követel. Nem kevésbé izzadok hát, hogy eljussak a csúcsteljesítményig

– Az illető (bocs, hogy illetőnek nevezem, egyszerűen nem bírom – már – más névvel illetni), akit szerettem, iszik. Ettől még csúnyább, már-már annyira, hogy nem is tudom, tényleg, kinek jutna eszébe szeretni őt. Plusz még szeretkezni is vele. Nekem nem kell a pia. Én nem iszok. Én tartom, pontosabban megtartóztatom magam. Mért menjek én tönkre fölöslegesen, hogy rám se nézzen már senki, nemhogy. Én más megoldásokhoz folyamodom

– Miért sírsz, kérdeztem egyszer tőle, miért nem írsz inkább, mért nem írod meg a bajodat? Mondjuk. Ne beszélj hülyeségeket, mondta, ki a faszt érdekel ma már az irodalom? egyáltalán bármiféle írás! Olyan az, mint a virtuális tér: önkielégítés, olyanok foglalkozása, sőt sok esetben hivatása, akik magukkal babrálnak, önmagukban élvezkednek (mert azt hiszik, úgy nagyobb élvezethez jutnak, vagy egyszerűen kényszerűségből), ahelyett hogy figyelmet szentelnének a másiknak, és engednék, hogy a másik figyelmet szenteljen nekik... Oké, mondtam, ez elfogadhatóan hangzik, de még mindig nem értem, miért ez a cirkusz, ha egyszer baszol, ha egyszer baszol az egészre? Honnan tudod, hogy baszok, kérdezte. Hm, ne bassz, kezdtem, de mire ellőttem volna a válaszom, kikattintotta magát a csevegőből

– K. Olvasó! Még csak 1 kérdés: K. (azaz Kedves) vagy? Szoktál olvasni (ha már Olvasó vagy)? Kiket, miket, minek?