Zilahi Anna

Légzőgyakorlat

két levegővétel között vagy maga a levegővétel
a nehezebb tartani akarod a tempót derékszöget
ír le a kicsapódó alkar a felkarral hirtelen kiegyenesedik
kar tüdő ezek egyszerre fáradnak el még bírnád
de minden fölötted dől el afölött mi van hittem a
klórozott vízben és megfulladtam

az akarat az mi egy hétig fekszem a takarót magamra
húzom lerúgom a kezek mind alám begyűrve
eljátszom hogy szenvedek és szenvedek pedig csak fel
kéne állni kikötni a jobb sötétítőszárnyat jobb oldalra
a balt balra mindezt persze nem csak testileg
párna a fejre szorítva még így is állandóan hallom

a nyeléshangot ahogy a medence vizét vagy rossz
bort veled az idegen konyhában fogyna már el
amint a végére érsz koppan a pohár alja a százéves
pulton a mélyhűtőben másfél kiló jég az éjjel még
igényt fog rá tartani és nem egy hét mire ebből
felkelek tátong egymás mellet két leégett ágykeret

Fotó: Acer Crystal

Julio Cortázar

Ebéd

A kronópiók éttermében történnek efféle dolgok, nevezetesen, hogy egy fáma erősen összpontosítva sztéket rendel sült krumplival, azután nagyotnéz, amikor a pincér kronópió megkérdezi, hogy mennyi sült krumplit kér.

– Hogyhogy mennyit? – kiabálja a fáma. – Hozzon nekem sült krumplit és kész! Az eszem megáll!

– Tudja, nálunk hetes, harminckettes vagy kilencvennyolcas adagokban szolgáljuk föl – magyarázza a kronópió.

A fáma egy pillanatra eltűnődik, a tűnődés végezetével pedig így szól a kronópióhoz:

– Nos, barátom, menjen a picsába!

A fáma legnagyobb meglepetésére a kronópió azon nyomban engedelmeskedik, azaz elillan, mintha a szél kapta volna föl. Természetesen a fáma soha nem fogja megtudni, merre is található az a bizonyos picsa, ahogy valószínűleg a kronópió sem, mindenesetre az ebéd finoman szólva sem nevezhető jólsikerültnek.

Never Stop the Press

Egy fáma annyit dolgozott a mate üzletágban, hogy-semmi-másra-nem-maradt-ideje. Így hát fámánk időnként elhagyta magát, s gyakorta kiáltott föl tekintetét-az-égre-emelve: „Mit kell kiállnom! Kizsigerel a munkám, s bár szorgalmam példamutató, az-egész-életem-kínszenvedés!”

Miután tudomást szerzett gyötrődéséről, egy remény – aki gépíróként dolgozott a fáma irodájában – vette magának a bátorságot és megszólította, mégpedig ekképpen:

– Jó naposkodást, fáma fáma! Ha ön elszigetelődni munka okán, én megoldás előhúz bal zsebem most rögtön.

A fáma a fajtájára jellemző nyájas tekintettel összevonta szemöldökét és kinyújtotta a kezét. Ó, láss csodát! Ujjai köré fonódott az egész világ, és a fámának már nem volt oka rá, hogy a sorsáról panaszkodjon. A remény minden reggel újabb adag csodát hozott, és a foteljában üldögélő fáma kapott egy hadüzenetet vagy békeszerződést, egy jófajta bűnügyet, egy exkluzív látképet Tirolból vagy Barilochéból vagy Porto Alegréből, beszámolót egy új motorról, egy szónoklatot, egy színésznő vagy színész fényképét s így tovább. Mindez öt zsetonjába került, ami nem olyan sok pénz, ha cserébe megkapjuk érte a világot.

Útügyek

Egy szegény kronópió vezeti a gépkocsiját, és ahogy egy kereszteződéshez ér, elromlik a fék, és nekimegy egy másik autónak. Fenyegetően közelít felé egy rendőr, és előhúzza a kék borítójú noteszét.

– Maga nem tud vezetni? – kiabálja a rendőr.

A kronópió néz rá egy darabig, aztán így szól:

– Maga kicsoda?

