Bolygó Márton
[Nincs cím]
- dráma -
Hozzávalók:
- bolond1
- bolond2
- nő1
- nő2
- fekete macska
I. RÉSZ
Egy parkban történik, díszlet: 1 sétány, esetleg néhány fa
Bolond1 (elmélkedve): Jaj, milyen jó is tud lenni egy ilyen tavaszi séta! Csak tavasszal látja az ember olyannak a világot, amilyennek azt valójában teremtették. Hogy is szokás mondani? Megszabadulunk az előítéletektől.
Bolond2 (rosszmájúan): Tulajdonképpen mi köze van ennek, amit mondtál, bármihez is?
B1 (csodálkozva): Hát tudod, az évszakokat illetően...
B2 (fontoskodva): Az évszak évszak marad a te előítéleteid nélkül is!
B1 (elmélkedve): „Az évszak évszak marad a te előítéleteid nélkül is...” (majd mintegy felocsúdva) És ennek mi köze van bármihez is?
B2 (kicsit megszégyenülten): Hát, csak úgy mondtam...
B1 (a semmibe): Azt mondják, bolond vagyok...
B2: Az is vagy...
...
B1: Azt mondják, hogy te nem is létezel...
B2 (fura hangon): Hadd mondják.
...
- egy fekete macska átugrik a sétányon -
B1: Mennyi állat...
B2: Egy...
B1 (zavartan): Úgy értem a világon!
B2: Ehh...
- kis csend -
B1: Az élet olyan, mint egy Bach fúga...
B2: Micsoda?!
B1: ...teljesen puritánul kezdődik, aztán fokozatosan addig komplikálódik, amíg az ember kénytelen disszonanciákkal szembesülni!
B2: „Szembesülni” – micsoda egy hülye szó...
B1: Tudod, ha néha te is gondolkodnál egy kicsit... áhh... felejtsd el...
B2: Azt mondják, hogy én nem is létezem...
B1: Tudod, Bachnál rengeteg az irónia...
B2: Miről beszélsz?
B1: Szerintem életművébe belefoglaltatik egész korának egy felfokozott iróniával történő ábrázolása...
B2: Hisz barokk...
B1: Azt hiszik az emberek, hogy a barokk világnézet nem hozható össze az iróniával, ezt pedig mindig asszociálják a humorral. Szerintem nem minden irónia humoros, nézd meg pl. a Keresztes Hadjáratokat. Persze az iróniának van humoros változata is: ilyen a szagosított toalettpapír.
B2: És ez szerinted mi módon hozható össze Bachhal?
B1: Szerintem a disszonancia gyakori használata, amit nem mindig old fel azonnal, a számmisztika, amire műveit építi, valamint a polifónia végletekig menő kihasználása egyértelművé teszi azt, hogy ő tudatában volt a kortársai és közte létező különbségeknek, és az előbbieket valószínűleg ette a méreg, amikor Bach kivitelezéseit hallották...
B2: Ma, úgy látom, az átlagnál több hülyeséget hordasz össze...
B1: ...továbbá, úgy gondolom, hogy ő volt azon ritka barokk zeneszerzők egyike, aki nem csak eszméket komponált zenéjébe, hanem a maga esszenciája is megtalálható benne. Akárcsak a 19. századi irodalmi újításokban: pl. Gogol sem egy bolondról ír egyik művében, hanem valószínűleg arról a benyomásáról, amikor ő is Spanyol Király-szerűen érezte magát, és...
B2: Mi köze Gogolnak Bachhoz?
B1: ...és titkon Dosztojevszkij is félkegyelműnek, zuglakónak érezhette magát néha, nem is beszélve arról a tényről, hogy nagy rulettjátékos volt világéletében...
B2: Ugyan, hallgass...
