Marius Nenciulescu
Senki nem fog közelebb jönni
Összegyűltek mind az asztal köré beszélni nekem,
de én nem tudom, nem tudom érteni.
Senki nem fog közelebb jönni
a félelmetes állathoz, senki nem fog hozzáérni
fénylő szakállához!
Ez a hely mámora, ahol vagyok
és
minden lépésnél látni:
érett gyümölcsök
várnak csendesen tenyerembe hullni.
A légben a nap sugarai,
az úton a nap sugarai!...
Te jössz, én jövök
Te jössz felém,
én jövök feléd – így kerengünk,
a pillanat óriássá nő,
óriássá,
ezer darabra törik szét
és mindketten ülünk egy asztalnál,
a kávézóban csendes zümmögés,
én elnézlek,
te elnézel , hogy
töltöm csendben,
de annyira csendben,
pohárba az édes likőrt,
hogy látod, a kéz
ottmaradt függőn –
a tőle függő üveggel.
Két angyal
A mező hangok nélkül,
szétszórtan legelő lovak színébe vegyül,
még égő tüzekkel lábaiknál
és én,
az országút mentén,
tekintetemmel keresvén
két angyalt:
egyiket a fűben, oldalt
s a másikat valahol, mögöttem.
Mint egy guruló gyümölcs
Mint egy guruló gyümölcs, feltűntél utamon
és pillantásaim belédszúródtak,
visszafordítottak hirtelen. Harcra készen,
mutatni készen ügyességed.
Így ismersz,
így akarlak ismerni, nemes test!
Hogy ott legyek leheleted szelében
és egy meleg csókkal belédhatoljak
és magamévá tegyelek!
A másodpercek repülnek, zsebünkbe esnek,
egy ágról ami még leng
kiváncsian méreget
egy helyes madár, rajta sárga szandál.
A poháron ülő nap
A hegy szívében, egy faasztalnál
én, és velem te.
Első randi, frissen érkezettek.
Mosolygunk.
Aztán elkezdünk szépen nézni:
körben a pázsit,
a fenyők,
az út, ahogy az első kanyarban eltűnik,
az ég...
És a nap,
ami a poháron megül.
Az övé is már teljesen.
Ó, rövidesen, nagyon rövidesen
ugyanígy lesz majd velünk.
Barabás Benedek fordításai
Senki nem fog közelebb jönni
Mind idegyűltek az asztalhoz, beszélni hozzám
de én nem tudom, nem tudom megérteni.
Senki nem fog közelebb jönni
a rémséges állathoz, senki nem fogja megérinteni
fényes szakállát!
A hely mámora ez, ahol vagyok
és
minden lépésnél látni lehet
amint érett gyümölcsök
várakoznak fegyelmezetten, hogy tenyerembe hulljanak.
Napsugarak a levegőben,
napsugarak az országúton!...
Te jössz, én jövök
Te jössz felém,
én jövök feléd – így, megfordulunk,
a pillanat megnő óriásira,
óriásira,
ezer darabra törik
s ketten egy asztalnál ülünk,
a kávézó halkan döngicsél,
én nézlek,
te nézel, amint
halkan töltöm,
de olyannyira halkan
a pohárba az édes likőrt,
hogy a kezem, lásd,
úgy maradt, felfüggesztve –
a tőle függő üveggel.
Két angyal
A hangtalan mező,
szétszórtan legelő lovak színeivel átitatva,
a még égő tüzek lábaik alatt
és én,
az út mentén,
tekintetemmel keresve
két angyalt:
egyiket a fűben, oldalt
és a másikat valahol, a hátam mögött.
Mint egy elgurult gyümölcs
Mint egy elgurult gyümölcs, kerültél utamba
és beléddöfődött pillantásaim
rántottak vissza hirtelen. Harcra készen,
készen arra, hogy megmutasd nekik ügyességedet.
Így ismersz meg,
így akarlak megismerni, nemes test!
Állni légzésed ostromát
és forró csókkal beléd hatolni
és magamévá tenni!
A másodpercek röpülnek, zsebeinkbe gyűlnek,
egy még ringó ágról
kíváncsian bámul
egy sárga szandálos, tetszetős madár.
A poháron elnyújtózó nap
A hegyek szívében, egy faasztalnál,
te meg én.
Frissen érkezettek, első kiülés.
Mosolygunk.
Aztán visszafogottan körültekintünk
a közeli rétre,
a fenyőkre,
az első kanyarban eltűnő útra,
az égre...
És a napra,
amely a poháron elnyújtózkodott.
Birtokába is vette már.
Ó, hamarosan, nagyon hamar
velünk is így esik!
Láng Orsolya fordításai
Senki nem fog közelebb merészkedni
Mind az asztal köré gyűltek, hogy beszéljenek hozzám,
én pedig nem tudom, nem tudom megérteni.
Senki nem fog közelebb merészkedni
a félelmetes állathoz, senki nem fogja megérinteni
fényes szakállát!
A hely mámora ez, ahol vagyok
és
lépten-nyomon érett
gyümölcsöket látok,
amint engedelmesen arra várnak, hogy a tenyerembe hulljanak.
A nap sugarai a levegőben,
a nap sugarai az úton!...
Te jössz, én jövök
Te jössz felém,
én jövök feléd – úgy, pörgünk,
a pillanat hatalmasra nő,
hatalmas,
ezer darabra törik
és mindketten egy asztalnál ülünk,
a cukrászda csöndesen duruzsol,
én nézlek téged,
te nézel engem, ahogy
töltöm lassan,
de annyira lassan
az édes italt a pohárba,
hogy a kéz, íme,
felfüggesztve marad –
benne a csüngő üveggel.
Két angyal
A hangtalan mező,
átitatva a lovak színétől, amelyek szétszóródva legelnek,
lábuknál még égő tüzekkel,
és én az út mentén,
tekintetemmel két
angyalt keresve:
egyiket a fűben, oldalt,
másikat meg valahol, a hátam mögött.
Mint egy elgurult gyümölcs
Mint egy elgurult gyümölcs, tévedtél utamba,
és beléd lövellt pillantásaim
visszafordítottak hirtelen. Harcra készen,
készen rá, hogy megmutasd rátermettséged.
Így ismersz meg,
így akarlak megismerni, nemes test!
Állva leheleted szélverésében,
és egy forró csókkal beléd hatolni
és a magamévá tenni!
A másodpercek repülnek, a zsebünkbe pottyannak,
egy még lengő ágról
kíváncsian figyel minket
egy szemrevaló, sárga szandálos madár.
A pohárra telepedett nap
A hegy szívében, egy faasztalnál,
én és te.
Frissen érkezettek, első légyott.
Mosolygunk.
Aztán ráérősen szemügyre vesszük
körülöttünk a pázsitot,
a fenyőket,
az első kanyarban eltűnő országutat,
az eget...
És a napot,
amely a pohárra telepedett.
Birtokába is vette már.
Ó, rövidesen, nagyon rövidesen
velünk is hasonlóképp fog történni.
Dankuly Csaba fordításai
Képmanipuláció: Acer Crystal