A rendőr megdöbben, vet egy pillantást az egyenruhájára, csak hogy meggyőződjön, nem történt-e tévedés.

– Hogyhogy ki vagyok? Nem látja, hogy ki vagyok?

– Én egy rendőregyenruhát látok – mondja nagy szomorúan a kronópió. – Maga belül van az egyenruhán, de az egyenruha nem árulja el nekem, hogy maga kicsoda.

A rendőr fölemeli a kezét, hogy megüsse, de a kezében ott a notesz, a másikban meg a ceruza, így hát mégsem üti meg, hanem előre megy, és följegyzi a rendszámot. A kronópió nagyon szomorú, és arra gondol, bárcsak ne karambolozott volna, mert most föl fognak neki tenni egy csomó kérdést, ő pedig nem tud majd rájuk válaszolni, mert nem tudja, ki az, aki fölteszi őket, és idegenekkel az ember nem tudja megértetni magát.

Kertes Gábor fordításai

Kép: Acer Crystal A vendég, Tükörvilág, valamint Igazolvány c. fotói

Bogdan Te

*

a gyárudvaron

munkások rakodnak meg áruval egy teherautót

mindent jól meg kell csinálni, elrendezni jól

hogy az ember munkája nyugalmat hozzon

egy fehér macska őrködik

az ágak és a szögesdrót közül

mindent követ

a töltés csupa tócsa és szemét

köröskörül lábnyomok

csokoládés zacskók és maradékok

a felhők mögött olykor feltűnik a nap

és sárga virágok csillognak a közelgő folyóból

a tócsák is csillognak tele

fénylő ebihallal

a kertekből felemelkedik

az égett avar füstje

kábító egy madár sincs az égen

csupán a felhők elegye

és a fehér füst

a híd elején felállt egy kutya és ugat

közelebb jön, megnyalja bakancsomat

bundáját száradt sárral simogatom

amikor a parkban találkozunk

talpaim és ruháim tele lesznek porral

megölelsz majd?

blues egy kegyetlen ivászatra

nézzetek rám

és mondjátok szelíden ez az ember csodálatos

mindent megérdemel

veletek leszek

a vállaitok mellett fogok állni

melyekre hosszú tincsek hullanak

inni fogok az italotokból

hallgatván

a lábak harcát a padlón

az ujjakét a billentyűzeten

jóval később

mikor már ázottak leszünk mindahányan

együtt leszexeretőitekkel

és húgaitokkal

de először bátortalanul érintjük meg egymást

az asztal alatt

araszolva

haladunk egymáson

a füstsátor alatt

megszorítom, csókolom kezeiteket

újdonsült barátok, drága barátaim

majd holnap megkapom a pénzeteket

a pénzt amelyért dolgoztok és feledtek

majd akkor ti is isztok az én italomból

berúgunk és ti is szeretkeztek

az én barátnőimmel

csak azt mondjátok, hogy csodálatos ez az ember

mindent megérdemel

mindent meg fog kapni

hagyjátok őt ezen az esős estén

amikor egyedül érzi magát, nagyon egyedül

hogy veletek maradjon

és koccintson

Láng Orsolya fordítása

*

a gyár udvarán

a munkások egy teherautót rakódnak le.

minden jól kell legyen csinálva, jól elrendezve

hogy az ember munkája meghozza a csendet.

egy fehér macska ül a kerítésen

az ágak és a szögesdrót közt

figyelemmel kísér mindent

a töltés tele sárral és tócsával

mindenütt lábnyomok

hulladék és csokis papír

néha a nap előbukkan a felhők mögül

és a folyómenti sárga virágok ragyognak,

a tócsák ugyancsak ragyognak teli

csillámló békaporonttyal

a kertekből felszáll

az égett levelek füstje

szédítő egyetlen madár se az égen

csak a felhők gomolyaga

és a fehér füst

a híd végén felmászott egy kutya és ugat

közeledik, megnyalja a bakancsom

megsimogatom száradt sártól megkeményedett bundáját

mikor találkozunk a parkban

a talpam és a ruhám csupa egy föld lesz

megölelsz-e majd?