B1: ...úgyhogy szerintem ma, amikor egy mű karaktereit elemezzük, nem azt kéne mondani, hogy az író ezekről ír, hanem hogy az író magáról ír, és egy-egy benyomásának ábrázolásához egy-egy új testet használ. És amíg az olvasó azonosulni képes mindezekkel, addig az író mindenkiről ír, tehát: mindenki, aki megérti Dosztojevszkijékat, addig mindenkire jellemzőek ezen karakterek fő tulajdonságai.
B2: Hogyan érezheti valaki magát egyszerre egy gyilkosnak, egy züllött alaknak, egy, a társadalom levében megsavanyított uborkának és az ártatlanság megtestesítőjének?
B1: Ugyan, néha én is többnek érzem magam...
II. RÉSZ
Két nő közeleg...
Bolond1, Bolond2 (udvariasan) : Áhh, jónapot, kedves hölgyeim!
Nő1 (suttogva): A bolond!
Nő2: Psszt! (majd a bolondhoz) Jó napot!
Nő1 (mormogva): khm... jónpt...
B1, B2 (méltatlankodva): De hölgyeim! Hisz önök viszolyognak!
Nő1: Mi... khm... hát... viszolygunk (ezt kihangsúlyozza)
Nő2: Áhh! Semmi baj magával... izé... Önnel, csak nem aludtunk az éjjel! Ezért viselkedtünk kicsit furcsán!
B1, B2: Újra?
Nő1 (gyorsan): Igen!
B1, B2: Egyikőjük sem?
Nő1, Nő2: Nem, egyikünk sem!
Nő2: Hová indult ebben a borús időben? Ezek az őszi délutánok igencsak nagy megfázást okozhatnak.
B1, B2: Őszi...? Mi, kérem,...
Nő1: Maguk?
B1, B2: Igen, mi, kérem, azon gondolkodtunk, hogy, hogyha az ember lehet egyszerre gyilkos és ártatlan, akkor talán a tavasz is lehet ősz akár...
Nő1: Kérem, miről beszél?!
Nő2 (Nő1-nek): Ne szítsd! (majd a bolondhoz) Igen, néha a tavasz is hasonlíthat az őszhöz, mert ugye levelek... ööö...
Nő1: Ugyan, hagyjuk ezt...
B1, B2: Az ősz és a tavasz egy-egy ellentétes pólusa az évnek, és, mint tudjuk, az ellentétek csak elméleti szinten zárják ki egymást, pl. az ember is lehet egyszerre áldozat és gyilkos, ugye, Raszkolnyikov is...
Nő1: Az ember nem évszak!
B1, B2: Bizonyos szempontból...
Nő1: Ugyan, milyen szempontból évszak az ember?
B1, B2: Hisz tudja, hogy a tavasz mindig is a fiatalságot jelentette, a nyár az érett kort, az ősz az öregséget...
Nő1: ...ez még nem teszi az embert évszakká!...
B1, B2: ...és a tél a halált.
Nő2: Ilyen szempontból tényleg van benne valami, ám az túl merész következtetés, hogy az ember évszak lenne...
B1, B2: De hát mi egyáltalán nem is azt akartuk mondani!
Nő1: De ezt mondta!
B1, B2: Nem úgy értettük...
Nő2: Én nem értem magát... Különben, hát, kikre hivatkozik többes számban?
B1, B2: Hát ránk...
(Nő1 felvihog)
Nő2: Inkább... ööö... hát nem fantasztikus mégis az élet?
B1, B2: A fúga?
(Nő1 felnevet)
Nő2 (idegesen): Fúga? Milyen fúga?
B1, B2: Hát tudja, a sok disszonanciával, amellyel szembesül (ezt B2 kihangsúlyozza) az ember...
Nő2: Én... továbbra sem egészen értem magát!
B1: Hiába, ezek sose fognak minket megérteni...
B2: Csicseri népség!
B1: Van olyan szó, hogy csicseri?
B2: Hát!
B1, B2: Nos, csicseri hölgyeim...
Nő1: Tessék?!
Nő2: Izé, talán egy új szó?
B1 (kínos hangvétellel): Mondtam, hogy nincs ilyen szó!
B2: Na...
Nő1: Magának mi a szerepe a társadalomban?
B1, B2 (nagy zavarban): Mi csak az igazságot keressük, törvényt ebben a fúgában! A törvény mindenek fölött áll!
Nő1 (rosszmájúan): Talán a bíró seg... khm... Bíró Úr... segíthet!
B1: Áhh, a bíró!
B1, B2: Köszönjük alássan!
Nő1: Pff! Köszönik?!
Nő2: Ööö... Izé... Szívesen!
B1, B2: Viszontlátásra!
Nő2: Viszlát!
Nő1 (suttogva): Remélem, a bíró majd becsukatja!
Nő2: Psszt!
III. RÉSZ
Bírósági váróterem
Bolond1: Én örülök, hogy eljöttünk!
Bolond2: Hmm...
B1: Tudod, eddig igazán nagy teher volt számomra elviselni a mások értetlenkedő nézését, amikor szóba próbáltam elegyedni velük; mindenki szemében ugyanaz a nyugtalan fény, mindenki oldalpillant, mindenkinek kínos a jelenlétünk...
B2: Bárgyú egy népség...
B1 (elmélázva): Hmm... Nagy szerencsénk van ezzel a bíróval! Állítólag egy isteni küldönc!
B2 (gyorsan): Igen, nagy szerencsénk van...
B1: Talán valamiben bizonytalan vagy?
B2: Nem, nem, csak hát...
B1: Csak hát mi?
B2: Nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb megoldás...
B1: Mire gondolsz?
B2: Hát... Nem is tudom... hisz...
B1 (feszengve): Hisz micsoda?
B2: Elég jól megvoltunk mi így is... Kell nekünk ez a változás?
B1: Föltétlenül! Ez lehet életünk nagy esélye!
B2: Igen, csak...
B1 (fennhangon): Végre érteni fog minket valaki! Végre mi is megtaláljuk a helyünket ebben a...
B2: Igen de...
B1 (egyre hangosabban és idegesebben): Nem lesz több lenézés! Nem lesz több értetlenkedés!
B2: Úgy gondolod, hogy...?
B1: Végre igazságra lelünk! Végre megértjük, hogy miért áll a törvény, az igazság, mindenek felett! (szinte ordítva) Ez a bíró maga a sors! Maga a szabadság!
B2: De hisz...
B1: Ugyan, eleget húztál te már vissza! Eleget irányítottál! Nincs szükségem többé rád!
B2 (gyorsan): Igen, úgy gondolod? Hisz...
B1 (szónokolva): Úgy gondolom, mert te igenis...
B2 (belevág): Hisz nélkülem te nem is lennél! Egy pólus vagy csupán! Egy fél tudat!
B1 (ijedten): Ez nem igaz! Ez hazugság! Teljes értékű vagyok! Távozz!
B2: Ha elmegyek, te meghalsz!
B1: TÁVOZZ!
B2: Azt mondtad, hogy a világ nem ért minket! Nem pedig te nem érted meg a világot! Minek azonosulni? Minek beolvadni? Ki lennél te, ha én nem lennék? Én vagyok az oka annak, hogy nem a szemedbe kacagnak! Én vagyok az arroganciád! Én vagyok a méltóságod! Én vagyok az ember, és te vagy az álom! Szeretned kéne engem! Szolgálnod kéne engem! A bíró fölött meg nekünk kéne ítélkeznünk, nem pedig neki fölöttünk! És mi kéne a törvény fölött álljunk, nem pedig ő fölöttünk! Ha mindenki kirekeszt minket a világából, rekesszünk ki mi is mindenkit a miénkből! Mi jogosítja az embereket arra, hogy eldöntsék, hogy mi normális és mi nem? És mi igazság és mi nem? Nekünk kéne megmutatnunk...
B1: Utoljára! Távozz!
B2: Ha elmegyek, meghalsz!
B1: Menj csak el már!
- lehull egy hópehely -
Fotó: Hausmann Cecília