blues egy irgalmatlan piálásra

nézzetek rám

és mondjátok szelíden csodálatos ez az ember

ő mindent megérdemel

mellettetek fogok ülni

vállam a vállatoknak vetve

amelyre hosszú hajtincsek hullanak alá

a piátokból fogok inni

hallgatva

a lábak ütemét a padlón

az ujjakét a nyomógombokon

jóval később

amikor mind nagyon piásak leszünk

de fuckto szeretkezni fogok a barátnőitekkel

és a húgaitokkal

de előbb félénken megérintjük egymást

az asztal alatt

porcikáról porcikára

méricskéljük egymást

a füstfüggöny mögül

megszorítom és megcsókolom a kezetek

újdonsült barátaim, szeretett barátaim

holnap pedig megkapom a pénzetek

a pénzt amelyért megdolgoztok és felejtetek

isztok akkor ti is az italomból

lerészegedünk és ti is szeretkeztek majd

a barátnőimmel

csupán annyit mondjatok csodálatos

ez az ember mindent megérdemel

ő mindent megkap

hagyjátok ezen az esős estén

amikor egyedül érzi magát, erősen egyedül

hogy veletek üljön

és koccintgasson

Kandylu Basac fordítása

Fotó: Acer Crystal

Lépj tovább!

Marius Nenciulescu

Senki nem fog közelebb jönni

Összegyűltek mind az asztal köré beszélni nekem,

de én nem tudom, nem tudom érteni.

Senki nem fog közelebb jönni

a félelmetes állathoz, senki nem fog hozzáérni

fénylő szakállához!

Ez a hely mámora, ahol vagyok

és

minden lépésnél látni:

érett gyümölcsök

várnak csendesen tenyerembe hullni.

A légben a nap sugarai,

az úton a nap sugarai!...

Te jössz, én jövök

Te jössz felém,

én jövök feléd – így kerengünk,

a pillanat óriássá nő,

óriássá,

ezer darabra törik szét

és mindketten ülünk egy asztalnál,

a kávézóban csendes zümmögés,

én elnézlek,

te elnézel , hogy

töltöm csendben,

de annyira csendben,

pohárba az édes likőrt,

hogy látod, a kéz

ottmaradt függőn –

a tőle függő üveggel.

Két angyal

A mező hangok nélkül,

szétszórtan legelő lovak színébe vegyül,

még égő tüzekkel lábaiknál

és én,

az országút mentén,

tekintetemmel keresvén

két angyalt:

egyiket a fűben, oldalt

s a másikat valahol, mögöttem.

Mint egy guruló gyümölcs

Mint egy guruló gyümölcs, feltűntél utamon

és pillantásaim belédszúródtak,

visszafordítottak hirtelen. Harcra készen,

mutatni készen ügyességed.

Így ismersz,

így akarlak ismerni, nemes test!

Hogy ott legyek leheleted szelében

és egy meleg csókkal belédhatoljak

és magamévá tegyelek!

A másodpercek repülnek, zsebünkbe esnek,

egy ágról ami még leng

kiváncsian méreget

egy helyes madár, rajta sárga szandál.

A poháron ülő nap

A hegy szívében, egy faasztalnál

én, és velem te.

Első randi, frissen érkezettek.

Mosolygunk.

Aztán elkezdünk szépen nézni:

körben a pázsit,

a fenyők,

az út, ahogy az első kanyarban eltűnik,

az ég...

És a nap,

ami a poháron megül.

Az övé is már teljesen.

Ó, rövidesen, nagyon rövidesen

ugyanígy lesz majd velünk.

Barabás Benedek fordításai

Senki nem fog közelebb jönni

Mind idegyűltek az asztalhoz, beszélni hozzám

de én nem tudom, nem tudom megérteni.

Senki nem fog közelebb jönni

a rémséges állathoz, senki nem fogja megérinteni

fényes szakállát!

A hely mámora ez, ahol vagyok

és

minden lépésnél látni lehet

amint érett gyümölcsök

várakoznak fegyelmezetten, hogy tenyerembe hulljanak.

Napsugarak a levegőben,

napsugarak az országúton!...

Te jössz, én jövök

Te jössz felém,

én jövök feléd – így, megfordulunk,

a pillanat megnő óriásira,

óriásira,

ezer darabra törik

s ketten egy asztalnál ülünk,

a kávézó halkan döngicsél,

én nézlek,

te nézel, amint

halkan töltöm,

de olyannyira halkan

a pohárba az édes likőrt,

hogy a kezem, lásd,

úgy maradt, felfüggesztve –

a tőle függő üveggel.

Két angyal

A hangtalan mező,

szétszórtan legelő lovak színeivel átitatva,

a még égő tüzek lábaik alatt

és én,

az út mentén,

tekintetemmel keresve

két angyalt:

egyiket a fűben, oldalt

és a másikat valahol, a hátam mögött.

Mint egy elgurult gyümölcs

Mint egy elgurult gyümölcs, kerültél utamba

és beléddöfődött pillantásaim

rántottak vissza hirtelen. Harcra készen,

készen arra, hogy megmutasd nekik ügyességedet.

Így ismersz meg,

így akarlak megismerni, nemes test!

Állni légzésed ostromát

és forró csókkal beléd hatolni

és magamévá tenni!

A másodpercek röpülnek, zsebeinkbe gyűlnek,

egy még ringó ágról

kíváncsian bámul

egy sárga szandálos, tetszetős madár.

A poháron elnyújtózó nap

A hegyek szívében, egy faasztalnál,

te meg én.

Frissen érkezettek, első kiülés.

Mosolygunk.

Aztán visszafogottan körültekintünk

a közeli rétre,

a fenyőkre,

az első kanyarban eltűnő útra,

az égre...

És a napra,

amely a poháron elnyújtózkodott.

Birtokába is vette már.

Ó, hamarosan, nagyon hamar

velünk is így esik!

Láng Orsolya fordításai

Senki nem fog közelebb merészkedni

Mind az asztal köré gyűltek, hogy beszéljenek hozzám,

én pedig nem tudom, nem tudom megérteni.

Senki nem fog közelebb merészkedni

a félelmetes állathoz, senki nem fogja megérinteni

fényes szakállát!

A hely mámora ez, ahol vagyok

és

lépten-nyomon érett

gyümölcsöket látok,

amint engedelmesen arra várnak, hogy a tenyerembe hulljanak.

A nap sugarai a levegőben,

a nap sugarai az úton!...

Te jössz, én jövök

Te jössz felém,

én jövök feléd – úgy, pörgünk,

a pillanat hatalmasra nő,

hatalmas,

ezer darabra törik

és mindketten egy asztalnál ülünk,

a cukrászda csöndesen duruzsol,

én nézlek téged,

te nézel engem, ahogy

töltöm lassan,

de annyira lassan

az édes italt a pohárba,

hogy a kéz, íme,

felfüggesztve marad –

benne a csüngő üveggel.

Két angyal

A hangtalan mező,

átitatva a lovak színétől, amelyek szétszóródva legelnek,

lábuknál még égő tüzekkel,

és én az út mentén,

tekintetemmel két

angyalt keresve:

egyiket a fűben, oldalt,

másikat meg valahol, a hátam mögött.

Mint egy elgurult gyümölcs

Mint egy elgurult gyümölcs, tévedtél utamba,

és beléd lövellt pillantásaim

visszafordítottak hirtelen. Harcra készen,

készen rá, hogy megmutasd rátermettséged.

Így ismersz meg,

így akarlak megismerni, nemes test!

Állva leheleted szélverésében,

és egy forró csókkal beléd hatolni

és a magamévá tenni!

A másodpercek repülnek, a zsebünkbe pottyannak,

egy még lengő ágról

kíváncsian figyel minket

egy szemrevaló, sárga szandálos madár.

A pohárra telepedett nap

A hegy szívében, egy faasztalnál,

én és te.

Frissen érkezettek, első légyott.

Mosolygunk.

Aztán ráérősen szemügyre vesszük

körülöttünk a pázsitot,

a fenyőket,

az első kanyarban eltűnő országutat,

az eget...

És a napot,

amely a pohárra telepedett.

Birtokába is vette már.

Ó, rövidesen, nagyon rövidesen

velünk is hasonlóképp fog történni.

Dankuly Csaba fordításai

Képmanipuláció: Acer Crystal

Interjú a költővel